Azt szeretném mondani, mennyire fájdalmasan meglepett p. Auffray halálának bejelentése. Kérlek, add át de Margerie asszonynak az őszinte részvétemet. Főként azonban rád gondolok, aki így védelmezőt és barátot veszítesz el. Nem értem, miért (vagy inkább nagyon jól tudom, miért) gondoljuk, hogy életünk környezete ugyanannyi ideig kell, hogy tartson, mint mi magunk. Nem tudjuk elviselni, hogy azok, akiket mindig ismertünk, vagy akiket egy nap véglegesen a mi támogatásaink közé számoltunk, eltűnjenek, mielőtt mi… Mintha a számtalan repedés, ami minden nap a szemünk előtt keletkezik, mindig tiszteletben kellene tartania a mi kis érzelmi körünket. – Azt szeretném, ha ez az új fájdalom és csalódás, ami annyi más mellett jön, ne tévesszen meg téged. Nincs más állandó lakóhelyünk, mint a Menny: ez mindig régi igazság, amit folyamatosan tanulnunk kell, és amivel csak a fájdalmas tapasztalatok csapásai alatt tudunk megbirkózni. (…) Kérem Urunkat, hogy éreztesse veled, hogy Ő pótolhatja és akarja pótolni azokat az emberi támaszokat, amelyeket elvesz tőled.
(Pierre Teilhard de Chardin SJ /1881–1955/, frontlevél, unokatestvéreinek, 1916. április 9.;
idézve Pierre Teilhard de Chardin, A gondolkodás születése. Levelek 1914–1919, Malvern 2021 című könyv alapján)
