Szent Teréz Lisieux-i és Isten irgalma (1. rész)

P. Gorazd Cetkovský, O.Carm.

Gaucher püspök valaha azt mondta, hogy Isten irgalmas szeretetének felfedezése – a Szentháromság, a Teréziához vezető lelki gyermekség útjának lényegét képezi, amely Teréziát annyira híressé tette.¹

Mivel hajlamosak vagyunk a dolgokat "fekete-fehér" sémákra egyszerűsíteni, szeretném azonnal hangsúlyozni: nem arról volt szó, hogy Terézia a szigorú Isten elképzelésétől a irgalmas Isten megismerésére jutott volna el! Terézia felfedezése abban állt, hogy ő, Isten gyenge gyermeke, akinek lényegiségét érezte, felfedezte Isten felé vezető útján, hogy nem kell kemény lépcsőkön felfelé másznia, mert Isten neki lelki "liftet" kínál, amely felviszi őt Isten közelségébe, és ami őt felemeli Istenhez, az Jézus karja. Technikai értelemben mondhatnánk, hogy ennek a liftnek a motorja Isten nagy irgalma.

Terézia ezer és egy módon ismerte fel Isten irgalmát, egészen huszonegy éves koráig. Ekkor már alig három éve volt hátra az életéből.² Ebben az időszakban intenzíven meríthetett ebből a felfedezésből.

1. A lelki lift felfedezése (és így Isten irgalma)

Terézia felfedezése körülbelül 1894 végén történt. Milyen helyzetben volt akkor?³

• Hat éve volt a kolostorban; azért jött, hogy szent legyen.
• Sokat küzdött a szentségért, sokat szenvedett, de a szentekhez viszonyítva mindig gyenge, szánalmasnak érezte magát.
• Tudta, hogy lehet, hogy fiatalon meghal. Eszébe jutott, hogy így soha nem juthat el a szentségre.
• De az első szentáldozásakor gyermekkorában már eldöntötte, hogy soha nem veszti el a bátorságát.⁴
• Szent Juan de la Cruz-tól megtanulta, hogy Isten nem kelt vágyakat, amelyeket ne akarna teljesíteni.
• Határozottan meg volt győződve arról, hogy nem adhatja fel a szentségre való erőfeszítéseit, de azon tűnődött, hogy van-e egy könnyebb út: egy közvetlen, rövid, valami modern találmány – hiszen a lépcsők mászását már ma is helyettesítheti a lift...

Mit tett tehát Terézia? Keresett⁵ ezért valamilyen liftjelét a Szentírásban. Felhasználta Céline Ószövetségi jegyzeteit⁶ és megtalálta a verset: "Aki kicsiny, jöjjön hozzám" (Péld 9,4). Egy másik helyen az Ószövetségből arról olvasott, hogy mit tesz Isten azzal a kicsinyel, aki hozzá jön: anyaként fogja ölelni (Ézs 66,12–13).

Ezt Terézia válaszként fogadta el, és megnyugodott. Így Jézus kezei a lift, amely felemeli őt! Ebből következik, hogy fontos megmaradni kicsinynek, azaz alázatosnak. Ami eddig akadálynak tűnt az úton, most kiderül, hogy hasznára van – előny! Hiszen minél kisebb a gyermek, annál szívesebben emeli őt a szülő, hogy karjába vegye. "Ezért nem kell növekednem, hanem kicsinynek kell maradnom, egyre kisebbé kell válnom. Istenem, felülmúltad várakozásaimat, és énekelni szeretnék irgalmadról" (AS 202).

Terézia itt bizonyára idézi (bár nem jelzi, hogy tisztában van vele) a 89. zsoltár (88) 2–3. versét:

Örökké énekelek az Úr irgalmairól,
minden nemzedéknek hirdetem számmal a te hűségedet.
Mert azt mondtad: "Örökké marad az irgalom."
A mennyben megerősítetted a te hűségedet.⁷

A laikus breviáriumban ez a zsoltár nincs benne. De az azon a misén, amelyen Terézia által idézett verset viszonylag gyakran használják zsoltárokként a Szentírás olvasása után: "Örökké énekelek az Úr irgalmairól."⁸ Ezt zenésítve is ismerhetjük a Taizé-i énekek között: "Misericodias Domini in aeternum cantabo."

