A P. Ján Brenninger írásaiból származó gondolatok gyűjteménye, O.Carm. 2. rész (befejezés)
János atya nagy Mária-rajongó és apostol volt. Szűz Máriát „a legkedvesebb és gyengéd édesanyának” nevezte. Nézzük meg írásait, hogy szívünkbe is eláradhasson az ő Isten Anyjához való tisztelete és Mária-apostolsága iránti szeretete, amelyet főként karmelit testvérei körében folytatott.
Brenninger atya a tökéletességre törekedett Mária-pi следд magatartásában magának és testvéreinek. „A Mária szerető fia” így írja: „minden módon igyekszik a szeretett Anyára való emlékezés gondolatát mindig a fejében tartani és mindenben követni az ő akaratát.”
A gyakorlatias megvalósításhoz János atya javasolja, hogy tartsuk be néhány szabályt. Legalább hármat említsünk.
- „Először is szükséges elképzelnünk, vagyis a lehető legtökéletesebb és legvilágosabb képet alkotnunk erről a mennyei Édesanyáról. Folyamatosan kell elmélkednünk és szeretettel1 kontemplálnunk kell azokat a legmagasabb kiváltságokat, melyekkel Mária Isten által minden teremtés felett fel van emelve, és amelyek mindezek a tényből erednek, hogy ő örök óta arra lett választva, hogy a második Éva és Isten Anyja legyen. Meg kell vizsgálnunk azokat a figyelemre méltó erényeket – alázatot, szeplőtlenséget, engedelmességet, szelídséget, reményt és kitartást, szeretetet, jámborságot és odaadást, valamint azt a végtelen sorozatot a tökéletességekből, amelyek miatt Mária minden szentet és angyalt felülmúl.
Mindazonáltal mindenki próbálja meg mélyen a lelkébe vésni azt, amit a szent Édesanya az ő üdvösségéért tett és szenvedett, és amit még tőle várhat, mert ő az édesanyja, a kegyelmek kincse, és mert Isten úgy rendelkezett, hogy mindent tőle kapjunk, szent kezeiből. Így születik meg egy (mély) érzelem – jámbor és gyermeki egyaránt – amelynek vezetnie kell ezt a gyakorlatot, ha azt szeretnénk, hogy gyümölcsöt hozzon, és ne érjen véget túl korán. Ha a lélek tele lesz ilyen érzelemmel, hamarosan és nehézségek nélkül felfedezi a legmegfelelőbb módot a Mária-pi следд magatartás gyakorlására, és érezni fogja, hogy édesanyjával egyesült, egyszerű bizalommal, anélkül, hogy erőszakkal kellene dolgoznia a képzeletén.”- „Ahhoz, hogy könnyebben fenntartsuk a gondolatot kedves Édesanyánkról, és hogy ez a gondolat az lélekre intenzívebben hasson, mindenképpen érdemes az elején néhány apró segédeszközt használnunk. Például különböző napszakokban ránézhetünk egy Madonna-ábrázolásra. Ezen kívül a zsolozsma is sok helyen emlékeztet a mi legédesebb Édesanyánk nevére, és bátorít minket, hogy gondoljunk rá. A mi ruhánk, különösen a skápolya, szintén a Máriára irányítja a gondolatainkat és érzéseinket. Végül pedig mindenki találhat magának olyan módszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy állandóan erősítse a gondolatait a szent Isten Anyáról és táplálja a szívében való odaadását iránta.”
- „Azonban nem mindig, amikor sikerül emlékeznünk Szűz Máriára, kell, hogy azonnal elárasszon minket valamilyen jámbor érzés. Azokon kívül, hogy ezek az érzelmek spontán módon fakadnak a hozzá való szeretetünkből, alkalmasint formálhatjuk őket szent szorgalommal, és akkor készen tarthatjuk őket különböző alkalmakra. Ezeknek a belső mozgalmaknak az elsajátítása során meríthetünk az elmélkedésből, litániákból vagy máshonnan, és konkrét helyzetekben kifejezhetjük őket előre megfogalmazott formákban vagy szabadon. Például miután elmélkedtünk a bűn nyomorúságáról, bármikor, amikor ezzel a témával a gondolatainkba visszatérünk, szembeállíthatjuk a nyomorúsággal Szűz Mária leírhatatlan szépségét, üdvözölhetjük Máriát, és mondhatjuk: 'Teljesen szép vagy, ó Mária, és rajtad nincs folt,' vagy: 'Ó szeplőtlen tükör, az igazság tükre, imádkozz értem, hogy óvakodjak minden bűntől.'”
