Igaz, hogy amikor imádkozunk a rózsafüzérrel, gyakran még csak Istenre sem gondolunk. Akár órákon át is folytathatjuk, anélkül, hogy egyáltalán gondolkodnánk valamin. Egyszerűen csak itt vagyunk, imádkozunk. Talán ez így van rendjén. Amikor a rózsafüzért imádkozzuk, ünnepeljük, hogy az Úr valóban velünk van, és mi az ő jelenlétében vagyunk. És amikor valakivel vagyunk, nem szükséges róla gondolkodni. Ahogy Simon Tugwell OP írta: „Nem gondolkodom a barátomról, amikor itt van mellettem, túl elfoglalt vagyok az ő jelenlétének élvezetével. Csak amikor elment, kezdek el gondolkodni róla. Az Istenre való gondolkodás túl könnyen vezet ahhoz, hogy úgy bánjunk vele, mintha távol lenne. Pedig ő nincs távol.”
Tehát a rózsafüzérnél nem próbálunk Istenre gondolni. Ehelyett örvendezünk az angyal szavain, amelyek mindannyiunknak szólnak – „Az Úr veled van.” Végtelenségig ismételjük a ugyanazokat a szavakat, Isten gyermekeinek végtelenül bőséges életerejével, akik élvezik ezt a boldog hírt.
(Timothy Radcliffe OP /*1945/, Beszéd Lourdes-ban, 1998. október)
