A remény és üdvözítés szava
(A rend alkotmánya, 24. cikk)
Mi, karmeliták, akik a világ minden tájáról származunk, és 2013. szeptember 3-20. között a Sassone-i Il Carmelo házában tartózkodunk a generális kapitulus során, áldást és békét kívánunk nektek, szeretett testvéreink és nővéreink a Karmel családjából, Isten, Atyánk, és Urunk, Jézus Krisztus nevében.
1. Hiszünk abban, hogy Isten teremtő szeretete, amely végső módon megnyilvánult Jézus Krisztusban, a megtestesült Igében, minket a Szentlélek erejével történt állandó átalakulásra hív. Az átalakulás útján járni a hit világossága mellett megköveteli a Krisztussal való személyes és közös találkozást, aki a mi reményünk és üdvözítésünk forrása.
2. A kapitulus napjaiban előadásokban, elmélkedésekben és csoportos munkák során emlékeztünk a fontos kihívásokra, amelyekkel szembesülnünk kell. Most emlékeztetünk benneteket, kedves testvérek és nővérek, ezekre is. Ezek közé tartozik (a szükség), hogy megértsük a mai világot, jól megkülönböztessük korunk jeleit, és képesek legyünk cselekedni a kegyelem és bölcsesség fényében, ahogyan a körülmények megkövetelik, amelyek között élünk. Hogy ott tudjunk reményt kínálni, úgy hívnak minket, hogy legyünk testvérek és nővérek, akik Isten tapasztalatában gyökereznek, hitben, reményben és szeretetben gazdag testvérek és nővérek. Hogy reményt tudjunk hordozni, figyelmesnek és nyitottnak kell lennünk a világra és Isten Igéjére.
3. Megkülönböztetni az idők jeleit
Gyorsan változó világban élünk, amely folyamatosan átalakul. Tudatában vagyunk annak, hogy az emberek kezében mind pozitív, mind negatív tényezők vannak. Amit a körülöttünk lévő valóságokról megfigyelünk, érzékelünk és megismerünk, olyan válaszokat követel tőlünk, amelyek a kor idényeinek mély megkülönböztetéséből fakadnak, amelyeket az evangélium fényében értelmezünk (1). A világ helyzete lehetőséget ad számunkra, hogy új formákat fejlesszünk ki a jelenlétre, a kísérésre, a párbeszédre és a cselekvésre, amelyet keresztény és karmelita tanítványi hivatásunk ihlet. Érezzük, hogy mi vagyunk a hívva járni a mai emberekkel a gyökeresség, függőség, izoláció, aktivizmus és lelki üresség tapasztalataik során. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha mi magunk Krisztussal való egységben gyökerezünk, és egy szív és egy lélek vagyunk élő közösségekben.
4. Cselekedni a világ válaszaiként
Tudatában vagyunk annak, hogy számunk kisebb rendet alkot. Ennek ellenére gazdag lelki hagyományunk és történelmünk van, amely már több mint 800 éve tart, mióta Szent Albert Jeruzsálemből, akinek halálának 800. évfordulóját ünnepeljük, megkaptuk a rendünket. Különösen azokban a napokban, amikor a generális kapitulus keretében találkoztunk a karmelita család más ágainak tagjaival, megtapasztaltuk, hogy sok apáca, szerzetesnő, remeték és laikusok osztoznak lelkiismeretünkkel. Bátorítva érezzük magunkat arra, hogy világos és tartós válaszokat adjunk a körülöttünk élő embereket terhelő helyzetekre. Megosztásunk arra bátorított minket, hogy különbözzünk a világtól, és törekedjünk:
a. imádkozó emberekké válni
Benedek XVI. emeritus pápa mondta: „Ti, karmeliták, megtanítotok bennünket imádkozni.” Ferenc pápa arra hívott minket, hogy mélyebben ismerjük fel az imádság értékét: „Ti magatokat kontemplatív közösségként határozzátok meg az emberek között. ... Az ima a 'királyi út', amely megnyitja számunkra Isten titkainak mélységeit, az Egyesült Háromságunkban, de szükséges ösvény, amely a nép közt kanyarog a világon való vándorlás körül, a megígért földre.” (2) Rendünket helyesen tekintik a kontempláció iskolájának. Áldott Titus Brandsma emlékeztetett arra, hogy: „Isten annyira közel áll hozzánk! Minden élő általa létezik és jelenlétében. Éreznünk kell az ő jelenlétét, és tanulnunk kell elődeinktől a Hozzá való bizalmas kapcsolatukat, hogyan beszéltek vele és hogyan hallgattak meg őt. Akkor életünk teljesen másképp fog kinézni.” (3) Létmódunkból másoknak meg kell érteniük, hogy minden Karmel a csendben és egyedüllétben keresi Istent. Hívást érzünk arra, hogy imaközösséget formáljunk, amelynek legfőbb szolgálata az, hogy embereket tanítsunk meg imádkozni ott, ahol vannak és ahol dolgoznak, imakultúrát teremteni – prédikálásunkkal, figyelmes és kontemplatív liturgiánkkal, Lectio Divina gyakorlatával és más imaformák iránti figyelmes hozzáállással. Értékeljük ebben az értelemben rendünk apácáinak kolostorait, és legyünk büszkék rájuk, mert folyamatosan emlékeztetnek az imádság és Isten keresésének értékére.
