Drága Olympiá testvér,
kérlek, hallgasd meg, amit mondani szeretnék. Miért vagy olyan aggódó, szomorú és nyugtalan? Azért, mert a vihar, amely az egyházra nehezedik, erős és ijesztő, és mindent állandó sötétségbe burkolt? Azért, mert a csúcspontja felé közelít? Azért, mert minden nap borzalmakkal teli katasztrófát hoz, míg a világ körülöttünk romokban hever? (…)
Bár tudom, hogy mindezen nyomornak tudatában vagyok, soha nem vesztettem el a reményt. Mindig a Legfelsőbb Tengerészre gondolok. És ha késlekedik, az egyszerűen az ő döntése. Nem fog megmenteni minket a veszélytől, amint fenyegetni kezd, hanem elűzi azt, amikor közel lesz a csúcspontjához, akkor, amikor már mindenki feladta a reményt.
Ne hagyd, hogy elriasszanak a történtek. Csak egy dologtól kell félned, ami megkísért, ez pedig a bűn. Minden másnak nincs jelentősége: összeesküvések, viták, árulások, hazugságok, vádak, vagyonelkobzás, száműzetés, éles kardok, tenger veszélyei vagy a háború fenyegetése. Semmi sem tart örökké. Mindez elmúlik. A jelen lehet boldog vagy szomorú, de bizonyosan nem tart örökké. (…)
Ne aggódj ezek miatt a dolgok miatt. Ehelyett újra és újra kiálts Jézushoz, akit szeretsz, és kérd Őt, hogy forduljon feléd. Akkor a szomorúságod egy pillanat alatt eltűnik.
A te
János
(Aranyszájú János /349–407/, levél a száműzetésből, 404 június)
