Teresia Avilai (1515–1582)
Nagyon segít, ha a nagylelkűséggel és a belső szabadsággal kezdjük. Azokhoz szólok – valóban sokan vannak – akik már régen elkezdték, és soha nem tudják befejezni. Véleményem szerint ez legtöbbször abból adódik, hogy a kezdetektől nem ölelték magukhoz a keresztet nagylelkűen. Azok szenvednek, amikor nem tudnak tovább dolgozni az értelmükkel, úgy érzik, hogy semmit sem tesznek, és nem képesek elviselni magukat. És talán éppen ez az idő az, amikor akaratuk tökéletesedik és erősödik, anélkül, hogy észrevennék.
Képesek legyenek megbizonyosodni arról, hogy Isten nem tekint ezekre a dolgokra: nekünk úgy tűnik, hogy ezek hiányosságok, míg valójában nem azok. Isten sokkal jobban ismeri nyomorunkat és természetünk gyengeségét, mint mi magunk, és tudja, hogy ők nem vágyakoznak másra, csak hogy Őrá gondoljanak és szeressék őt. És éppen ez tetszik Neki. Az a szenvedés, amit magunknak okozunk, csak arra szolgál, hogy a lelket zűrzavarba hozza; és ha előtte nem volt képes rendesen imádkozni egy órán keresztül, négy óra alatt sem lesz képes rá.
Sokszor a testi állapottól függ. Ezen a téren sokat próbáltam, és tudom, mennyi igazság van ebben, mert én magam is alaposan megvizsgáltam, és beszéltem erről lelki személyekkel.
Olyan nyomorultak vagyunk, hogy néha a szegény lelkünknek el kell viselnie a test ingatagságát, amelynek foglya. Az évszakok változása és a hangulati ingadozások olyan súlyosak, hogy gyakran a lélek nem tudja megtenni azt, amit szeretne, és saját hibáján kívül mindenféle szenvedést elszenved. Rosszabb, ha akkor kitartunk azzal, hogy túlhajszoljuk magunkat, mert akkor ez a végzetes állapot tovább tart. Gondosság szükséges: ha látszik, hogy ezekhez a tényezőkhöz köthető, akkor nem szabad megterhelni a szegény lelket, hanem el kell fogadni, hogy betegek vagyunk. Talán jó lenne megváltoztatni a meditáció idejét, és akár több napig is. Egyszerűen tegyen meg mindent annak érdekében, hogy jobban elviseljük ezt a száműzetést. (...)
Azt mondtam, hogy óvatosságra van szükség, mert néha ezt az állapotot a ördög okozza. Ezért nem jó, ha teljesen abbahagyjuk az imádkozást, és nem is szabad túlzottan kínozni a lelket azzal, hogy olyan dologra kényszerítjük, amit nem tud kezelni, amikor nagy figyelmetlenségnek és szétszórtságnak van kitéve. Inkább a külső munkákhoz kell folyamodnunk, mint a könyörületesség cselekedetei vagy olvasás. Néha ahhoz sem lesz kedve. És ekkor a lélek a szeretetből Istenért szolgálja a testet, hogy aztán a test még inkább szolgálja a lelket. (...) Istennek annyi módja van a szolgálatára. Az Ő igája édes, és rendkívül hasznos nem azzal húzni a lelket minden erőnkkel, ahogy mondani szokták, hanem lépésről lépésre vezetni őt, és finoman.
(Élet 11,15n)
