Kedves gyermekem,
Lehetőségem van válaszolni mindkét kedves leveledre február 15-én és 28-án, amelyek egyszerre érkeztek. Szomorú vagyok, amiért anyagilag nem tudok segíteni neked. Az a szegény csokoládécsomag most már tilos, miközben nekünk itt semmiben sincs hiányunk: se élelemben, se szénben. Ó, bárcsak tudnék valahogy hasznos lenni neked! Teljes szívemből szeretném, ha itt lennél, vagy Olaszországban, ahova küldhetnék neked valamit. Az emberek kegyetlenségének legnagyobb gátjait már csak a Megváltó szeretete képes átlépni.
Kérlek, könyörgök érte minden erőmmel, szegény szívemmel. Kérlek, töltsd meg a szíved fényeivel. És valójában irigylem téged, kedves gyermek. Szeretnék veled lenni abban a kis házban, és Jézust hozni a betegeknek, ahogyan azt két évvel ezelőtt L.-ben tettem, szenvedni a közös szenvedésetek miatt. Nem lehetséges, hogy Isten Úr ilyen próbákat küldjön, anélkül, hogy azok a lelkek számára szentséget hoznának. Ezek a nagyszerű hit- és szeretetcselekedetekhez vezetnek, amelyek miatt a lelkek a Kegyelem sötét óceánjában elvesznek. „Et nox illuminatio mea.” Ó, kedves gyermek, amikor L.-ben megláttam a lengyel templomot, csodáltam, meghatódtam a mély szívemből, és soha nem felejtem el azt a látványt. De a lengyel templom soha nem volt olyan tiszta, olyan szent és olyan ragyogó, mint most. Az a szenvedés, amit hit által fogadtok el, az a szeretet hősiessége, amely lehetővé teszi, hogy átkozás nélkül elviseljétek a hideget és az éhséget, mind az, ahonnan a szentek születtek, mind nektek adatott. És minden szív fájdalmát, amelyet a megtört és szomorúsággal sújtott család okoz, mindazt, amit, kedves gyermek, az ember soha nem választana magának, mert azt nem merne megtenni, mert az hiúság lenne, nézd, mindezt Jézus felkínálta neked, hogy csodálatos módon magához hasonlítson. Emlékszem a jóságos szüleidre, akik biztosan nem gondolták volna, hogy az ő szívükre ilyen sebek hullanak, mielőtt elhagyják ezt a világot, nagyon buzgón imádkozom értük. Emlékszem arra az édesanyára, akivel olyan szívesen beszélgettem a templomról. Ő olyan mélyen és olyan világosan értette, mert a szíve tele volt szeretettel. Emlékszem rád, kedves gyermek, mindig a legnagyobb áldozatot kerested, és lám, ez a sors elébe jött. Azt kívánnám, bár ki tudnálak szabadítani tőle, bár Svájcba vagy Olaszországba juthatnál, de a szívem mélyén irigylem azokat a pillanatokat. Irigykedem arra, hogy Isten Úr méltónak találta őket ezekre a nagy dolgokra, miközben az életem csak szüntelen bajok sorozata. Értesz, kedves gyermek, mit érzek a szívemben, amikor a kenyérszenteléskor felemelem az áldozati kenyeret a világ fölé, és mit hordozok a szívemben, amikor Bourguillonba megyek Szűz Máriához, ahol úgy tűnik, hogy ott találkozom a lengyel Szűz Máriával, akit az estéken hívtunk a litanikban. Teljes szívemből megáldalak, gyermekem. Nagyon remélem, hogy még egyszer láthatom mindannyiótok szeretett arcát! Bárcsak Jézus elragadna a szeretetével, és megadják, hogy az ő mennyországa leszülessen a szenvedéseitekre!
abbé J.
(kard. Charles Journet /1891–1975/, levél az megszállt Lengyelországba, 1940. március 29.)
