Óvakodjatok, leányok, attól az alázattól, amely a lélek mély nyugtalanságába taszít a bűneitek nagysága miatt. (…) Néha a saját gyengeség érzése valódi alázat lehet, míg máskor nagyon komoly kísértés. Én ezt megéltem, és jól ismerem. A legnagyobb tiszta alázat soha nem hoz zűrzavart, nem nyugtalanít, nem bontja meg a rendet, hanem a lélekbe békét, édes érzést és nyugalmat áraszt. Nemcsak hogy nem nyugtalanít és nem szorongatja a lelket, hanem tágabbá teszi és nagyobb képességet ad neki Isten szolgálatára, míg az a pokolból való alázat zűrzavart okoz, megbontja a rendet, mindent felforgat, és nagyon gyötrelmes. Ha ebben az állapotban vagy, a lehető legjobban igyekezz ne gondolni a saját gyengeségedre, ehelyett kitartóan gondolj Isten irgalmára, arra a szeretetre, amellyel az Úr elhalmoz minket, és arra, amit értünk elszenvedett.
(Teréz Jézustól, Az tökéletesség útja XL,1–3)
