A pánik, félelem és szorongás nem tartozik a békeért folytatott erőfeszítésekhez. Lehet, hogy ez nyilvánvalónak tűnik, de sokan, akik a világ háborújával szemben küzdenek, nemcsak félelemmel motiváltak, hanem maguk is felhasználják a félelmet, hogy másokat cselekvésre bírjanak. A félelem a békéért folytatott erőfeszítésekben a legcsábítóbb erő. Az atomfegyverekről szóló történetek és a leírások arról, mi történne, ha nukleáris háború robbanna ki, olyan félelmetesek, hogy könnyen beleegyezünk, hogy ezt a félelmet felhasználva magunkból és másokból is a béke védelmezőit tegyük. (…) Ha a békéért folytatott erőfeszítés a félelemre épül, alig különbözik a háború vezetésétől. A békeharcosok ugyan más szavakat használhatnak, mint a háborúsok, de ugyanazon a nyelven beszélnek. Azt a stratégiát követik, amelynek ellenére küzdeni akarnak.
A békéért folytatott erőfeszítéseknek nincs fontosabb, mint az, hogy mély és megkérdőjelezhetetlen tapasztalatból fakadjon a szeretet. Csak azok, akik a lelkük mélyén hisznek abban, hogy szeretik őket, és örömüket lelik ebben a szeretetben, válhatnak valódi béketeremtővé. Mert csakis a szeretet biztos tudata engedi meg, hogy szabadon pillantsunk a halál határain túl, és félelem nélkül beszéljünk és cselekedjünk a béke érdekében.
(Henri Nouwen /1932–1996/, Peacework, 1984)
