Az élet elviselhetetlen terhessé válik, valahányszor elveszítjük a kapcsolatot a szerető Megváltó jelenlétével, és csak a szomjúságot látjuk, amit csillapítani kell, az igazságtalanságot, amit meg kell nevezni, az erőszakot, amit le kell győzni, a háborúkat, amiket meg kell állítani, és a magányt, aminek meg kell szabadulni. Ezek mind kritikus kérdések, és a keresztényeknek próbálkozniuk kell megoldani őket. Amint azonban érdeklődésünk nem a világra jövő élő Krisztussal való személyes kapcsolaton alapul, azonnal érezzük a elviselhetetlen terhet. (…)
Jézus teljes, korlátlan, önzetlen részvétele a világ szenvedésében lehetővé tette számunkra, hogy éljünk ebben a világban és szembenézzünk fájdalmas valóságával, anélkül, hogy az áldozatává válnánk. Ezt is Jézus mondta, amikor imádkozott tanítványaiért: „Nem azért kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy tartsd meg őket a gonosztól.”
(Henri Nouwen /1932–1996/, A béke útja)
