Irigylem a testvérem, aki olyan sokáig időzik a szentély előtt. A törzseknek megvannak a vezetőik, az operáknak a híres tenorjaik... Nem irigylem egyiket sem. A testvérem, aki hosszan térdepel a szentély előtt még azután is, hogy elmentem, ennek a kitartónak – szinte azt mondanám, hogy fogolynak – a imádsága irigylem. Krisztus, aki a szentélyben lakozik, elegendő neki. Irigylem őt. És ha itt azonos időben tíz vagy húsz testvérem lenne, mindegyiküket irigyelni fogom. Az irigységet, amely nem kíván kárt okozni, hanem éppen ellenkezőleg, ugyanazt tenni.
(Jerome atya /1907–1985/, trappista rendi szerzetes a Sept-Fons-i kolostorban,
részlet a "Élni, élni" című szövegből)
