Két kijelentés a szerelemről

Szent Mária Magdolna de’ Pazzi

Szent Mária Magdolna de’ Pazzi sok misztikus élményéről híres, amelyekben részesült. Ezért gyakran ábrázolják, amint elragadtatott állapotban van. Szavaiból, amelyeket a nővérei ilyen pillanatokban igyekeztek azonnal lejegyzetelni, két idézetet közlünk, amelyeknek a témája talán a legkedvesebb volt számára, és amelyhez folyamatosan visszatért. „Isten szeretet” (1 János 4,16). Jézus a Vőlegény, aki a menyasszonyát, az egyházat készíti elő az esküvőre, és aki a mély, hűséges szeretet kapcsolatára is bíztat minden hívő lelket: magát Mária Magdolnát, a megszentelt életű személyeket (ezekhez szól elsőként az előbb idézett szöveg), és mindenkit egyaránt.1

A firenzei kolostor figyelemre méltó helye, ahol Szent Mária Magdolna de’ Pazzi élt, a pincében található mosoda, amely még mindig úgy van berendezve, ahogyan abban az időben, amikor ez a misztikus teljesen prózai módon dolgozott. Csak egy oltár került ide, hogy időnként szentmisét lehessen tartani, és egy felirat, amely figyelmezteti az érkező zarándokot: „Lépj be tisztelettel! A lépcsők, téglák és falak, amelyeken lépsz és amelyekre nézel, Szent Mária Magdolna de’ Pazzi lába és szentsége által lettek megáldva.”




„Ó lélek, aki a szeretetből és a szeretetért teremtettél,
miért nem szereted a Szeretetet?…“
„Ó, nem szeretett és ismeretlen Szeretet!
Ó Szeretet, tedd,
hogy minden teremtmény szeressen téged, Szeretet…“

„Ó Szeretet, Szeretet,
lehetséges, hogy nincs más neved, mint Szeretet?
Oly szegény vagy névben, ó Szeretet!
Persze sok neved van,
de nagyon örülsz, ha így hívnak, ó Szeretet,
mert ebben a névben nagyon megmutatkozol a teremtmények előtt.
Soha, soha, Szeretet, nem telik el az
az érzés, hogy így hívjalak: Szeretet.“