Végül Brenninger atya hozzáteszi: „Ha hűségesek vagyunk ehhez a vallásossághoz, lassan magunkra ölti Krisztus alakját, és mi is átalakulunk Ővé, akárcsak Szűz Mária, aki az ő élő képe.”
A szent skápolya iránti tisztelet Brenninger atyának szintén kedves volt. Megmagyarázza a skápolyának a jelentőségét és értékét. Arra bátorít, hogy hűségesen viseljük a skápolyt, csókoljuk meg, és mondjuk az Isten Anyjának: 'A tied vagyok. Ments meg engem.'
Különös figyelmet fordít Ján atya a rózsafüzérre is. Az alábbi szöveg ismételten az ő testvérei számára készült jegyzetekből származik.
„A rózsafüzér nem csak egy imádság, amely által segítséget kérhetünk Istentől és Szűz Máriától, hanem a lelki élet iskolája is. Amikor ezen imádság során a mi Urunk és a mi szent Anyánk életének, szenvedésének, halálának és dicsőségének titkait elmélkedjük, akkor miközben szánkkal elmondjuk az egyes imádságokat, előttünk állnak nagyon hatásos érvek, amelyek tanítanak minket és ösztönöznek a lelki életben.
A boldog titkok már az alapvető elemeit mutatják a lelki életnek. A mi szent Anyánk példája alapján arra tanulunk, hogy Isten felé irányuljunk és csak neki szolgáljunk, minden földi köteléktől megszabadulva a tökéletes és szeplőtlen szüzesség által, mindenkor és mindenhol készen állva, hogy Isten akaratát befogadjuk és cselekedjük (1. titok). Isten akaratánk révén szeretnünk kell embertársainkat is és a lehetőségeinkhez mérten segítséget kell nyújtanunk. Gyakran szükséges elhagyni Istent Istenért, úgymond segítséget nyújtva testvéreinknek (2. titok). Ugyanilyen szükséges azonban minden földi dolgot feladni és szegénységben keresni az Urat, aki szegénnyé lett miattunk. Ha ezt nem tesszük, nem találjuk meg sem az Urat, sem az ő Anyját (3. titok). Amikor Jézus templomban való áldozatáról elmélkedünk, emlékeztetjük magunkat, hogy a lelki és szerzetesi életről sosem lehet leválasztani az áldozatot (4. titok). Végül pedig azt ajánlják nekünk, hogy mindig tartsuk szem előtt mennyei Atyánk dolgait, és kitartóan és lelkesedéssel keressük az Urat, még ha néha úgy tűnik, hogy eltávolodott tőlünk. A lelki élet mindent a vágy és kitartás révén érhet el! (5. titok.)
A fájdalmas titkok pedig segítenek megérteni, hogy senki sem érheti el a tökéletességet vagy élvezheti a kontemplációt, ha megtagadja, hogy Krisztussal és Máriával együtt felmenjen a Golgotára. Küzdeni kell a bűn ellen, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Krisztussal kell véreznünk. Nem léphetünk a kontempláció dicsőségére vagy az örök örömre, ha először nem tapasztaljuk meg a halálos aggodalmat (1. titok). Aki pedig sürgeti, hogy elkerülje a testi megpróbáltatásokat és a megaláztatások tövisét, sosem lesz eléggé szabad sem a romlottság, sem a büszkeség, sem a kiemelkedés vágya elől, így a lelkében mindig képtelen marad, hogy befogadja a kontempláció kegyelmét (2. és 3. titok).
Ezzel ellentétben bátran és szilárdan kell követni az Urat, aki hordozza a keresztet, valamint Anyját, a Fájdalmasat ezen a szenvedéssel teli úton, mind a külső, mind a belső, egészen a teljes elhagyatottságig és teljes vigasztalanságig, amíg nem állunk Szűz Mária lábánál a kereszt alatt, hogy jelen legyünk Urunk agóniájában (4. titok). Nem lehet felemelkedni2 a tökéletes lelki élethez, ha először lelkileg meg nem halunk! A Máriához való követés a Golgota csúcsáig abban rejlik, hogy élő életet és célt ad a karmeliták számára! Csak a kereszt lábánál tudunk tökéletesen egyesülni Máriával – mint gyermekek az Anyjukkal – és így a Pánnall is (5. titok).
