Lőfegyveres imák a tiszteletreméltó Mária Elekta hagyatékában és az egyház hagyományában

P. Michael Špaček

A Prága bőrpásztorának, Elekta anyának (+ 1663) hagyatékából származó írásos anyagok között vannak Sentence-ek, amelyeket talán ő maga írt. Ezek eddig soha nem kerültek nyilvánosságra, így itt legalább egy illusztratív válogatást kínálunk belőlük. Többségük a Szentírásból, néhány pedig a hagyományból származik (pl. 2b, 13b, 14, 27, 28, 40 stb.). Ezek a nővérek számára rövid kísérő imákként ("aspirációk") szolgáltak minden tevékenységük során a reggeli fölébredéstől egészen estig. Első pillantásra megdöbbent minket a találósságukkal és a lelki gazdagsággal, amelyet saját mélyebb látásukkal nyitnak meg még a legbanálisabb dolgok, mint például az öltözködés, lépcsőn való leereszkedés vagy a kézmosás során.

Milyen helyet foglalnak el az ilyen imák az egyház hagyományában? Rövidségük miatt egyértelműen a tüzelő imák közé sorolhatók. Ezek a szív és az elme mozdulatában Isten felé irányulnak. Olyanok, mint egy nyíl, mely eltalálja Isten szívét, és gyakran zörgetnek is az Isten jóságának ajtaján. Rövid formulák, amelyeket a Szentírásból vettek vagy inspirálva vannak annak tanításaiból, örömteli, jó, békés vagy fájdalmakkal teli állapotban mondják, és megtalálhatók a szenteknél, de sok más „közönséges” kereszténynél is.

Ezek az imák segítik Isten jelenlétének tudatosítását, erősítik a kapcsolatot Istennel, valamint annak összekapcsolódását az aktuális pillanatban Isten akaratával. Tehát olyan imák, amelyeket lehet összehangolni a napi tevékenységekkel, és így belső imádság légkörében maradhatunk, anélkül, hogy munkánk megszakadna.

Kezdeteik vissza vezetnek az egyház korai időszakához. Szent Ágoston a Probatushoz írt levelében (130,20) az egyiptomi remetékről ír: „Gyakori, de rövid imákat végeznek, mint ha gyorsan lőnének.” Ezzel kifejezi azt az imának azt a dinamikáját, amelyet a szív vagy az akarat „lő”, sóhajok vagy rövid felszólítások formájában Istenhez. A tüzelő imát ezért „sóhajnak” (aspiratio) is nevezik, hogy megragadja a rövid és folyamatos imát, mint a lélegzetvételt. Baker A. bencés (+ 1641) azt írja, hogy „ezek a sóhajok rövid, élő mozdulatok a lélekben, hogy kifejezzék Isten iránti szomjúságukat, vágyukat.” Állít néhány példát: „Istenem, neked elég vagyok!”, „Bárcsak semmi lennék, és te minden, Uram!", vagy még rövidebben: „Ó, szeretet!” , „Végtelen Jó!”.

Egy másik szerző, Scupoli L. teatin (+ 1610) azt állítja: „Szokás tökéletesen imádkozni, hogy az ember Isten jelenlétében tartózkodik és elméjét – anélkül, hogy mást mondana – néha sóhajokkal Istenhez irányítja, és szívét, szemét hozzáforgatja, vágyva arra, hogy szeresse.” A rövid, lángoló vágy segítsen neked, hogy tisztán szerethesd őt, tiszteled és szolgálod őt.” (Lélekharc, 2,14). Egy kiemelkedő példa Szent Ferenc Assisi-beli extázisa: „Istenem és mindenem!” Ugyanezen úton halad a híres „szív imádsága” is, amely a keleti ősi heszichasztikus hagyományra épít, és főként a Orosz zarándok elmondása című műnek köszönhetően vált ismertté.

Hasonló gyakorlatokat találunk a különféle nem keresztény vallásokban is. Ezekkel az a nyilvánvaló vágy kísér, hogy Isten nevét az ajkakról a gondolatokba és a szívbe vigyük, amely három nagy lelki központ, amelyeket mi is kis kereszttel jelölünk meg, amikor a szentmisén megáldozunk az evangélium előtt.

