Olyan magas a véleményem a mennyországról, hogy néha megkérdezem magamtól, hogyan fog Isten meglepni engem a halálom után. A reményem olyan nagy, és olyan forrást jelent öröm számomra, nem érzésként, inkább hitként, hogy olyan dolgokra lesz szükségem, amik felülmúlják minden elképzelésemet ahhoz, hogy teljesen elégedett legyek. Mielőtt csalódott lennék, inkább megőrizném ezt a végső reményt.
De azt gondolom: még ha nem is fogok eléggé meglepődni, akkor is színlelem a meglepetést, hogy örömet szerezzek Istennek. Nincs félelem, hogy kifejezzem neki a csalódottságomat; úgy fogom csinálni, hogy semmit ne vegyen észre. Egyébként mindig úgy intézem, hogy boldog legyek. Ehhez megvannak a kis gyakorlataim, amiket ismertek, és amik megbízhatók. És az, hogy csak lássam, hogy a jó Isten boldog, teljesen elegendő az én boldogságomhoz.
(Teréz a Kis Jézusról, Utolsó beszélgetések, 1897. május 15.)