Végül a dicsőséges titkok arra figyelmeztetnek minket, hogy aki képes a lelki halálon keresztül „szent szívét és minden ártalmas bűntől megtisztított szemét Istennek felajánlani", ahogy a karmeliták számára írja az első szerzetesek alapításáról szóló írás, jogosan remélheti, hogy elérheti a Károly második célját, nevezetesen, hogy már ebben a földi életben megtapasztalhassa a szívében és elméjében valamit az „Isten jelenlétének öröméből és a mennyei dicsőség édességéből" (2. fejezet). Aki Máriával a kereszt alatt áll, az velük együtt részt vesz a Feltámadás örömében (1. titok). Ekkor pedig nagyon vágyik az örök és tökéletes beteljesülésre a mennyben, s az ő élete, bár még itt a földön tartózkodik, már gondolataiban és vágyában a mi Urunkkal a Paradicsomban lesz (2. titok). A hatalmas Istenanyának való bizalommal úgy fog kérni a Szentlélek ajándékaiért, hogy (ők) átalakítja a Pánnál, és már nem a saját vágyai irányítják, hanem figyelembe veszi és szívesen követi a Pán által küldött Lélek sugallatát (3. titok). Így végül, Szűz Mária példája szerint, egyre inkább növekszik és folyamatosan fejlődik Isten szeretetében, amíg el nem éri a tökéletes lelki érettséget. Ekkor méltó lesz arra, hogy felemeltessék a földről, belépjenek a mennyei haza, és megkapja az örök jutalmat (4. és 5. titok).”
A Brenninger atya gondolataiból készült összeállítás végén, amelyet a karmeliták folyóiratába, az Analecta ordinis carmelitanumba tettek közzé, P. Emanuele Boaga megemlíti, hogy János atya nemcsak a „rózsafüzér szentélyének” tanítója volt, hanem példaszerű tanítványa is.
Az olasz előadás alapján feldolgozta: Vlaďka M. Polišenská.
Engedjék meg, hogy csatoljam a Brenninger atya halálának évfordulójáról megjelent cikkemhez a saját észrevételemet, amelyről hiszem, hogy egyetérthetnek. Brenninger atya néhány soraiban nyilvánvaló, hogy valóban eltelt még hatvan év. De van valami más is, ami fontos.
A fordítás során jöttem rá, hogy milyen nagy tanítója volt János atya a karmeliták spiritualitásának Metodéj testvér számára. Elsősorban négy jellemző tűnt fel közösnek e két lelkes karmelita között: a szerzetesi hivatás iránti nagy tisztelet, a Karmel iránti életre szóló szeretet, a belső élet fáradhatatlan hangsúlyozása és a Szűz Máriához fűződő intenzív kapcsolata. A rendgenerális megbízásából János atya összeállította a karmeliták spiritualitásának összefoglalóját, „Directorium vitae carmelitanae” címmel. A mű 1940-ben jelent meg hivatalos rendi kézikönyvként a fiatalok neveléséhez. Metodéj atya e könyvből sokat merített, és egész életében visszatért hozzá.
A német testvérek között néha keserű emlékek maradtak fenn a Brenninger atya szigoráról (azután, hogy Rómába távozott, állítólag enyhült). Metodéj atya is tudott róla. Nagyra értékelte a valóságosság kifejeződésének jelét az Istenbe való törekvésben. De nem túlbecsülte annak jelentőségét. Őt elsősorban János Brenninger idealizmusa vonzotta: a Karmel iránti lelkesedése.
Metodéj atya őt a Kosteln Vydř írója nagykövetének is tekintette. Óvatosan megjegyezte, hogy Brenninger atya egyszer, amikor a Kosteln Vydřbe látogatott, kijelentette, hogy egy ilyen gyönyörű helyet a karmelitáknak sohasem szabad elhagyniuk. Nem tudom. Az biztos, hogy a közelmúltban, 1930-ban végzett Kosteln Vydř vizitáció hivatalos jegyzőkönyvében János Brenninger leírta az itt tapasztalt hiányosságokat3, majd azt állapította meg: „Azonnal el kell hagyni a kolostort, vagy át kell helyezni P. Albertet, és a helyére P. Prokopát kell kijelölni.” Aztán – Istennek hála! – a második változat valósult meg, így a karmeliták maradtak Vydřben. Három évvel később František Minařík, az érseki gimnázium diákja tehát elment hozzájuk, hogy belépjen a rendbe, és így tovább.
Tehát János Brenningerben egy olyan tanítónk szólt, akinek iskolájából közvetve Metodéj atya származott. Adja meg nekünk Isten, hogy keresztény és karmelita hivatásunkat olyan hűséggel éljük, amilyet ezek az elődeink és atyáink példájukkal mutattak nekünk.
P. Gorazd, O.Carm.
