Szent Ágoston szerint Michael (1622–1684)
Amikor a lélek hallgat, könnyebben hallgathat Isten hangjára. Mert hasonlóan ahhoz, mint éjszaka, amikor minden pihen és semmi nem zavarja, könnyebben észlelhetők különböző hangok, és a hegyekben hallható visszhang is jobban hallatszik este, Isten hívása és Isten hangjának visszhangja is könnyebben észlelhető a megnyugtatott lélekben...
Semmi sem tetszik annyira Isten Lelkének, mint amikor ilyen visszhangot, ilyen reakciót talál isteni sugallatainak, amely cselekedetekben nyilvánul meg. A Vőlegény ilyen reakcióra vágyott, amikor a menyasszonyhoz így szólt: »Engedd hallanom hangodat! Milyen édes a hangod!« (Én 2,14). A szeretett nem vágyott hallani más hangot, csak a cselekedetek reakcióját a sugallataira... A Vőlegény erre a visszhangra vágyik, ebből a reakcióból kíván örömöt meríteni...
Amikor egy hegyből jól hallatszik a visszhang, akár dupla vagy hármas, sokan jönnek és örvendeznek rajta. Hangosan kiáltanak különböző, változó hangokon, és örvendenek a visszhangnak; a zenészek is jönnek a hangszereikkel; a trombitások a trombitáikkal bájos dallamokat játszanak, és nagy örömüket lelik a visszhangban, amely mintha válaszolna zenéjükre és játékukra. Ugyanez történik lelkileg a hűséges lélekben, amely a tökéletesség és a szépség hegyévé vált; fogadja a Kedves hangját, és nagyszerű visszhanggal, sőt dupla reakcióval válaszol, mert azonnal és buzgón cselekszik, amit a Lélek tanít neki a bensőjében.
Aki Istenhez kötődik, egy lélek lesz vele (1 Kor 6,17). Ehhez a kötődéshez az ember a lélek szegénységén keresztül jut el, mivel ez megszabadítja a lelket minden teremtettől. Éspedig mivel a léleknek szükségszerűen Istenben vagy a teremtettekben kell pihennie, ebben az állapotban a teremtettektől való megszabadulás szükségszerűen Isten felé fordítja. És mivel ebben a szegénységben nincs közvetítő tényező közöttük és Isten között, a lények egysége létrejön, és a lélek egy lélekké válik Istennel... Amikor egy levegőréteg közvetlenül érintkezik egy másikkal, összekeverednek és egy levegővé válnak; ugyanez történik a lélekkel, amikor lélek lévén közvetlenül Istenben pihen, aki szintén lélek: a lélek egy lélekké válik Istennel.
Amikor a tengerben egy vízzel teli edény fekszik és összetörik, a edényből származó víz egyesül a tenger vizével, és egyszerre eltűnik benne. Ugyanez vonatkozik a lélekre: ameddig még tele van önszeretettel és vágyakozással a teremtettek iránt, a végtelen isteni lét óceánjában lebeg, de nem közvetlenül, hanem különválasztva; csak a lélek szegénysége veszi el a közvetítő tényezőt Isten és a lélek között; ilyen módon a lélek »felf swallowed« és egyesül Istennel... Ezt a lélek szegénységét érte el a menyasszony a Énekek éneke, amikor ezt mondja: »Levetettem a ruháimat, újra fel kell őket vennem?« (Én 5,3). Minden teremtett dolog olyan, mint a ruha, amelyet Isten szerető lelke le kell, hogy vegyen, amikor a szeretetben egyesülni akar az isteni Vőlegénnyel.
Részlet a következő könyvből: Tanz der göttlichen Liebe
Kiadta: Elisabeth Hense, T.OCarm.
Megjelent a Herder kiadónál, 1991
Fordította és szerkesztette: Norbert Žuška, OCarm.
