Kérdezed tőlem, édes leányom, hogy jöhet-e nagy bizalommal Istenhez egy lélek, aki tudatában van saját nyomorának. Nos, válaszolok, hogy a lélek, aki ismeri saját nyomorát, nemcsak hogy nagy bizalommal fordulhat Istenhez, hanem a valódi bizalom a nyomor ismerete nélkül nem is lehetséges, hiszen éppen ez az ismeret és a nyomorunk bevallása vezet minket Istenhez. (…) És ha még nem is érzel ilyen bizalmat, azért ne hagyd abba a kifejezését, és mondd Urunknak: „Még ha, Uram, nem is érzek bizalmat irántad, tudom, hogy Te vagy az Istenem, hogy teljesen a Tiéd vagyok és csak a jóságodban bízom; ezért teljesen átadom magam a kezeidbe.” Ilyen cselekedet mindig a hatalmunkban van. És ha ezeket a cselekedeteket íze és bármiféle megelégedettség nélkül hajtjuk végre, ne bántsuk emiatt magunkat, hiszen az Úr még az ilyeneket is kedvesen elfogadja. És ne gondoljátok, hogy itt csak a szavak szólnak, nem pedig a szív, mert ha a szív nem akarna, a szavak egy szót sem mondanának. Amikor bizalmat fejeztek ki, maradjatok nyugodtak, és ne vegyétek észre a nehézségeiteket, hanem beszéljetek Urunkkal valami másról.
(Szent Ferenc Ssalesi /1567–1622/, Lelki beszélgetések)
