Különösen jól éreztem magam az Olajfák hegyén, a getszemáni kertben való imádkozáskor. Ott kísértem őt. Amikor tudtam, arra gondoltam, hogy az a verejték és szomorúság ott mennyire magába ragadta. Vágytam, hogy letörölhessem azt a fájdalmas verejtéket. Oda maradtam vele, amennyire csak a gondolataim engedték… Sok éven át, az esték többségében, mielőtt elaludtam – amikor is Istenre bíztam magam – mindig kicsit erre gondoltam: Jézus ima a Kertben…
(Terézia Jézusról, Élete könyve 9.4)