A szívem a hűségre teremtettek. Tudom, hogy az élő Isten figyelmesen hallgatja imádságomat, hogy az imádság, ha szabad ezt mondanom, a mi közös munkánk, amelyet Ő és én az Isten országáért végzünk. Az állhatatosságom számomra természetes és könnyű dolog. Bátorságot ad nekem, még akkor is, ha az imádságban nem tudok mást tenni, mint folyamatosan ugyanazokat a mondatokat ismételni, és minden este szépen fáj a térdem.
(Jeremias atya /1907–1985/, a sept-fonsi trapista kolostor szerzetese,
levél testvéréhez, 1976. március 6.)