Amikor Terézia itt az irgalom szót nem valami homályos értelemben használta, hanem annak valódi jelentésében: a nagy Isten lehajolt a kicsi Teréziához – ez irgalom! Az irgalom szava a zsoltár szövegében, valamint a feljegyzéseinek francia eredetiben is többes számban szerepel. Mivel Terézia nem Isten irgalmát, mint isteni tulajdonságot érti, hanem itt számos egyedi helyzetre – Isten szeretetének megnyilvánulásaira gondol.

Máskor Terézia valóban használta az "irgalom" szót tágabb értelemben: bármilyen Isten szeretetének megnyilvánulása. Például Isten nagyvonalúságát jelenti: "Milyen irgalmas úton vezetett mindig is az Úr Isten! Soha nem keltett bennem vágyat olyan dolog iránt, amit ne adna meg nekem," (AS 147) vagy Isten figyelmét iránta: amikor azt mondta, hogy ha a szentáldozás során csak fél ostyát kap, akkor az jele lesz, hogy Jézus nem jön hozzá szívesen; és ehelyett az történt, hogy a pap véletlenül két ostyát adott neki (AS 165).

Isten irgalmának erősödő felismerése tehát alapvető részévé vált Terézia spiritualitásának. Bár ezt a témát már korábban is észlelte, most számára nagyon fontosá vált, és sokszor emlegetni fogja (lásd közvetlenül a A kézirat eleje után). Meg volt győződve arról, hogy Isten irgalma a legnagyobb a legszegényebbek felé: megbocsátja a bűnösöknek, gyengéden lehajol a kicsinyekhez és szegényekhez, ahogyan azt Ézsaiás 66,12–13. verse is sugallja. Ezzel összefüggésben Terézia gyakran használta a gyermekkorra tett hasonlatot.⁹

Néhány megjegyzés a témában folytatott beszélgetésünkből a harmadik rend találkozóin:

• De ez így van a "nagy" szentek esetében is! Ők sem a maguk érdemeivel Isten "egyenrangúak", de Isten irgalma mindig is a játékban van, amely áthidalja a távolságot a nagy Isten és a kis ember között.
• Isten irgalmának hangsúlyozása félreérthető is lehet. Lehet, hogy visszaélnek vele: megmagyarázzák vele lustaságukat és tompaságukat. (Isten irgalmára való gondolat nem gyógyszer az életünk minden helyzetére, felelősséggel és bölcsességgel kell bánni vele.)
• Milyen pontos jelentése van számunkra az irgalom szónak? Azt a szeretetet jelöljük vele, amely "lehajlik" – a nagytól a kicsiny felé, a gazdagtól a szegény felé, a biztosítotttól a rászoruló felé, Istentől az ember felé. Olyan szeretet, amely áthidalja a szerető és a szeretett közötti jelentős kvalitásbeli különbséget.
• A "kicsi" (aki az irgalmat elfogadja) megfelelő magatartása az alázatos bizalom, odaadás.

2. A A kézirat

1894 decemberében, tehát abban az időben, amikor Terézia felfedezte Isten irgalmának lelki liftjét, született nővére és egyben akkor őt irányító elöljárója – Anežka anyacska – megparancsolta neki, hogy írja le gyermekkori emlékeit. Terézia nem akart e feladatba nagyon gondolkodás nélkül belevágni. Beismeri, hogy nem akart írni, mert: "úgy tűnt, hogy ez majd elvonja a figyelmemet, ha önmagammal foglalkozom" (AS 15).¹⁰

De végül írni kezdett – engedelmességből és a szándékból, hogy Istenről foglalkozzon: azokról a kegyelmekről ("irgalmakról") írni, amelyeket Isten adott neki. És ezek között volt az Isten irgalmának felfedezése is. Ezt a felfedezést ugyan a kéziratban nem írja le, de a gyermekkori emlékek írását az Isten irgalmáról való éneknek tekinti.

