Lőrinc a Feltámadástól (1614–1691)
Mivel annyira szeretné, hogy elmondjam Önnek a módszert, amelyet az Isteni Jelenlétben való élet elérésére használok, nem akarom elhallgatni...
Tisztelt Anyám! (1)
Mivel annyira szeretné, hogy elmondjam Önnek a módszert, amelyet az Isteni Jelenlétben való élet elérésére használok, amelybe Urunk az Ő irgalmában bevezetett, nem akarom elhallgatni, hogy az Ön kérésére vonakodva, és csakis azzal a feltétellel, hogy a levelem senkinek nem mutatja meg, állok elő. Ha tudtam volna, hogy mégis megmutatja valakinek, akkor semmi sem ösztönzött volna arra, hogy ezt megosszam Önnel, még a szívemben hordozott nagy vágyam sem a tökéletesedése iránt (2).
Azt mondhatom Önnek, hogy miután sok könyvben különböző módszereket és módszereket találtam a lelki életben való gyakorlására, hogy az ember eljusson Istenhez, úgy tűnt számomra, hogy ezek inkább akadályozzák a lelkemet, semmint segítséget nyújtanak abban, amit keresek, nevezetesen nem más, mint egy olyan eszköz, amellyel teljesen Istennek adhassam magam. Ez indított engem arra, hogy mindent egy lapra tegyek fel. Mivel teljesen Istennek adtam magam bűneim elégtételéül, az Ő szeretetéből lemondtam mindarról, ami nem Ő, és úgy kezdtem élni, mintha a világon semmi más nem lenne, csak Ő és én. Néha úgy éreztem magam előtte, mint egy szegény bűnös a bírája lábainál, máskor a szívemben láttam Őt, mint Atyát, mint Istenemet. Itt imádtam Őt, ahányszor csak tudtam, lelkemet Ő szent Jelenlétében őriztem, és amikor észrevettem, hogy figyelmetlen vagyok, azonnal visszatértem. Ez a gyakorlat sok fáradságomba került, de nem adtam fel a sok nehézség ellenére, amellyel találkoztam, és nem hagytam magamat elkeseríteni vagy nyugtalanná tenni, amikor figyelmetlen voltam. És ezt napközben sem csináltam kevésbé gyakran, mint a imádságra szánt időszakokban. Mert mindig, minden órában, minden pillanatban, még a munka idején is igyekeztem lelkemet távol tartani mindentől, ami megakadályozhatott abban, hogy Istenre gondoljak.
Tisztelt Anyám, azóta, hogy szerzetes lettem, ez az én napi gyakorlatom. Bár ezt nagyon hanyagul és tökéletlenül gyakoroltam, mégis nagy hasznot nyertem belőle. Jól tudom, hogy ezt a hasznot az Úr irgalmának és jóságának köszönhetem, mert nélküle semmit sem tudunk tenni – és én még kevesebbet, mint mindenki más. De amikor hűen megőrizzük Őt az Ő jelenlétében, mindig a szemünk előtt van, ez a látásmód szent szabadságot ad nekünk, amellyel majd minden szükséges kegyelmet kérni fogunk Tőle; nem is beszélve arról, hogy megakadályoz bennünket abban, hogy megbántsuk Őt, és olyasmit tegyünk, ami neki nem tetszik, legalábbis önként. És végül, amikor ezeket az akciókat (gyakran) megismételjük, természetesekké válnak, és Isten jelenléte számunkra teljesen természetes lesz. Kérem, köszönje meg vele együtt irgalmasságát, amelyet nekem megmutatott, és amelyen – a sok kegyelem miatt, amelyet egy ilyen szegény bűnösnek adott – el sem tudokégni ámulni. Legyen mindenért magasztalva. Ámen.
Urunkban
Az Ön...
(1) Lőrinc barátja és életrajzírója, Joseph de Beaufort már egy évvel halála után közzétette Lőrinc leveleit. A diszkrét okokból az összes nevet N betűvel helyettesítette. A címzettek neve tehát ismeretlen. Ezt a levelet Lőrinc egy női rendi testvérnek írta, a dátum ebben az esetben szintén hiányzik.
(2) Abban az értelemben: a lelki fejlődése érdekében.
Felhasználva a könyvből: Bruder Lorenz von der Auferstehung, Gesammelte Werke
Kiadta: sr. Ancilla Karl OCD és P. Antonio Sagardoy OCD
Kiadás: CERF Párizs, 1991
Fordította: Norbert Žuška, OCarm.
