A keresztény aszkézis általában megveti a testet, és úgy tekint rá, mint az ember egyik olyan részére, amely romlandó, és egyben a morális romlottság forrása. Ez a tendencia, hogy az emberi természetet, különösen a úgynevezett bukott emberi természetet, valami alacsonynak és rossznak, bűnösnek és így elítélendőnek tekintsük, mint ami felügyeletet és megszorítást igényel a nemesebb emberi rész részéről, részét képezte a hagyományos keresztény spiritualitásnak valamilyen formában. Szerintem azonban ez nem helyes.
Ahova eljutottam a börtöntáborokban, az egy hatalmas tisztelet és szeretet volt a nyomorult öreg testem iránt. Hiszen rajta nyugodott minden szenvedés súlya, bár a lélek is megtapasztalhatta a szorongást. És ez a test kellett, hogy életben tartson bennünket az erős akarat és eltökéltség ellenére. Ez a test állt ellen a szél rohamainak, a harapós hidegnek, a fájdalmas izmok görcseinek, a repedező és vérező sebek metszésének, a fájdalmasan korgó gyomornak, a fájdalmaknak és a megfeszített inak merevségének. Azokon a hosszú, nagyon hosszú napokon a hóviharkban, a fagyos zuhéban vagy a távoli északi tavaszi sárban a test türelmesen elviselte az összes fagyási sérülést és az éhség által okozott görcsöket, a dagadt lábakat, a könnyező szemeket, a repedezett ajkakat, a törött bokákat, a húzódásokat és görcsöket, a zúzódásokat és minden egyéb fájdalmat, és így segített az embernek átjutni a következő napra. És ez a test győzte le ezeket a szenvedéseket, élt át azt az agóniát, és hordozta a mindennapi gyötrelmek nehéz terhét. Mindig is természetesnek tartottam a testet sok szempontból, ami nem igényelt különösebb elismerést. Csak most, amikor a nap végén teljes kimerültségben zártam, és a testem legalább egy plusz perc pihenést követelt, tanultam meg értékelni azt a csodálatos ajándékot az életben, amelyet Isten adott az embernek az emberi test lehetőségein keresztül.
tévedünk, ha azt hisszük, hogy ez a halandó porból készült maroknyi anyag kisebb isteni ajándék, kevésbé nemes és csodálatos, mint a halhatatlan lélek. A testben élünk és a testben törekszünk a megváltásra. Senki számára sem jelent a megváltás mindössze annyit vagy kevesebbet, mint hogy ugyanazt a keresztet hordozzuk, mint Krisztus, elfogadva, amit a nap hoz, mint Isten akaratának megnyilvánulását, minden reggel felajánlva Istennek minden örömünket, munkánkat és szenvedéseinket, amelyek ránk várnak. Ezek azonban absztrakt fogalmak. Mit is jelent ez a gyakorlatban, azt elmesélheti a mi öreg nyomorult testünk. Minden nap fel kell kelni és este kimerülten lefeküdni. Minden napi rutin, semmi nagyszerű. Azt jelenti, hogy másokért dolgozunk, és a testünkön keresztül bejegyezzük magunkat az életükbe.
(Walter J. Ciszek SJ /1904–1984/, emlékek a szovjet börtönből, Ő vezet engem, 9. fejezet)