Így ír erről már a kezdetén: „... csak egy dolgot fogok tenni; elkezdem énekelni azt, amit örökre meg kell ismételnem: ‚Isten irgalmáról!!!‘...“ (AS 15.) Gaucher atya megjegyzi: „A nővér, aki most felfedezte a isteni irgalom mélységeit, jobban érti mindannak jelentőségét, amit eddig átélt.”¹¹ Terézia gyermekkori emlékeibe visszatekint, és eddigi életéről is ír, s írásaiban említi a nehezen átélt eseményeket: a kicsi testvérei haláláról, akik születése előtt haltak meg, az édesanya betegségéről és haláláról, arról, hogy mennyire nehezen viselte a nővérek kolostorba való távozását, a rendi hivatása útján átélt nehézségekről, apja pszichés betegségéről stb. De mindezt most már a hit fényében írja, amelyben Isten mindig hűséggel és szeretettel állt mellette. Így az ő élete az Úr "irgalma" volt!

Érdekes, hogy Terézia az A kéziratban nem írta le a "kis út" – Jézus karjának liftjének és így Isten irgalmának pillanatát. Azonban az A kézirat végén beszámol az irgalmas szerelembe való önátadás megérzéséről, amelyet 1895. június 11-én, a Szentháromság ünnepén élt át. Ezt hamarosan részletesebben is megemlítjük.

Terézia A kéziratát így zárta: „Hogyan végződik ez a "történet a kis fehér virágról"? (...) biztos vagyok abban, hogy mindig Isten irgalma lesz vele (...) Örökké énekelni fog (...) új szeretet dalával...” (AS 172–173).

Tehát, az irgalom megemlítése a A kézirat elején és végén is szerepel. Az utolsó oldalon pedig megrajzolta Jézus és Terézia címerét, és különböző szimbólumokkal emlékeztetett arra a kegyelemre, amelyet az Úr a kicsi menyasszonyának adott. Az előző oldalon részletesen felsorolta ezeket a címereket. Minden egy mondattal zárult Szent Juan de la Cruz szava: "A szeretetet csak szeretettel lehet kifizetni". A kézirata ezzel a szóval zárul. A 86 lapon található feljegyzésekben ez a szó kilencvenkilenc alkalommal szerepel.

A Terézia által megírt emlékeket Anežka anyának adta át 1896. január 20-án, Anežka ünnepének előestéjén.

3. Kegyelem a Szentháromság ünnepén 1895-ben

A Karmelban Lisieux-ben a buzgó nővérek akkoriban Isten igazságosságának szentelték magukat áldozatul. Ez a szentségért való igyekezet abban az időben általánosan elterjedt volt. Kiindulási pontját az a feltételezés képezte, hogy az igazságos Isten szükségszerűen nagyon dühös és felháborodott a világban lévő igazságtalanságok és gonoszságok miatt. És hogy Isten haragja ne nehezedjen a bűnösökre, és Isten a haragját és igazságosságát enyhíthesse, a buzgó lelkek a kolostorokban és azon kívül is "teljesáldozatként" ajánlkoztak az igazságos Istennek, azaz Isten igazságosságának.

A teljesáldozat jelentette a legnagyobb áldozatot, amit az ó-szövetségi zsidó szertartás ismert a jeruzsálemi templomban. Ebből az áldozatból sem a papok, sem az áldozó nem kapott semmit, teljesen elégették – Istennek ajándékként, "kedves illatként az Úrnak" (Lev 1,9.13.17). Így a teljes odaadás kifejezését szimbolizálta.¹²

Terézia idejében és környezetében a buzgó lelkek teljesen Isten igazságosságának akarták odaadni magukat, hogy "megégesse" őket, ezáltal viszont azzal kárpótolják a bűnbánatot, amelyet a bűnösök nem teljesítenek, és hatékonyabban kérjék a bűnösök megtérését. Ez az út a szentséghez nagyon népszerű volt a Terézia körüli nővérek között, és magasztalták.¹³

Terézia e buzgósághoz tisztelettel tekintett, de ő maga érezte, hogy ez nem az ő útja. Az, amit Istennek ő készített volna, végül világossá vált számára 1895. június 9-én, amikor a Szentháromság ünnepét ünnepelték. Amikor újra elgondolkodott azokról a lelkekről, akik áldozatul ajánlják magukat Isten igazságosságának, az jutott eszébe, hogy Isten más jellemvonásai is megérdemlik a nagy tiszteletet és buzgó odaadást. Éppen ezért ő magát Isten irgalmára összpontosította.

