Hosszú ideig gyötört a gondolat, hogy el vagyok vetve. Ez a gondolat annyira megfészkelt bennem, hogy senki a világon nem tudott volna meggyőzni az ellenkezőjéről. Végül mégis úgy döntöttem, hogy elszántan imádkozom Istenhez: odaadom magam a lelki életnek – csak a Te szeretetedért, Istenem. Mindig arra törekedtem, hogy mindent csak Neked tegyek. Bármi is történjen velem most, akár el legyek vetve, akár meg váltva, örökre folytatni akarom azt, hogy mindent tiszta szeretetből Téged szolgáljak. Akkor legalább ez az egy dolog marad nekem: hogy halálomig semmi mást nem teszek, mint hogy szeretlek Téged. Ez a szívszorító szorongás négy évig gyötört, és ebben az időben sokat szenvedtem.
(Szent Lőrinc a Feltámadásról, 2. beszélgetés, 1666. szeptember 28.)
