Az ég a hitben (1. rész)

Bl. Alžběta a Legszentebb Háromságról

Első nap

1. „Atyám, szeretném, ha azok, akiket nekem adtál, itt lennének velem, hogy láthassák azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, mert még a világ teremtése előtt szerettél engem.“¹ Ez Krisztus utolsó akarata, az utolsó kérése a Atyához való visszatérése előtt. Azt akarja, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő van, nem csupán az örökkévalóságban, hanem már az időben is, ami egy elkezdett örökkévalóság, ami folyamatosan halad előre. Ahhoz, hogy megvalósítsuk az Ő isteni kívánságát, fontos tudni, hol kell vele élnünk. „Ahol a Fiú Isten rejtve van, az az Atya méhe,² ami a minden halandó szem elől rejtett isteni létezés,“³ ami arra késztette Ézsaiást, hogy mondja:⁴ „Valóban Te egy rejtett Isten vagy.“⁵ Mégis, az Ő akarata, hogy mi Őbenne maradjunk, hogy ott legyünk, ahol Ő van, a szeretet egységében, hogy így mondhatnánk, Ő maga az árnyékunk.
   „A keresztség által,” mondja Szent Pál, „Jézus Krisztushoz lettünk oltva.“⁶ És még: „Isten a Krisztus Jézusban ültetett a mennybeli trónon, hogy a következő korokban megmutassák, milyen hatalmas gazdagsága van az Ő kegyelmének.“⁷ Továbbá: „Tehát már nem vagytok idegenek és bevándorlók, hanem Isten népének polgárai és az Ő családjához tartoztok.“⁸ A Szentháromság, ez a mi lakásunk, a mi „otthonunk”, az Atyai ház, ahonnan soha nem kell eltávoznunk. A Mester egyszer ezt mondta: „A szolga nem marad a házban örökké; a fiú örökké ott marad“ (Szent János).⁹
2. „Maradjatok bennem.“¹⁰ Ezt a parancsot adja nekünk az Isten Szava, kifejezi ezt a vágyat. Maradjatok bennem, nem csak néhány pillanatra, néhány órára, amelyek elmúlnak, hanem maradjatok… folyamatosan, szünet nélkül. Maradjatok bennem, imádkozzatok bennem, hajtsatok fejet bennem, szeressetek bennem, szenvedjetek bennem, dolgozzatok, cselekedjetek bennem. Maradjatok bennem és így közelítsetek mindenkihez és mindenhez; folyamatosan hatoljunk be ebbe a mélységbe. Valóban, ez az a „csend, ahová Isten a lelket akarja vonzani, hogy szóljon hozzá,” ahogy a próféta énekelte.¹¹
   De ahhoz, hogy hallhassuk ezt a titokzatos szót, nem állhatunk meg a felszínen, be kell lépnünk (még) mélyebbre Isten Létébe a magunk megnyugtatásával. „Futok a versenyemen,” kiáltozta Szent Pál,¹² így nekünk is minden nap le kell süllyednünk ezen az Isten mélysége felé vezető úton; hagyjuk, hogy a szeretettel teli bizalom vezessen minket ezen a lejtőn. „A mélység a mélységet hívja.”¹³ Ott a mélységben ütközünk Istennel, ott a mi semmiségünk, mi nyomorúságunk szembesül a kimeríthetetlen irgalmasság, Isten nagyságával. Ott találjuk meg az erőt, hogy meghaljunk önmagunk előtt, és ott, elveszítve saját képünket, átkonvertálódunk a szerelembe. „Boldogok, akik az Úrban maradnak!”¹⁴