b. közösséget alkotni
Arra törekszünk, hogy olyan karmelita közösségeket alakítsunk, amelyek Krisztussal és testvérekkel és nővérekkel való találkozás helyszínei, bizalom, barátság, kölcsönösség, vendégszeretet, együttműködés és felelősség megosztás közösségei. Emlékeztetjük magunkat arra, hogy az imádság és a testvériség egészséges egyensúlya a finomságban és az együttérzésben nyilvánul meg. Az imádság és a prófétai küldetés összekapcsolása a hitelesebb megtéréshez vezet, míg a prófétai küldetés és a testvériség egysége a szolidaritáshoz vezet az emberekkel. Ezért szükséges, hogy megújítsuk személyes igyekezetünket imádság és kontemplació közösségévé válni a egyháznak és a világnak szolgálva. Emlékeztetjük arra, hogy a pénztémák, közös események, liturgia – közösségi találkozók, közös étkezések, testvéri találkozók – és az egyedüllét és aktivitás közötti egészséges egyensúly szükséges elemei a közösségek építésének.
c. pályákat és a kezdeti és folyamatos formáció támogatása
Arra bátorítjuk minden karmelitát, egyéneket és közösségeket, hogy „vegyék a szívükbe” a hivatások támogatásáért való felelősséget azáltal, hogy: hiteles és örömteli tanúságot tesznek a karmelita életstílusról, érdeklődnek a fiatalok pasztorációja iránt, részt vesznek általános hivatást támogató projektekben, együttműködnek a hivatások iránt felelős testvérekkel saját közösségekben, tartományokban, egyházmegyékben vagy más rendekből. A képzési folyamatba egy jelölt elfogadásával elkezdődik az emberi, intellektuális, lelki és pasztorális képzés, amely egész életünkre kiterjed. Arra bátorítjuk, hogy a megfelelő jelölteket küldjék gyakorlati tanulmányokhoz, amelyeket a karizmánkkal összekapcsolódva végeznek.
d. folyamatosan jobban megkülönböztetni
A megkülönböztetés mély keresztény és karmelita érték. Ahhoz, hogy közösségeinket befogadó helyekké tegyük, meg kell újítanunk igyekezetünket a csend, a hallgatás és Isten akaratának megkülönböztetésére a mindennapi életünk eseményeiben és az emberekkel való találkozásokban, akikkel érintkezünk. Tudatában vagyunk annak a megosztottságnak és szétszórtságnak, amelyet sokan tapasztalnak, és ezért sürgetjük a kiegyensúlyozottság kultúrájának ápolását magunkban és más emberekben: kiegyensúlyozottság az egyén és a közösség között, a csend – egyedüllét és beszéd között, az imádság és az apostolság között, a misztika és a szociális munka között. A közösségi találkozók jó eszközök a (hasonló) megkülönböztetés gyakorlására.
e. helyes döntéseket hozni
Annak érdekében, hogy jól tudjunk működni ott, ahol vagyunk, támogatnunk kell minden szinten rendi struktúráinkban a hitelességet, a hallgatást, a határozottságot és a szolgálatot. Tudatában vagyunk annak, hogy néhány területen csökken a számunk, míg más helyeken növekszik, nehéz döntéseket kell hoznunk. Bármilyenek is legyenek ezek a döntések, elvük mindig Krisztushoz való hűség, a rend karizmájával való összhang és az idők jeleinek megkülönböztetése kell, hogy legyen.
f. élni a karizmánkat missziós szellemben
Küldetésünk, hogy éljük a karizmánkat. Tanúságunk szíve a a rend kontemplatív dimenziójának megvalósítása, az, hogy éljük, ápoljuk és továbbadjuk.
5. Élő reményben lenni
Világunk jelenlegi helyzete nem indok a kétségbeesésre. Amit az emberiség tapasztal, lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk, kik vagyunk. Mintha a világ azt mondaná: „Ti, karmeliták, képesek vagytok valamire, számítotok még valamire?” Akkor hát álljunk fel, és mutassuk meg magunkat, mint hiteles és megbízható tanúi a Léleknek. Fiakká és lányokká való fogadásunk, Krisztusba vetett hitünk, a Szentlélek ereje által e kihívásban sok rejtett lehetőséget láthatunk. Jézus Krisztus az remény és üdvözítés Igéje, és ezért reméljük, hogy életmódunkkal változást tudunk elérni közösségeinkben és azokban a helyeken, ahol élünk.
Máriával, aki példaképünk és ihletforrásunk, és Illés prófétával, aki Isten jelenlétében állt, tanulni szeretnénk várni a reménnyel az üdvözítést, amely csak az Úrtól jön. Rájuk bízzuk az utunkat a jövő felé.
(1) Az idők jeleinek figyelemmel kísérésére (vö. Mt 16,3) és annak értékelésére az evangélium fényében a II. Vatikáni Zsinat a Radost és remény címmel szereplő alkotmányban fektette le a hangsúlyt, 4. cikk. (Szerk. megj.)
(2) Ferenc pápa levele a generális elöljárónak, P. Fernand Millán Romeralnak a generális kapitulus alkalmából.
(3) Titus Brandsma, Fragmenten. In Mystiek Leven. Szerkesztette: Bruno Borchert, Gottmer, Nijmegen, 1985, 159.
(4) Karmelita rend alkotmány, 10. és 15. cikk.
(5) Ferenc pápa levele a generális elöljárónak, P. Fernand Millán Romeralnak a generális kapitulus alkalmából.
Fordította: Martina Vintrová