Hiszen Isten irgalmas Szeretet, és vágyik arra, hogy szeretetét az emberek szívébe öntse. Csakhogy visszautasítással és közömbösséggel találkozik.

"Istenem, marad-e a megbántott szereteted a szívedben? Úgy tűnik számomra, hogy ha találnál olyan lelkeket, akik teljesáldozatként felajánlanák magukat szeretetednek, gyorsan felégetnéd őket, úgy tűnik, hogy boldog lennél, ha nem kellene elnyomnod a végtelen gyengédség hullámait, amelyek benned vannak... (...) Jézus, bárcsak én lennék az boldog áldozat! Égess el áldozatod lángjával, Istened szeretetével!...“ (AS 172.)

Aznap reggel, közvetlenül a szentmise után, Terézia rábeszélte húgát, Céline-t, és elmentek, hogy megkérjék Anežka anyát, engedje meg nekik, hogy felajánlják magukat az irgalmas Szeretetnek. Az elöljáró engedett nekik, anélkül, hogy megakadályozná, és Terézia csak ezután magyarázta el Céline-nak pontosabban, hogy miről van szó. Ezután megírta az "Önátadás az irgalmas Szeretetnek" című írást, és együtt imádkozták meg kedden, végrehajtották. Ahogy említettük, Terézia erről ír az A kézirat utolsó oldalain. Az irgalmas Szeretethez való odaadásérzete szavakkal fejeződött ki: "nekem adta irgalmának végtelen mértékét," és ezt a belső felfedezését röviden így foglalta össze: "több mint valaha megértettem, hogy Jézus vágyik arra, hogy szeressék" (AS 171). Néhány bekezdéssel korábban az A kéziratban Terézia hangsúlyozta, hogy a szeretetre való összpontosítás nagyon felszabadította (AS 170):

• most már az egyetlen feladatát minden, amit tesz, szeretni tartja;
• hiszi, hogy az a Szeretet, amelynek odaadta magát, mindent eléget, amit csak talál Terézia lelkében;
• ez különösen megszabadítja a bűneiből és hűtlenségeiből való félelem alól: a szeretet gyorsan eltüntet mindent!
• ezért a szeretet útja "édes", csak "alázatos és édes békét hagy maga után a lélek mélyén".

Ennek konkrét megnyilvánulásai között: már nem okoz Teréziának aggodalmat és szomorúságot, ha néha elalszik az imádság közben: "nem bánkódom... úgy gondolom, hogy a kicsi gyermekek ugyanolyan kedvesek a szüleiknek, amikor alszanak, mint amikor ébren vannak..." Lelki kiszáradását már nem tartja a megfelelő elköteleződés és hűség hiányának, hanem örül neki. "Most már nincsenek más vágyaim, csak az, hogy szeressem Jézust, amíg meg nem örülök" (AS 169).

Terézia örömmel írta: az irgalmas Szeretetnek való odaadása hatalmas hatásokat váltott ki benne: elárasztotta a kegyelmek óceánja, az irgalmas Szeretet megújította, tisztította, és mindig arra buzdította, hogy mindig a legnagyobb odaadással cselekedjen Isten akaratáért. Az irgalmas Szeretetnek való odaadás az utolsó kegyelem, amelyet Terézia az A kéziratban megemlít (AS 170–172).

4. Az irgalmas Szeretetnek való odaadás aktusa

Terézia irgalmas Szeretetnek való odaadása 1895. június 11-én, kedden a életének egyik csúcspontját képezte. Ez nem volt csupán egy egyszerű imádság a sok közül, hanem egy nagyon fontos aktus, amely óriási hatással volt életére: "folyók, sőt inkább az irgalom óceánja árasztotta el lelkemet" (AS 172). Ezért ezt a szöveget közzéteszik életrajzi írásainak részeként.

