Élni Isten jelenlétében: örökség, amelyet Szent Illés hagyott a Kármel gyermekeinek, aki hitének tüze közepette kiáltott: „Él az Úr, akinek jelenlétében állok.” Ha akarjátok, lelkünk áthidalja a teret és újra találkozik, hogy egyesített hangon énekeljük atyánk e nagy jelszavát; kérjük őt ünnepének napján ezt az imádság ajándékát, amely a Kármel életének lényegét képezi, azt a szívről szívre, amely soha nem szűnik meg, hiszen amikor valaki szeret, nem önmagánál van, hanem a szeretett személynél, és inkább benne él, mint önmagában. (…) Kérem a Kármel Királynéját, hogy adjon nektek kettős szellemét kedves és szent Rendünknek: az imádság és a bűnbánat szellemét; mert ahhoz, hogy valaki folyamatosan kapcsolatban éljen Istennel, teljes mértékben odaadnia és áldoznia kell…
(Lisieuxi Erzsébet, 299. levél egy novíciának, 1906. július 17.)
