Szent Lőrinc a Feltámadásról (1614–1691)
Mindaz, amit az emberektől hallottam Istenről, amit olvastam vagy megértettem róla, mindez nem elégít ki. Hogyan írhatnánk le Őt, hogyan találhatnánk olyan szavakat, amelyekkel Őt jellemezhetnénk, amikor Ő végtelenül tökéletes? Csak a hit képes Őt felfedni, vagy engem tanítani, hogy ki Ő.
A hiten keresztül nagyon gyorsan és többet tanulok Istenről, mint amennyit sok év iskolában tanulva képes lennék elsajátítani.
Ó hit, hit, te csodálatos jó erő, amely megvilágítja az ember lelkét és vezeti őt Teremtője felismerésére. Ó, te teljesen bájos erény, amely oly kevéssé ismert és még kevésbé megélt, de ha egyszer megismerik, tele vagy a felfoghatatlan áldás dicsőségével és teljességével. A legnagyobb elismerés és dicséret, amelyet Istennek adhatunk, az a teljes bizalmatlanság a saját erőinkben, és a teljesen Őrá bízás.
Az élet tele van veszélyekkel és rejtett csapdákkal, amelyekben megbukunk, ha nem rendelkezünk Isten kegyelmének folyamatos támogatásával. De hogyan kérhetünk Tőle segítséget, ha nem vagyunk Vele? Hogyan lehetünk Vele, ha a gondolataink nem Vele vannak? Hogyan lehet Ő a gondolatainkban, ha nem alakítunk ki szokást, hogy Őjelenlétében tartózkodjunk és kérjük a kegyelmet, amelyre életünk minden pillanatában szükségünk van?
Ha fejlődni akarunk a lelki életben, akkor a legkisebb döntések során és a cselekedetek apró részletei mérlegelésekor el kell kerülnünk a puszta észre való támaszkodást. Szegények azok, akik ebben keresnek kielégülést. A Teremtő a valóság nagy tanítója. Éveken át fáradtságos gondolkodással is sokat tanulhatunk, de a hit rejtett dolgainak és Őnála való ismeret ára sokkal teljesebb és sokkal mélyebb, amely fényként ragyog a szelíd szívben.
Semmi sem ad nekünk olyan kielégítést az élet szenvedései és bánatai során, mint a szerető kapcsolat Istennel. Ha tudatosan éljük át, a testet érő betegségek könnyűnek tűnnek. Isten gyakran megengedi a testi szenvedést, hogy megtisztítsa a lelkünket és „rákényszerítsen”, hogy Őbenne éljünk. Hogyan érezhetné a fájdalmat az, akinek az élete Istenben rejtőzik, és akinek egyetlen vágya Isten? Tiszteljük Őt betegségünk idején, és ajánljuk fel Neki bánatunkat éppen akkor, amikor gyötörnek minket, és úgy kérjük Őt, mint a gyermek kéri az apját, hogy adjon erőt és formálja akaratunkat az Ő akaratának megfelelően. A betegeknek nagyon alkalmasak a rövid imák, mivel csodálatos erővel bírnak a bánat ellen.
Ó, bárcsak tudnám, hogy a szívem nem szereti Istent, azonnal kihúznám!
(Szent Lőrinc Atya a Szent Isten Jelenlétében való szokás gyakorlásáról című könyv alapján, Unitaria 1990, feldolgozta: Norbert Žuška, OCarm.)
