Minden lehetséges, mióta rájöttél, hogy Krisztust ott kell keresni, ahol minket elhelyezett, és nem ott, ahol nekünk lenne kedves Őt keresni. Csak így keressük Krisztust Őbenne, nem magunkat Krisztusban. … Vannak lelkek, amelyekben Krisztus imádkozik, pihen és felfrissül, visszahúzódik a magányba. Önben fáradni akar a munkával, éhes és szomjas akar lenni, a sokasággal akar lenni. Tehát gyönyörű a sorsod. Emberi társadalomban lenni, emberektől elfáradni, távol lenni az emberektől, de újra a másik parton megtalálni őket, kínhalált szenvedni a magány után, és mégsem megadni magunknak a nyugalmat, csendet – ez a te egységed Krisztussal.
(P. Albert Peyriguere /1883–1959/, levelezés, levél 1932. december 8.)
