Annyira éhezem utána. Ő a lelkem mélyét ásja, olyan mélységeket, amelyeket csak ő tölthet meg, és ezért a mély csendbe vezet, ahonnan már nem szeretnék kijönni. (…) Emlékezzetek a karmelitátokra. Mondjátok a jó Istennek, hogy szeretne az Ő ostyája lenni, hogy benne mindig ott maradhasson, és hogy aztán odaadja neki!
(Kármelita Szent Alžběta, levél 190)
