Lisieux-i Terézia (Utolsó szavak, 7.8./4)
Ha az ember a saját erejére támaszkodik, gyorsan abba a veszélybe kerül, hogy a szakadékba zuhan. Inkább halálomig jogom van apró butaságokat elkövetni anélkül, hogy ezzel megsérteném az Istent – csak ha alázatos vagyok, csak ha kicsi maradok. Nézzünk csak a kisgyerekekre: folyamatosan valamit összetörnek és tépnek, állandóan elesnek, mégis tele vannak szeretettel a szüleik iránt. Ha elesem, ez csak még inkább tudatosítja bennem, milyen kicsi vagyok, és aztán azt mondom: Mit tudnék tenni, és mi lenne belőlem, ha csak a saját erőmre támaszkodnék?
Nagyon jól értem, hogy Szent Péter elesett. Péter magára támaszkodott, ahelyett hogy csakis és kizárólag az Isten erejére épített volna. Ebből ítélem meg, hogy az én kísértésem sokkal súlyosabb lenne, és biztosan elbuknék, ha azt akarnám mondani: „Istenem, Te tudod, hogy túlságosan szeretlek ahhoz, hogy csak egyetlen hitetlen gondolatom legyen.”
Teljesen biztos vagyok benne: Ha Péter alázatosan azt mondta volna Krisztusnak: „Kérlek, adj nekem erőt, hogy követhesselek a halálomig”, azonnal megkapta volna.
Azt is biztosan tudom, hogy az Úr az apostolainak az ő testi jelenlétében nem mondott többet, mint amit ma nekünk a kegyelme ihletése által mond. Persze Péternek mondhatta volna: „Kérj tőlem erőt, hogy megvalósíthasd azt, amit szeretnél.” De nem tette, mert Jézus azt akarta, hogy Péter tudatosítsa a gyengeségét, és mivel neki kellett vezetnie az egész egyházat, ami tele van bűnösökkel – neki magának kellett megtapasztalnia, mit tehet az ember Isten segítsége nélkül.
Mielőtt Péter elesett, a Úr azt mondta neki: „Amikor pedig megtérsz, erősítsd meg testvéreidet” (Lk 22,32). Ezzel azt akarta mondani: Tapasztald meg saját bőrödön az emberi erő elégtelenségét.
(Therese von Lisieux: Würde ich mich auf die eigene Kraft verlassen…,
Karmel-Impulse 4, I, 4, 1994)
Fordította: Dr. Vojtěch Pola.