Ezért összefoglalhatjuk, hogy a tüzelő imák a lelket Istenhez kapcsolják, és el is vezetik oda. Így fejezik ki magukat Szent Ferenc de Sales-i (Bevezetés a kegyelmes életbe II,13), Terézia Avilai (A lélek vára, kamra 7,2) és Szent János a Kereszthez (Láng, 4. strofa). Nem pusztán vallásos cselekedetek tehát, hanem valódi hozzáférés az Isteni tökéletességhez és a misztikus tapasztalathoz.

A Sentencia-kból M. Elekta néhány példát emelhetünk ki:

Néhány M. Elekta Sentence (76-90.) másfajta. Ezek a segítség vagy kérés a kísértésekben címet viselik. Már Szent Pál is arra buzdít, hogy: „Öltözzetek fel Isten teljes fegyverzetébe, hogy szembenézhessetek az ördög csapdáival. Vegyétek fel a Lélek kardját, ami Isten szava” (Ef 6,11.17). A Szentírás kifejezései nagy hatékonysággal bírnak az ördög ellen folytatott harcban. Jézus is ezzel hárította el a sátánt a kísértés során három alkalommal (Máté 4,3ff). Már az ókorban a szerzetesek napközben, különösen éjjel zsoltárokat mondtak; ezek hatékony fegyverek voltak a Sötétség Fejedelme ellen. Evagrios a IV. században 487 bibliai kifejezést gyűjtött össze, amelyeket a nyolc fő kísértés ellen megfelelőnek tartott (amelyet a nyugati hagyományban kicsit módosult módon „a hét fő bűn” néven ismerünk). Az ilyen imádsághoz a Kármel hegyi remetéihez Szent Albert a rendi szabály 14. fejezetében buzdította őket.

Mivel azonban nehéz volt emlékezni a számos bibliai idézetre – különösen a képes olvasni nem tudó szerzetesek számára – valami univerzális fegyver után keresgéltek. Ilyen volt Jézus nevén való segítségkérés, ami „a démonok elűzésének pálcája”, Szent Pál szavai szerint: „Jézus nevében minden térd meghajlik a földön és az alvilágban” (Filippi 2,10).

A M. Elekta listáján a 76–90. számú Sentenciák visszautalnak erre a régi hagyományra. A kísértések elleni fegyverzet részei, akár Isten szava számunkra, akár a mi segítségkérésünk az Úrtól:

M azonban az Sentenciák M. Elekta számára a különböző napi cselekedetek kísérője:

Ezek a sentence-ok emlékeztetnek az ősi zsidó imákkal berakot, amelyek elválaszthatatlan részét képezik a zsidók személyes és liturgikus életének. Ezek is a bibliai megnyilatkozások visszhangjai. Átjárják a nap minden cselekedetét és eseményét, és minden istentisztelet alapköveit képezik.

Már a reggeli felkeltések cselekedeteibe is számos rövid berakot tartozik, pl.:
– a szemek kinyitásakor: Áldott vagy, Uram, Istenünk, a világ királya, aki a vakokat láttatóvá teszed,
– amikor a földre lépünk: ...aki a földet a vizek fölé terítette,
– a lépéskor: ...aki a lépéseinket irányítja,
– a fejünk befedésekor: ...aki Izraelt dicsőségben koronázza.

Berakot mondanak különböző eseményekkor is, pl.:
– villám látványakor, földrengéskor, mennydörgéskor: Áldott az, akinek ereje és hatalma életelt egyesített,
– szivárvány látcsán: ...aki emlékezik a szövetségre, hű marad szövetségéhez és teljesíti szavát,
– jó hírek hallatán: ...aki jó vagy és jót teszel,
– rossz hírek hallatán: ...aki igazságos bíró vagy.

Ezek a berakot tudatból fakadnak, hogy az életünk mindennel, amit hoz, a élő Isten, a teremtés és történeteiben jelenlévő Isten szolgálata.² És fordítva, vissza az embert ehhez a tudathoz. A körülöttünk lévő látható világ és a benne való mindennapi tevékenységeink az Isten jelenlétét jelentősen elfedhetik. Ezek az imák éppen ellenkezőleg, mindent, még a legegyszerűbb dolgokat is emlékeztetővé tesznek Istenről és az ő gondoskodásáról.

