Istenem, érezzük a keresztény nyugati civilizáció évtizedeinek, évszázadainek és évezredeinek egész súlyát. Fáradtak és öregek vagyunk, fáradtan és öregen mászunk a keresztény nyugati civilizáció romjai között, és érezzük a mulandóság árnyékát, a halál és sötétség árnyékát körülöttünk. És szeretnénk eltűnni keserűségünkben, szeretnénk keserűségünkben fáradtan elkeseredni a Te fényed, a Te szereteted, a Te örök életeden!
Istenem, félünk a jövőtől, amely gyötör és üldöz minket, félünk a hitektől, amelyek fenyegetnek minket, amelyek közé akarnak húzni minket ég és föld között!
Istenem, kérünk Téged, törd szét egyre intenzívebben minden visszatekintésünket a múltra, burkold el egyre inkább a jövő felé tekintéseinket. Istenem, mérj mélyebben és mélyebben az igaz keresztelésed fürdőjébe minden felnőttségünkből. Formálj bennünket gyerekekké, akik sem a múltat, sem a jövőt nem ismerik. Igen, távolítsd el tőlünk minden büszke emberiességünket, hogy napról napra éljünk, mint a gyomok és a pillangók, ahogyan Te magad mondtad!
Vedd el tőlünk a múlt minden büszkeségét és a jövő minden gőgét, és hadd élhessünk nyugodtan a pillanatra, amelyet nekünk adsz. Inni a Te fényedből, amelyet nekünk adsz a pillanatban, megtapasztalni a Te szeretetedet, amelyet már a pillanatban adsz nekünk – és máskülönben semmi. És tehát igazán és teljesen benned, aki magad vagy az a Pillanat – ragyogó, izzó, áramló – a szentséges Pillanat az örökkévalóságban.
(Erich Przywara SJ /1889–1972/,
A kor imái, 21; a második világháború idején)