Második nap

1. „Isten országa bennetek van.“¹⁵ Tegnap Isten azt hívott minket, hogy „benne maradjunk“, lelkünkkel éljünk az Ő dicsőségének örökségében,¹⁶ és most megmutatja nekünk, hogy nem kell elhagynunk magunkat, hogy megtaláljuk Őt. „Isten országa belül van.” Szent János a Keresztelő mondja, hogy Isten lelkünkhöz „a lélek lényegében adja magát, ahová sem a világ, sem a gonosz szellem nem tud befolyásolni,”¹⁷ és akkor „minden mozdulata megszentelődik, és bár ezek Istentől vannak, mégis általa is, mert a mi Urunk életre hívja őket benne és vele.”¹⁸
   Ugyanez a szent azt is mondja, hogy „Isten a lélek középpontja. Amikor a lélek teljes ‚erejével‘ tökéletesen megismeri Istent, megszereti Őt, és teljes élvezetet nyer belőle, akkor a lehető legmélyebb középpontjában van Istennel, amelyet elérhet.” Mielőtt eljutna odáig, a lélek már „Istenben van, aki az ő középpontja”, de még nem érte el a legmélyebb középpontját, mert van még hová mennie. Mivel a szeretet az, ami összeköti a lelket Istennel, minél intenzívebb ez a szeretet, annál mélyebben van a lélek Istenben, és merül el benne; amint „a saját mértéke a szeretetben, már a középpontjában van,” de amikor ez a szeretet eléri a maga tökéletességét, a lélek behatol Isten legmélyebb középpontjába. Ott gyönyörködik, míg hasonlóvá válik Istenhez.¹⁹ E lélekre, amely a belső életet éli, vonatkoznak Lacordair atya szavai Szent Mária Magdolnához: „Ne kérdezd senkit a földön, senkit az égben, mert Ő a te lelked, és a te lelked Ő.”
2. „Sietve szállj le, mert ma a te házadban fogok enni.”²⁰ A Mester ezt a szót, amelyet egy nap Zachariásnak mondott, lelkünkhöz folyamatosan ismétli. „Sietve szállj le.” De hová kellene süllyednünk az Ő óhajának megfelelően, ha nem lefelé a belső mélységünkbe? Ez a cselekedet nem „külső leválasztás a külső dolgokról”,²¹ hanem „a lélek egyedülvalósága”, megszabadulva mindentől, ami nem Isten.
   „Amennyire akaratunk vágyik külső kapcsolatokra Istennel, a fantázia beleegyezésére és elutasítására, gyermeki állapotban maradunk, nem haladunk nagy lépésekkel a szeretetben, mert a tűz még nem égette el az összes szennyeződést, az arany még nem tiszta, még mindig keressük magunkat, Isten nem semmisítette meg irántunk támaszkodó ellenségeskedésünket. De amikor a katlanban való forrás minden bűnös szerelmet, minden bűnös fájdalmat, minden bűnös félelmet megégeti, akkor „a szeretet tökéletes lesz, és az eljegyzésünk aranygyűrűje nagyobb lesz, mint az ég és a föld. Ez a titokzatos kamra, ahová a Szeretet rejtette kedveseit, ez a szeretet minket kanyargós és ismeretlen ösvényeken vezet, amelyeket csak ő ismer, és visszafordíthatatlanul vezet, soha nem térünk vissza ugyanazon az úton.”²²

