A lelki gyermekkor először is szabad teret ad a kegyelmi, szent jellegű fia vagy lánya ösztönének; egy ilyen gyermek, aki megtalálta helyét a Szent Háromságban, már nem bírja elviselni, hogy elváljon az Atyjától, Isten Úrtól. Amikor valamilyen nehézség adódik, amikor valamilyen fontos feladatot bíznak rá, ösztönösen „Isten Úr karjaiba megy, mint egy kisgyermek, és elrejti az arcát a hajában”. Belső imádsága abban rejlik, hogy közelről nézi az Urat, és próbálja jobban megismerni őt cselekedetein és szavaikon keresztül, amelyről a szentírás könyvei számolnak be.
(bl. Maria-Eugène a Kis Jézusról, OCD /1894–1967/, A te szereteted velem nőtt)
