Kedves gyermek,
Egyszer már írtam Önnek levelet, megérkezett? Küldtem Önnek sok képeslapot, de úgy érzem, hogy útközben elvesztek! Minden héten próbálok Önnek egy csokoládé- vagy fügecsomagot küldeni. Az Ön leveleit, az Ön jóságos leveleit rendben megkaptam. De mennyire fájdalmas, hogy nem tudok Önnel kapcsolatba lépni, hogy nem tudok Önnek semmilyen segítséget küldeni! (…)
Könnyesen kérem Jézust, akinek semmilyen szenvedés, semmilyen szorongás nem ismeretlen, hogy szívükbe árasztja fényét, hogy minden szenvedésüket szeretetté változtassa. Kérem őt, hogy nekem is juttasson belőle. Bárcsak legalább egy kis részét mindannak elvihetném Önökkel. Jaj… ez a nagy próbatétel arra kényszerít minket, hogy teljesen kitárjuk a szívünket, és mélyen belemélyedünk a gonoszság és sötétség titkaiba, de a Megváltó szeretetébe is! Mekkora szeretet rejlik minden egyes Önökben, amikor ezt a nagy próbát a szentség és világosság érdekében szánták. Irigylem Önt, kedves gyermek, hogy így szenved, úgy gondolom, hogy valóban él. Minden pillanat az időben drága az Örökkévalóság számára. Azokat a gondolatokat, amelyeket folyamatosan hordozok magamban, átadom Szűz Máriának, amikor Bourguillonba megyek. Olyan sokat imádkozom Önökért őhozzá. Bármennyire szenvedek amiatt, hogy nem tudok közvetlenül segíteni, annál inkább kérem őt, hogy világítsa meg fájdalmaikat. (…)
Kérem, adja át jóságos szüleinek, hogy mély szeretettel gondolok rájuk. Üdvözölje minden kedves barátját a Laskákban, és higgyen, kedves gyermek, a mély és kitartó vonzalomban Jézusban, akinek szeretete erősebb, mint a gonoszság minden mélysége!
Önöké
abbé J.
(kard. Charles Journet /1891–1975/, levél a megszállt Lengyelországba, 1940. február 6.)
