Ma éjjel otthon voltam a keskeny ágyamban. Újra köszönetet mondtam Istennek, nem az ágy melegéért vagy a borsólevesért, hanem azért, mert úgy tetszett neki, hogy bennem lakjon. (…) De remélem, hogy ha egyszer nem lesz meg ez a mindennapi kenyerem, akkor is hálás leszek. Valami másért. Ami Isten bennem. És ennek semmi köze a tele vagy üres gyomorhoz. Vagy hát legalábbis így gondolom most, a fűtött kő mellett és egy kiadós reggeli után.
(Etty Hillesum /1914–1943/, naplóbejegyzés, 1942. január 23.)
