Beaubis apátnak, 1904. június 22.
Tisztelendő,
nem tűnik úgy, hogy a lelkeknek nincs távolság, nincs elszigeteltség? Ez Krisztus imájának megvalósulása: „Atyám, hogy egyek legyenek.”1 Úgy érzem, hogy a földi lelkek és a boldogok a mennyei fényben olyan közel állnak egymáshoz, hiszen mindannyian egy és ugyanazzal az Istennel, ugyanazzal az Atyával vannak egyesítve, aki az egyeknek a hitben és a titokban adja magát, a másikakat pedig isteni fényével táplálja..., de ő ugyanaz, és magunkban hordozzuk. Teljes szeretetével hajol hozzánk, nappal és éjszaka, szeretne velünk osztozni, belénk tölteni isteni életét, hogy belőlünk olyan lényeket formáljon, akik hasonlítanak rá, és akikről mindenhol áradhat. Milyen hatalma van a lelkek felett az apostolnak, aki folyamatosan a Élő Víz Forrásánál marad! Ugyanis folyamatosan öntözheti környezetét, anélkül hogy lelke valaha is üressé válna, mert ő a Végtelentől kap.
Nagyon imádkozom önért, hogy Isten árasztja el minden lelked hatalmát, hogy részesülj a teljes Titkában, hogy minden benned isteni legyen és az ő pecsétjével megjelölt, hogy te is egy második Krisztus légy, aki az Atya dicsőségére dolgozik.
Biztosan te is imádkozol értem. A Kármel drága magányának mélyén apostol akarok lenni veled, Isten dicsőségéért akarok dolgozni, ezért tele kell lennem vele, akkor mindenható leszek. Egyetlen pillantás, egyetlen vágy válik elviselhetetlen imává, amely mindent elér, mert gyakorlatilag Istent adjuk Istennek...
Franciából fordította Graubner Alžběta.