Harmadik nap

1. „Ha valaki szeret engem, megtartja az én parancsaimat, és az én Atyám szeretni fogja őt, és mi elmegyünk hozzá, és magunknak otthont készítünk benne.”²³
   Itt a Mester újra kifejezi vágyát, hogy bennünk lakjon. „Ha valaki szeret engem!” A szeretet vonzza Őt, ez a szeretet viszi Istent a teremtéséhez, nem érzelmi szeretet, hanem az a szeretet, „mely erős, mint a halál”, amelyet a nagy vizek nem árasztanak el…“²⁴ „Mivel szeretem az Atyát,”²⁵ „mindig azt teszem, ami neki tetszik.”²⁶ Így beszélt a szent Mester, és minden lélek, aki szeretne kapcsolatban élni Vele, ennek a mondatnak a fényéből kell élnie. Ami tetszik Istennek, az legyen az ő tápláléka, napi kenyere; a szeretett Krisztus képmásához kell adományoznia önmagát, minden Atyai akarat áldozatával; minden esemény, minden esemény, minden szenvedés és minden öröm szentség, amelyet Isten ad neki, és már nem csinál különbséget ezen dolgok között, túllép rajtuk, hogy pihenjen mindezek felett, a mestere előtt; magasan emeli Őt „a szíve hegyére”, igen, „az Ő ajándékai, az Ő vigasztalásai, az Ő kedvességei felett.”²⁷ „A szeretet sajátossága nem az, hogy keresi önmagát, nem hagy meg magának semmit, hanem mindent ad annak, akit szeret.” „Boldog lélek, aki szeret” igazán, „az Úr a szeretetének fogjává vált.”²⁸
2. „Meghaltatok, és életetek el van rejtve Istenben Krisztus Jézusban.”²⁹ Itt Szent Pál fényt ad nekünk, hogy világosságot derítsen a mélység útjára. „Meghaltatok!” És mit jelent ez, ha nem azt, hogy a lélek, aki Isten kapcsolatában él, „a szent megújulásként való elérhetetlenség védelmében” kell, hogy „különálló legyen, megfossza magát, távol legyen minden dolgtól”³⁰ (ami a szellemünket illeti). Ez a lélek „egy egyszerű szánalmas ügy észlelésében találja magát, amely Isten felé irányul, az alkotások ellenében van, és megdönthetetlen a múlandokon, mert ő a legyőzhetetlen, és Istenhez törekszik.”³¹
   „Quotidie morior.” „Nap mint nap meghalok,”³² csökkenek,³³ mindennap lemondok magamról, hogy Ő növekedhessen és megdicsőüljön Krisztusban, „benne lakom” „kicsiny” „nyomorúságom mélységében,” látom „a semmiségemet, nyomorúságomat, tehetetlenségemet, látom a hanyagságaimat, hiányosságaimat, a méltatlanságomat,” „rosszul teljesítek a nyomoruságban, elismerem a szorongásomat, kitéve a könyörületének”³⁴ a Mesteremnek. „Nap mint nap meghalok,” örömöm lelkébe fektetem (nem az érzésekbe, hanem az akaratomba) mindazt, ami megölhet, megalázhat, amit áldoznom kell, mert helyet akarok adni Uramnak. Már nem én élek, hanem Ő él bennem:³⁵ nem akarom „többé a saját életemet élni, hanem Krisztus Jézusban átformálódni, hogy az életem inkább isteni legyen, mint emberi”, és hogy az Atya, amikor ránéz, felismerhesse bennem a szeretett Fiának képét, akiben örömet talál.³⁶

