Tényleg nagyon messze vagyok a szentségtől, már ez is bizonyíték: ahelyett, hogy a szomjúságomból örülnék, inkább a kis lelkesedésemnek és hűségemnek kellene tulajdonítanom; aggasztania kellene, hogy (már hét éve) alszom a belső imádság alatt és a hálaadáskor, de engem ez valóban nem aggaszt... úgy gondolom, hogy a kisgyermekek tetszenek a szüleiknek, amikor alszanak, ugyanolyan, mint amikor ébren vannak, és arra gondolok, hogy a műtétek során az orvosok altatják a betegeiket. Végül úgy gondolom, hogy „az Úr tudja, hogy miből vagyunk formálva, emlékezik rá, hogy csak por vagyunk”.
(Terézia a Kis Jézusról, rkp. A, 75v–76r)
