Ahogyan Mózes a pusztában felemelte a kígyót, úgy kell felemeltetnie az Ember Fiának is,
hogy aki hisz benne, örök élete legyen általa. (János 3,14–15)
A keresztre feszített Úr által láthatjuk az Atyát. Csak általa, és csak akkor, ha hozzá lefelé nézünk, láthatjuk az Atyát. A keresztet itt az ő felemelésében és nagyságában tekintjük, nem pedig a szenvedés helyeként. Azáltal, hogy hitünkben a felemelt Úrra tekintünk, bűnünket elvették, ahogyan a hívő zsidóktól elvették a betegséget, amikor akkor a kígyóra néztek. Mert a bűn soha nem semmisül meg, amikor arra nézünk, hanem a tisztaságra, ami felfelé vonz bennünket. Ez a hit egyszerű titka, még tekintet nélkül a gyónás titkára. A tisztaság kontemplációja az, ami megtisztít, mégpedig a tisztaság, mint a szeretet felé vezető út. A tisztaság soha nem öncélú. A bűntől való felszabadulás soha nem egy hely, ahol megállhatunk, hanem mindig egy út, amelyen a magunk elhagyása felé kell haladnunk: az utunk a megmartatásunktól a gyógyító Istenhez.
(Adrienne von Speyr; Az Ige testté lesz)