Negyedik nap

1. „Deus ignis consumens.” A mi Istenünk, írja Szent Pál, egy fogyasztó tűz,³⁷ ez azt jelenti, hogy „a szeretet tüze”, amely megsemmisít, amely „mindent átalakít, amivel érintkezik.”³⁸ „A isteni láng élvezete belénk vágyódik a soha el nem fáradó cselekvés által, ez a szeretet szikrája az egymásban és az örök kedvességben. Ez egy megújulás, amely minden pillanatban valósul meg a szeretet kötelékében.”³⁹ Néhány lélek „ezt a menedéket választotta, hogy örökké nyugodjon benne, és ez a csend, amelyben mintegy elvesznek.” „Saját börtönükből kiszabadulva a Isten Óceánján hajóznak, anélkül, hogy bármely teremtés akadályozhatná őket.”⁴⁰ Ezek a lelkek számára a misztikus halál, amelyről tegnap Szent Pál beszélt, annyira egyszerű és édes lesz! Sokkal kevesebbet gondolnak a destrukció terheire és önmagukról való lemondásra, mint a Szeretet tüzének mélyébe való belemerülésre, amely beléjük ég, és amely nem más, mint a Szentlélek, maga a Szeretet, aki a Szentháromságban az Atya és Igéje között van. Ők „körülöttekbe vezetik őket, és egy élő hit által lépnek be Istenbe, egyszerűen, békésen”, „arra repíti őket, ami a föld hegyén túl és az érzékeléseken és érzéseken túl levő „szent sötétségbe”, és „Isten képmásában átalakulnak.” Szent János kifejezésével „közösségben”⁴¹ élnek a három imádandó Személlyel, az ő életük „közös”, és ez a „kontemplatív élet,” az a kontempláció, amely a „birtoklásra” vezet. „Ez a egyszerű birtoklás az örök élet tapasztalata a végtelen térben. Ott, a megértés felett, vár ránk a mély istenes nyugalom.”⁴²
2. „Jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire kívánom, hogy már lángra lobbanjon!”⁴³ Maga a Mester fejezi ki vágyát, hogy lássuk a szeretet tüzeit lángra lobbanva. Valójában minden cselekedetünk, minden erőfeszítésünk nem volt semmi Nála. Nincs mit adnunk Neki, és nem tudjuk kielégíteni az Ő egyetlen vágyát, amely az, hogy visszaállítsa lelkünk méltóságát. Nincs, ami olyan kedvére lenne, mint látni, hogy „növekvővé” válik. És semmi sem emelheti fel még jobban, mint az, ha Istenhez közelít. Ezért megköveteli a szeretete árát, mert a szeretet sajátossága, hogy a lehető legnagyobb mértékben egyenlővé tegye azzal, akit szeret, akivel a szerető lélek szeret. „Aki birtokolja ezt a szeretetet, az úgy tűnik, mintha egy szinten lenne Jézus Krisztussal, mert egymás iránti kölcsönös vonzalmaik mindent közösé tesznek közöttük. „Barátoknak neveztelek titeket, mert mindent elmondtam nektek, amit az Atyámtól hallottam.”⁴⁴
   De ahhoz, hogy a lélek elérje ezt a szeretetet, először teljesen „ki kell adnia magát”, akaratának „lassan el kell tűnnie Isten akaratában”, hogy „szeretetének”, „képességeinek” lehetőségét az ő szeretetében és szeretete érdekében valósítsa meg. Mindent a szeretetből teszek, mindent a szeretetből szenvedek, ez a David által énekelt dolog értelme. „Neked tartom meg az erőmet.”⁴⁵ Akkor a lélek annyira teljesen, annyira megsemmisül és annyira meg is véd, hogy mindenhol felfedezi az újabb növekedés titkát a szeretetben, még a világgal való kapcsolataiban is, az élet gondjaiban joggal mondhatja: „Az egyetlen munkám a szeretet!”⁴⁶

