Az elfogadás, kedves Asszonyom, az az, ami bennünket Istennek ad. Elég fiatal vagyok, de úgy tűnik, néha elég sokat szenvedtem. És akkor, amikor minden összezavarodott, amikor a jelenlét olyan fájdalmas volt, és a jövő még borongósabbnak tűnt, becsuktam a szemem, átadtam magam, mint egy gyermek az égi Atya karjaiba.
(Szent Erzsébet, 129. levél)
