P. Jerzy Zielinski O.Carm.
Amikor nehéz imádkozni, és szeretnénk megtanulni az imát, leggyakrabban különféle, többé-kevésbé bölcs könyvekhez nyúlunk. Az eredmény gyakran az, hogy összezavarodunk a bonyolult magyarázatokban, vagy különféle furcsa módszereket kezdünk alkalmazni, amelyek azonban mégsem tanítanak meg minket imádkozni. Elfelejtjük ugyanis, hogy a legbölcsebb és inspirált imakönyvek is a minden bölcsesség forrásából merítenek – Jézus tanításából.
Ha jó imára szeretnénk tanulni, először is Jézus evangéliumából kell tanulnunk, hallgatnunk kell erre a páratlan imamesterre, akitől minden nagy szent tanult imádkozni.
„Amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtót, és imádkozz Atyádhoz, aki titokban van; és Atyád, aki látja, ami eltitkolva van, megjutalmaz téged“ (Mt 6,6).
Nem tudunk Istennel beszélgetni, ha elnyomja elménket az utcai zaj, és tele van a fejünk a kirakatokból érkező beszélgetésekkel, ügyekkel és benyomásokkal, amiket elhaladunk. Az a hang, amellyel Isten beszél hozzánk, nem hasonlít egyetlen egyéb hangra sem, amely nap mint nap eljut hozzánk. Isten Szellem, és szellemi módon beszél velünk. Ha meg akarjuk hallani őt, és beszélgetni akarunk vele, el kell vonulnunk. Meg kell találnunk egy helyet, ahol a csendet semmi és senki nem zavarja. Csak a csendben hallhatjuk meg az ő hangját. Jézus példát adott nekünk. Az evangéliumok gyakran említik, hogy elvonult egy magányos helyre, hegyre, hogy imádkozzon. Ez teljesen természetes. Amikor vendégeink vannak, nem kezdünk el újságot olvasni vagy tévét nézni, hanem a figyelmünket rájuk irányítjuk és foglalkozunk velük.
Főképpen ezért fontos, hogy mindennapi teendőinket félretessük, amikor Istennel akarunk beszélgetni. Az embernek azonban vágyakoznia kell egy ilyen beszélgetés után. Törekednie kell arra, hogy belső nyugalmat találjon, hogy hallhassa Istent. Az ilyen beszélgetéshez alkalmas időt és helyet kell keresnie.
„Imádkozva ne beszéljetek üresen, mint a pogányok; ők azt hiszik, hogy sok szavuk miatt meg fogják hallgatni őket. Ne legyetek olyanok, mint ők; hiszen a ti Atyátok tudja, mi szükséges nektek, mielőtt kérnétek tőle“ (Mt 6,7–8).
Amint letérdelünk imádkozni, máris ömlenek szavaink, mint a patakok. Mesélünk az Úrnak minden ügyünkről. Elmondjuk neki, mire van szükségünk. Gyakran okosabbak akarunk lenni nála, és meggyőzzük őt arról, hogy szükséges, hogy ezt vagy azt megadja nekünk. Erre sok érvet sorakoztatunk fel. És amikor így beszélünk, nem is realizáljuk, hogy imánk már nem Istenhez intézett beszélgetés, nem párbeszéd két személy között, hanem monológ – egy személy szavait. Jézus éppen ezért figyelmeztet minket, amikor említi a pogányok sok szavát. Istennek is sok mondanivalója van számunkra, de hogyan mondhatná el, ha nem engedjük őt megszólalni! Imánkban túl sok szó van és nagyon kevés csend. Az eszünket használjuk, nem a szívünket. Ő, akire milliárdnyi ember szóáradatával fordul, hallani szeretné, hogyan ver az a szív, amelyhez fordulunk. Nem akadályoz minket abban, hogy megosszuk vele gondjainkat, de szeretné, ha minden imánkban lenne idő neki is, amikor inkább a szívünkkel beszélünk, mint a szánkkal, és tanulunk tőle hallani. Fel kell ismernünk, hogy mielőtt letérdelünk imádkozni, Isten már tudja, mivel érkezünk hozzá, tudja, mire van szükségünk. Ezért ne próbáljuk meggyőzni őt szavainkkal. Ő jobban tudja, mint mi, mi szolgálna a javunkra.
„Nem mindenki, aki mondja nekem: ‘Uram, Uram’, fog bemenni a mennyek országába; hanem az, aki megcselekszi az én Atyám akaratát, aki a mennyekben van“ (Mt 7,21).
Tölthetünk órákat imával, és mégis haszontalan lesz, nem fog gyümölcsöt hozni, ha nem kíséri a életünk helyreállítása. Jézus megköveteli, hogy az ima hasznos legyen. Nem állhat pusztán szavakból. Az ima, amely nem tesz minket jobbnak, elveszítheti a mennyek országára való reményünket és a Isten arcának látását. Az ima gyümölcsöt hoz, ha az Atya akarata teljesítésével kísérjük. Ennek pedig elsősorban a felebaráti szeretet követelménye a része. Továbbá őszintén kell tartanunk az életünkkel kapcsolatos feladatainkat: szülői kötelezettségek, ránk bízott munka vagy tanulmányok. Az imának kérésnek kell lennie képességünkben, hogy teljesítsük kötelezettségeinket.
„Ha tehát az ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy a testvérednek valami baja van veled, hagyd az ajándékodat az oltár előtt, és először menj el, békülj meg a testvéreddel“ (Mt 5,23–24).
Ez egy nagyon fontos tanács. Nem tudunk Istennel beszélgetni, ha a szívünkben harag vagy gyűlölet van a másik ember iránt. Istennel csak a tiszta szívű ember tud beszélni. Jézus egész életén át tanította, hogyan kell megbocsátani. Péternek, aki ezt kérdezte tőle, azt parancsolta, hogy 77× bocsásson meg, ami a zsidók szemében végtelen ismétlést jelentett. Istennek nem hozhatunk ajándékokat a gyűlölet szennyeződésével senki iránt.
Az evangéliumokban sok ilyen és hasonló Jézusi tanács található az imáról. Mindenki, aki jól szeretne imádkozni, nem kell más könyvekben keresnie a tanácsot. Jézus evangéliuma, így az ima tanítása is, az egyszerű ember számára is érthető. Jézus megköszönte az Atyának, hogy a Királyság titkait éppen az egyszerű emberek értették meg. És hogy senki ne kételkedjen tanácsának értékében, így szólt:
„Ezért hát, aki hallja ezeket a szavakat, és cselekszi azokat, hasonló lesz a bölcs emberhez, aki a házát sziklára építette. Amikor eső hullott, áradatok jöttek, szélfúvás támadt, és rázúdultak a házra; de nem dőlt össze, mert sziklán álltak az alapjai“ (Mt 7,24–25).
A lengyel W cieniu Karmelu című folyóiratból (1995. 2. szám, 18–19. oldal)
fordította Růžena Kouřimová.
A Szentírás idézetei ökomenikus bibliafordítás szerint
(Zvon, Praha 1991).
