János Keresztelő
(Élő szeretet lángja 3,59–61)
Tegyük fel, hogy mint lelki vezető megfelelsz valakinek, talán annak, aki nincs elhíva a lélek fejlettebb útjára. De nem tudsz megfelelni mindenkinek, akit nem engedsz el. Isten mindenkit más úton vezet, mert nincs olyan jellem, amely csak félig egyenlő lenne a másikkal. Ki mondhatja magáról, mint Szent Pál, hogy mindenkinek mindene lehet, hogy mindenkit megszerezzen? Így az embereket erőszakkal fogod, elveszed a szabadságukat, és mered azt gondolni, hogy te ölelted magadhoz az egész evangéliumot, annyira, hogy teljesen rákényszeríted az embereket csak rád, sőt, még rosszabb: bosszankodsz, amikor másoktól kérdeznek magyarázatot. Pedig lehet, hogy valaki másokkal beszélget egy ügyről, mert nem volna jó veled tanácskozni, vagy mert Isten maga inspirálja őt így, mert a másik megtaníthatja neki azt, amit te nem tudtál volna. Te azonban – ezt nem szégyenkezve mondom – féltékenységet keltesz benne, mint ami a házastársaknál előfordul. Ennek alig van köze az Isten dicsőségéért és a lelkek megmentéséért való buzgósághoz! Mert nem leszel olyan merész, hogy azt állítsd, hogy az az ember, aki emiatt megsértődik, megsértette Istent. Ez a te felfuvalkodottságod, a te büszkeséged, vagy valami más a te tökéletlenségedből. Isten haragja nagy az ilyen lelki vezetők ellen! Ezékiel által így fenyegeti őket: „Tejet ittál a nyámból, és gyapjút viseltél. De nem legeltetted a nyámat. A kezeidből kérem vissza a nyámat” (Ez 34,8).
A lelki vezetőknek szabadságot kell adniuk az embereknek. És kötelesek megtartani a barátságukat, amikor jobb vezetést keresnek. Mert a lelki vezető nem tudhatja, milyen úton akarja Isten maga a embert vezetni, különösen, ha az nem elégedett a jelenlegi vezetésével – ami csupán jele annak, hogy a korábbi módon nem halad előre. Vagy Isten tovább akarja magát vezetni, vagy egy másik lelki vezető a megfelelőbb...
(Johannes vom Kreuz: „… Szabadságot adni az embereknek“,
in: Élő szeretet lángja, 3,59–61, Karmel-Impulzusok 5/1995)
Fordította dr. Vojtěch Pola
