Tudom jól a forrást,
mely utat vág magának,
sötétség felé rohan,
mindent körül frissít
s önmaga világossága,
ebből árad minden fény,
bár az éjszakához tartozik.
Az árról tudom,
hogy nem lehet átkelni rajta,
hogy a bőséges áram
még a poklot is elönti,
földet, eget isznak belőle,
de az alját nem látom,
bár az éjszaka közepén van.
Itt teremti a lényeket
és vízzel táplálja őket,
önmagát adja,
szomjamat csillapítja,
őt a Kenyérben ismerem fel –
az élet forrása csillog
a földi éjszaka méhében.
(Jan versének parafrázisa, A forrás)
