-pč-
Karla Poláčka Bylo nás pět című könyvében a főszereplő, egy iskolás fiú, egyszer úgy meséli el: „Amikor estére lefeküdtem, az anyukám leült az ágyam szélére, sötét volt, és beszélgettünk, ezt nagyon szerettem. Az anyukám mesélni kezdett...”
Én is, mint gyerek és egykeként, nem szerettem a betegségeim idején a magányt a gyerekszobában. Csábítottam oda a szüleimet, főleg az anyukámat, és örömmel töltött el, amikor leült az ágyamra, könyvet olvasott nekem, mesélt, vagy csak ott volt velem.
Ma már felnőtt ember vagyok. A nap ügyes-bajos dolgai néha még elalvás után sem hagynak nyugtot, így – amit gyerekkoromban nem ismertem – néha éjjel nem tudok aludni... Azt tapasztalom, hogy éjjel a gondolatok nyomasztóbbak és mások, mint napközben. Gyakran eltérnek a valóságtól. Összegyűlnek és átszövik egymást, eltúlozzák, ijesztenek, égetően gyötörnek. És reggel, amikor visszatérek hozzájuk, távolinak és homályosnak látszanak, hirtelen látszik, milyen ésszerűtlenek voltak, és hogy általában nem hasznosak.
Aztán egyszer egy ilyen nyugtalan éjszaka elején eszembe jutott egy nagyon egyszerű dolog: újra megadni magamnak azt, ami gyerekkoromban megnyugtatott, de most meghívni Szűz Máriát. Hiszen mi karmeliták tényleg szeretnénk, ha lenne egy anyánk. Így most nem ritkán az éjszaka csendjének küszöbén kérem Szűz Máriát, hogy üljön le az ágyam szélére, és csak legyen velem. Természetesen, ha többet szeretne tenni, megszólítani engem vagy másképp megnyugtatni, azt örömmel elfogadom!
Máskor, amikor betegen imádkoztam a híres rózsafüzért, csodálkozva gondoltam, mennyi mindent elér Mária: ül az ágyamban, és ugyanakkor a mennyben van, a dicsőség koronájával. Amikor annyit elér, kérem, hogy üljön le azoknak az embereknek az ágyára, akik kedvesek nekem. Ők talán már békésen pihennek ezen az éjszakán, de lehet, hogy ők sem tudnak aludni – a betegség vagy gondok miatt. Néhányuknak valójában olyan nehéz gyerekkora volt, hogy soha nem tapasztalták meg azokat a szép pillanatokat az anyukájukkal.
Így az éjszaka újra a karmeliták számára kegyelem ideje. Sokkal egyszerűbb értelemben, mint ahogy a himnuszban kérik, amelyet Georg Fridrich Händel zenésített meg a karmelita vesperákban. Mária egyszerűen közel van hozzánk, és vigyáz ránk.
Biztos vagyok benne, hogy ezt a képet könnyen át lehet alakítani, és más szép gyerekkori pillanatokra is át lehet vinni a kapcsolatunkat Szűz Máriával. Milyen pillanatok jutnak eszedbe? Hiszem, hogy ha hagyjuk, hogy ezek inspiráljanak minket, és meghívjuk Szűz Máriát, nem kell félnünk az elutasítástól.
A Máriával eltöltött éjszakának még más alakja is lehet...
Fénykép P. Vojtěch Kodet.