A középkorban és a barokk időszakban népszerűek voltak azok a könyvek, amelyek „a világ szimbólumait” értelmezték. Ezekben olvashatunk arról, hogy például a galamb a kontemplatív életet, a fű az élet mulandóságát, a sas pedig a Istenhez való felemelkedést jelenti. Ezt gyakran bibliai versek hivatkozásával is igazolták, pl. „Mint a galamb, úgy elgondolkodom” (Jeremiás 38,14). Ez a szimbolika az asszociáció törvényén alapult. Ha két elképzelést összehozunk, akkor az egyiket mindig a másikra is emlékezni fogunk. Így a galamb látványa emlékezteti az embert arra, hogy milyen szükséges gondolkodni, a fű vágásakor elkerülhetetlen a halál és az élet céljának gondolata.

Tihon Zadonszkyi, Voronyezs püspöke (+ 1783), aki az orosz egyházban szentként tisztelik, írta a Szellemi kincs gyűjteménye a természetben című munkáját. Itt egy régebbi anglikán püspök, Hall írását utánozza, aki szinte szó szerint a középkori katolikus szerzőktől merített. Ezek rövid elmélkedések, amelyek jellemzőek lehetnek a körülöttünk lévő dolgok láttán. Aki hozzászokik ehhez, annak a külső világgal való érintkezése folyamatos lelki olvasássá válik.

Szent Katalin Sienskai szintén „lefordította” mindazt, amit látott, lelki nyelvre. A „fordítást” valóban azért használjuk, hogy egy idegen nyelv érthetővé váljon számunkra. Ha a bűn és a zűrzavar a világ beszédét idegen hangzásúvá teszi, a lelki megértés lefordítja azt az anyanyelvre.³

Ha a kontempláció azt jelenti, hogy a felszín alatt mélyebb, lelki valóságokat, Isten jelenlétét és üzenetét látjuk, akkor a fent említett típusú imák a látható és láthatatlan összekapcsolásai. A kontemplációhoz vezető látószalagok.

Hasonlóképpen, a papok és diákok minden öltözködési aktusát, a szent liturgia előtt, minden nyugaton és keleten kísérik bibliai idézetek vagy imák.

Lehet egy olyan imádságforma, amely már így régóta létezik, a mai ember számára is hasznos? T. Špidlík atya ezzel kapcsolatban így fogalmaz:

Aki jó szándékkal dolgozik, az imádkozik. De még ha a munkát a legjobb szándékkal kezdjük is, fokozatosan más, idegen motívumok keverednek bele, nem is tudva hogyan. Ezt Szent Bernát is tudta, amikor lelkesedéssel prédikált. Jól kezdett, azzal a buzgósággal vezetve. De a szenvedély közepette észrevette, hogy mennyire örül, hogy az emberek csodálják. Úgy tűnt, hogy már nem Isten dicsőségéért prédikál.

Ez olyan, mint egy nyíl, amelyet messzire céloztak, de hamarosan a saját súlya miatt a földre kezd süllyedni. A mi jó szándékunk is elfogy, szükség van arra, hogy megújítsuk, új impulzus vitte magával. Ehhez nagyon alkalmasak a tüzelő imák. Ezek a rövid kiáltások előnyös módon illeszkednek az élet helyzeteihez, így nagyon őszinték. Mivel ilyen rövidek, nem kell harcolnunk a szétszórtsággal és a fáradtsággal. „A rövid ima nagy kincs”, mondták az atyák. A régi szerzetesek gyakran a zsoltárok verseivel éltek. Ezeket általában kívülről tudták. Az egyikük híressé vált. Mielőtt minden munka, út vagy döntés előtt a szerzetesek megkeresztelkedtek és elmondták a 69. zsoltár 2. versét: „Uram, siess a segítségemre!” Ma így kezdik el a hajnali zsolozsmát.

A rövid tüzelő imádság, amelyet gyakran megismételnek, titokzatos pszichológiai folyamat révén beleépül a mentális állapotunkba, és úgy tűnik, hogy a mi énjévé válik, formál minket, irányt ad életünknek. A üres jelszavak és reklámok, amelyek gyakran megismétlődnek, elszegényítik az embert, és gyakran nyugodt mérlegelésétől is megfosztják. Ha a valóban fölséges igazság, ugyanazzal a pszichológiai módszerrel jut el hozzánk, akkor az gazdagítja és fejleszti belső életünket. Egy ilyen rövid ima tényleg nagy kincs lesz.⁴