Az Úr, mint új Ádám, nem akar belépni az emberek közösségébe az új Éva közreműködése nélkül. Csak azáltal, hogy nőre támaszkodik, mutatja meg teljesen, mennyire határozottan vállalta az emberiség törvényeit. Az az ember, aki nem nőből származik, aki nem függ a nőtől, aki nem köszöni meg az anyjának, aki nemcsak a testi létét, hanem a nevelését és az alapvető nézeteit is szolgáltatja, nem lenne ember az emberek között. Így az Úr Édesanyja bekapcsolódik abba a folyamatba, amely a Kinyilatkoztatás. Egyfajta forrássá válik, ahonnan a Megváltó származik, és így a megváltás is. Azáltal, hogy a Fiú Édesanyát választott, belé helyezte az emberek iránti szeretetét, hogy őtőlle újra megkapja. Adja neki, hogy termékeny forrás legyen, ahonnan ő maga is származik, amelynek folyamatosan adja kedvességét, ahogyan azt az elején tette, egy olyan kegyelmet, amely keresztény, mert nemcsak ad, hanem amikor valaki megkapja, azt újra tovább tudja adni.
Minden ember Úrnak való önátadása termékenységgel válaszol az Úr részéről, amelyben Édesanyjának része van. Egy Édesanyát választott, hogy mindenki testvéreként tekintsen az emberekre. De amikor az Édesanya tovább adja anyaságát, Jézus testvérei maguk is anyák lesznek. Az Édesanya „igen”-je, amely tovább él, lehetővé tette a Fiú szavának beteljesedését: hogy mindazok, akik mondtak „igen”-t és teljesítik az Atya akaratát, nemcsak testvérek és nővérek, hanem az Úr anyái is lesznek.
(Adrienne von Speyr /1902–1967/, Az Úr szolgája; fordította Marta Pavlíková és Terezie Brichtová)