Ötödik nap

1. „Nézd, az ajtónál állok és kopogok; ha valaki hallja a hangomat és megnyitja nekem, belépek hozzá és együtt vacsorázom vele, ő pedig velem.”⁴⁷ A boldog lélek, amely elegendően éber és kellően összeszedett, hogy hallja ezt az Isten Szavát, a boldog szemed ennek a léleknek, amely a élő és mély hit fényében lehet a Mester érkezésénél a közeli szentélyébe. De mi ez az érkezés? „Ez egy végtelen sokaság, végtelen dicsőség.” Krisztus „a kincseivel jön, de Isten titkos gyorsasága által, ismételten és újra, mindig úgy, mintha soha nem jött volna el, mert az Ő érkezése, függetlenül az időtől, az örök „mostban” nyugszik, és az örök vágy örökké megújítja az Ő érkezésének örömét. Azok az örömök, amelyeket hoz, végtelenek, mert Ő maga az.” „A lélek képessége, amely az Úr érkezésének örömében van, úgy tűnik, mintha önmagából származik, és áthatol a Nekifolytonosság falain, ami az Ő jövetelét hozza, és ez a jelenség: Isten az, aki a lelkünkben a hozzánk érkező Istent fogadja, és Isten kontemplálja Istent! Isten, akiben az üdvösség van.”⁴⁸
2. „Aki eszi a testemet és issza a véremet, bennem marad, és én ő bennem.”⁴⁹ „A szeretet első jele az, hogy Jézus testét adta nekünk táplálékként, vérét pedig italul.” „A szeretet sajátossága, hogy folyamatosan ad és folyamatosan fogad. Krisztus szeretete nagylelkű. Minden, amije van, minden, ami Ő, mindent ad, amit mi vagyunk, mindent, ami velünk van, elvesz tőlünk. Többet kér, mint amire magunktól képesek vagyunk adni. Óriási éhsége van, amely tökéletesen meg akar szentelni minket. Elér a csontjaink veléig, és minél nagyobb szeretettel engedünk Neki, annál telítettebbek leszünk. „Tudja, hogy szegények vagyunk, de ezt egyáltalán nem veszi figyelembe, és semmit sem bocsát meg nekünk. Ő saját magát válik a mi kenyérünkké, de először elégeti bűneinket, hibáinkat és vétkeinket szeretete lángjával. Aztán, amikor látja, hogy tiszták vagyunk, mint a sólyom, aki mindent megeszik. Életünket el akarja emészteni, hogy a saját életévé átalakítsa, azt, ami tele van bűnökkel, az Ő életével, amely tele van kegyelemmel és dicsőséggel, amely felkészült számunkra, csak ha lemondunk önmagunkról. Ha elég jó szemeik lennének, hogy lássák ezt a felfoghatatlan vágyat, Krisztus, aki a mi üdvösségünk érdekében éhezik, semmi sem akadályozhatná meg őket abban, hogy az Ő nyitott szájába rohanjanak.” „Abszurdnak tűnik, de akik szeretnek, azok megértik.” Amikor Krisztust „belső odaadással fogadjuk, az Ő forró vére, tele dicsőséggel, belénk evez, és lángra lobbant; a mi cselekedeteink hasonlítani fognak az Ő erényeihez, és Ő él bennünk, és mi Őbenne élünk, Ő ad nekünk lelkét a kegyelem teljes telítettségével, ami által a lélek kitart a szeretetben és az Atya dicséretében!” „A szeretet az adott objektumot közelíti, Krisztust közelítjük, Jézus minket közelít. Akkor elragadva kívülről, a szeretet mélységében haladunk Isten felé, a Szentlélek felé, aki az Ő szeretete, és ez a szeretet lángra lobban, megesz és egyesít minket, ahol boldogságunk vár.” „Ezt kell értenünk, amikor Jézus Krisztus azt mondta: „Szeretettel vágyom, hogy együtt egyem veletek a húsvéti bárányt.”⁵⁰

