A mai 120. születésnapján Jan Čep költő emlékére /1902. december 31. - 1974. január 25./, és egyúttal mint egy kis szilveszteri összegzés, közöljük Čep „Imádságát”, amely 1940-ben készült újesztendői üdvözlőkártyaként.
Uram,
nem tudlak másképp megismerni,
másképp hozzád közeledni,
csak a te megtestesült Fiadon keresztül.
És mégis gyakran kérdezem, amikor az evangéliumokat olvasom:
Ha ott lettem volna azok között,
akik a palesztinai utakon ismerték őt,
meghallottam volna a hívását;
vagy elutasítottam volna őt, mint Péter,
amikor látta, hogy elítélték;
nem keseregtem volna,
amikor hallottam az utolsó kiáltását a kereszten.
Igaz, hogy utána ismét láttam őt velük,
amikor feltámadva megjelent nekik;
jártam egy darabon az emmauszi tanítványokkal,
míg meg nem ismerték őt a fogadóban,
amikor megtörte a kenyeret.
De aztán
hogyan tudnám megigazolni magam,
hogyan tudnám magam elé magyarázni?
Olyan sokszor cselekedtem,
mintha nem ismerném őt,
mintha minden pillanatban nem érezném a tekintetét;
mintha mindig azt csinálhatnék,
amihez kedvem van,
és ne törődjek az akaratával
és a szeretetével.
Most pedig a földi időm a végéhez közelít,
a testi halálom egyre közeledik.
Milyen horizontok nyílnak meg a lelkem szeme előtt,
amikor átlépem a küszöböt?
Milyen formában látom majd önmagam,
amikor úgy látom magam,
ahogy Isten látott engem életem minden pillanatában?
Milyen alakban látom majd azon személyek arcát,
akik megelőztek engem a halálban,
és akiket a földön legjobban szerettém;
akiket mégis olyan rosszul szerettem?
Milyen lesz a találkozásom a fölötte való,
teljes valósággal?
Nem leszek lehorgonyozva az előtt,
aki minden pillanatomat
látta és szeretett engem,
míg én magam olyan gyakran úgy tettem,
mintha nem is látnám őt.
Még mindig át kell lépnem a küszöböt,
búcsút mondani azoknak,
akik a legközelebb álltak hozzám az életemben,
és akik térdelni fognak a halálos ágyamnál.
Még le kell győznöm
az utolsó, legfőbb szorongást,
azt a megmaradt bizonytalanságot,
ami a testi sorsunkhoz kötődik.
Uram, Jézus Krisztus,
aki az út, az igazság és az élet vagy,
te tudod, hogy hiszek benned;
segíts azonban nekem legyőzni a hitetlenségemet!
Legyél velem egyre inkább
az utolsó szakaszban a földi utamon,
és segíts nekem,
hogy egyre inkább jelen legyek előtted.
Hogy tudjak válaszolni a te ismételt kérdésedre úgy,
ahogy Simon Péter válaszolt neked a Tiberias-tónál,
a Kaifás udvarában tett három alkalommal való megtagadás után:
Uram,
te tudod, hogy szeretlek!
(Jan Čep /1902–1974/, Imádság)
