Emlékezz a betegekre, szegényekre, akiknek nem is marad senki, akinek panaszolhatnának. Végül is, szegénynek lenni és egyben gondoskodásban részesülni, azzal nem érünk el sokat. … Tudj egy kicsit szenvedni Isten szeretetéért, anélkül, hogy mindenkinek azonnal tudnia kellene róla! Főleg, mert ez a panasz nem segít semmin, mivel a létező rossz nem enyhül tőle. Mindaz, amit mondtam, nem a súlyos betegségekre vonatkozik, hanem azokra a kis fájdalmakkal, amelyeket meg lehet küzdeni. Higgyétek el, lányok, hogy amikor egyszer elkezdjük legyőzni ezeket a testecskéket, már nem fognak annyira gyötörni minket. Ha egyszer s mindenkorra nem döntünk úgy, hogy elfogadjuk a halált és az egészség hiányát, soha nem fogunk elérni semmit. Tartsátok ezért magatokat távol a félelemtől, és adjátok át magatokat Istennek, hogy jöjjön, ami jön. Miért is számít, ha meghalunk? Hányszor nevetett ránk a test: nem nevetünk néha mi is rá? És higgyétek el, hogy ez a döntés fontosabb, mint azt elképzelni tudjuk; ha ugyanis ezt egyre gyakrabban tesszük, az Úr kegyelmével az ő úrnőivé válunk. Nos, legyőzni egy ilyen ellenséget nagy dolog az élet ezen harcának megnyeréséhez. Kívánom, hogy tegye azt az Úr, ahogy csak Ő tudja.
(Szt. Terézia Jézustól, A tökéletesség útja, 11,3–5)