Hatodik nap

1. „Hinni kell, hogy az ember közel jöhessen Istenhez.”⁵¹ Ezt mondja nekünk Szent Pál, és ezt is: „Istenbe vetni a hitet azt jelenti, hogy bízunk abban, amire remélünk, és biztosak vagyunk abban, amit nem látunk.”⁵² Ez azt jelenti, hogy „a hit olyan bizonyosságot ad nekünk a jövőbeli javakról, hogy általa a lelkünkben születnek és tartanak, még akkor is, ha még nem örvendünk azoknak.”⁵³ Szent János a Keresztelő azt mondja, hogy a hit „lábként szolgál, hogy eljuthassunk Istenhez”, és amit „valójában sötét állapotban lévő birtoklás.”⁵⁴ Ez ad nekünk egyetlen valódi fényt Akiért vágyakozunk, és a lelkünknek ezt kell választania, mint az üdvözítő középutat a boldogságbeli összesüléshez.”⁵⁵ „Ez az, amely bennünket belemerít a belső áradás szellemi javakba.” Jézus Krisztus, amikor a samaritánus nővel beszélgetett, a hívekről beszélt, amikor megígérte mindazoknak, akik Hisznek Benne, „az élő víz forrását, amely az örök életbe tör.”⁵⁶ Így a hit bemutatja nekünk Istent már ebben az életben, ha el van is takarva, ámde mégis maga Isten. „Amikor az, ami tökéletes eljön,” azaz a tiszta látás, „ami tökéletlen,” más szavakkal a hit alapján adott tudás, „mind megkapja a tökéletességét.”⁵⁷
   „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten irántunk mutat, és hittünk benne.”⁵⁸ Ebben hatalmas aktusunk hite, ez az eszköz, amellyel addig adunk szeretetet Istenünknek, amíg ígérjük, hogy végül fizetni fogjuk, hogy „a titkos titok”⁵⁹ az Atya szívében, ahonnan végre eljuthatunk, és a lelkünk mégis boldogságból megrendül.” Amint csak hiszen ebben „a túlzottan nagy szeretetben,”⁶⁰ amelyet Isten irántunk tanúsít, úgy lehet róla mondani, ami mottó a Mózes életével: „Megerősödött,⁶¹ mintha a Látvatlanságot lámpásul nézte.”⁶² A lélek nem ragaszkodik az érzelmekhez és érzésekhez, kicsit sem izgatott az, hogy tapasztalta-e Isten jelenlétét vagy sem, kicsit sem érdeklik az, hogy Isten-e vagy boldogságot vagy szenvedést bocsát; ő egyszerűen hisz az Ő szeretetében. Minél inkább próbáld meg, annál inkább a hite növekszik, mert minden akadályt le kell győznie, hogy nyugtatót találjon a Végtelen Szeretet ölében, ami csak a szeretet aktusait látja el. Az ilyen lélek, amely virraszt a hitben,⁶³ ezt a szót mondhatja a Mesterének a titkos közelségben, amit valaha Mária Magdolnának mondott: „Menj békében, a hited megmentett téged.”⁶⁴
2. „Ha tehát a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.”⁶⁵ Mi a tiszta, egyszerű szem, amelyről a Mester beszél, ha nem az az egyszerű szándék, amely „egyesíti a lélek szétszórt erejét és összehozza a szellemet magával Istennel? Ez az egyszerűség, amely tiszteletet és dicséretes hitelt ad Istennek, addig adja neki az erényeket. Akkor behatolva és túllépve önmagán, túllépve és behatolva minden teremtett dologba, megtalálja Istent a saját mélységében. Ez minden erény kezdete és vége, dicsősége és dicsősége. Az egyszerű szándékot nevezem annak, ami kizárólag Isten felé irányul, ami minden dolgot Isten felé irányít.” „Ez helyez minket Isten jelenlétébe, ez ad nekünk fényt és bátorságot, ez üríti ki és szabadít meg minket minden félelemtől, most és a ítélet napján.” „Ez a belső harkály⁶⁶ és minden szellemi élet alapja.” „Elolvas minden bűnös természetet, ad békét, csendet hozza a hiábavalóságok zűrzavara helyébe, amelyek előtérbe lépnek bennünk.” „Ez óráról órára növeli hasonlóságunkat Istenhez. A szellemi élet minden élete, minden erénye együtt van a hasonlósággal Istenhez, egyszerűségben és a legjobb pihenés megtalálásában.” „És mindenki a maga szeretetének mértéke szerint keres Isten, bárki, és közép-kalibrálva keresi.” „Az egyszerű lélek a belső pillantásán keresztül kiemelkedik, visszatér önmagába és a mélységben kontemplálja azt a szentélyt, ahol a Legszentebb Háromság érintette.” Így hatolt bele saját mélységébe, „egészen a forrásáig, amely az örök élet kapuja.”⁶⁷

A francia nyelvről Alžběta Graubnerová fordította és bevezető bekezdést írt.