Emeljünk ki néhány gondolatot az irgalmas Szeretetnek való odaadás aktusából (AS 256–258):

• Az első gondolat: "vágyom, hogy szeresselek és hogy szeretve legyél," abszolút nem magától értetődő. Tudjuk a múltból és a jelenből is, hogy a vallást teljesen másként is felfoghatják: mint kötelességet, mint hagyományt, mint erkölcsi magatartás elveit stb.
• A szándék: "vágyom, hogy tökéletesen betöltöm akaratodat és eljussak a dicsőség szintjére, amelyet számomra elkészítettél,” tehát ezt a hangsúlyt Isten akaratára és a vele kapcsolatban készített terv beteljesülésére mutatja, ami egy ideál, amit gyakran elfelejtünk.
• Terézia ismeri tehetetlenségét, és ezért összekapcsolódik Jézus Urunkkal, a szentekkel és a Szűz Máriával, és az ő Isten iránti szeretetével. És figyelem: mindezen szentek Isten szerető személyekként vannak jelen.
• Terézia (ahogyan azok a nővérek is, akik áldozatul adták magukat Isten igazságosságának) önként felajánlja és Istennek helyettesítő szerepet vállal másokért, a bűnösökért: Boldog lennék, ha kárpótolhatnálak a gonosz emberek hálátlanságáért... Célja: örömet szerezzek neked, hogy örömet szerezzek a Te Legszentebb Szívednek és megmentsed azokat a lelkeket, akik örökké szeretni fognak.
• Nem akar érdemeket gyűjteni a mennyben, hanem csak szeretetből fáradozni Jézusért. Életem végén üres kezekkel fogok előtted állni, mert nem kérek, Uram, hogy számold meg tetteimet. Az egyetlen kincse egyszerűen Jézus és a vele való szeretet.
• Az önátadás akciója állandó, bizalmas közelséget kell létrehozzon Jézus és Terézia között: Maradj bennem, mint a szentélyben, soha ne távolodj el a kicsi ostyádtól. Hasonlóan: Bár megmaradjak a tökéletes szeretet aktusában, felajánlom magam, Istenem, mint teljesáldozat a Te IRGALMAS SZERETETEDNEK, és kérlek, hogy folyamatosan égess és áraszd el lelkemet a Te végtelen gyengédségeddel, és így mártírrá váljak a Te Szeretetedért...
• Ebben a kölcsönös szeretetben Terézia el szeretne jutni élete végéig: Amikor ez a mártírom megérlel, hogy színed előtt állhassak, kérem végre, hogy halálomat idézze elő, és a lelkem késlekedés nélkül a végtelen ölelésedbe vetődjön¹⁴ Te irgalmas szereteted!...
• Terézia az örökkévalóságát így képzeli el: eltűnnek az árnyak, és végre biztosíthatom neked a szeretetemet az örök találkozón, szemtől szembe!...
• (De mivel itt még nem az örökkévalóságban van, így most:) Szerelmem, szeretnék számtalan alkalommal megújítani ezt az áldozatot minden szívverésnél...

5. A belső tűz megélt tapasztalata

Terézia számára fontos megerősítés volt, hogy az irgalmas Szeretetnek való odaadása helyes út, az a tapasztalat, amelyet ugyanebben a hétben élt át – csütörtökön vagy pénteken. Bár már azon a napon elmondta Anežka anyának, az ő ezt – úgy tűnik – csak aggodalommal fogadta, és ezért Terézia az A kéziratban (az anyának írt) nem is említette. De van róla tanúvallomásunk a Következő Beszélgetésekben,¹⁵ mivel Anežka anya még két év múlva sem feledkezett meg róla, hanem 1897. július 7-én megkérdezte Teréziát a betegről. Terézia így írta le azt:

"Nos, elkezdtem imádkozni a keresztúton. Akkor hirtelen olyan heves szeretetet éreztem Isten iránt, hogy ezt csak úgy tudom kifejezni, mintha teljesen tűzbe merülnék. Ó, milyen tűz és milyen édesség egyben! A szeretet lángja égetett engem, és éreztem, hogy egy perc, egy másodperc többlet, és nem tudnám elviselni ezt a hőt, anélkül, hogy meghalnék. Akkor értettem, amit a szentek mondanak az ilyen állapotokról, amelyeket olyan gyakran tapasztalnak. Engem csak egyszer, egyetlen pillanatra tapasztaltam, aztán azonnal visszatértem a megszokott szárazságomba” (Vs 52).

Ahogyan az Ószövetségben a teljesáldozatok Istennek az oltárra kerültek, úgy Terézia tudatában az irgalmas Szeretetnek való odaadás képe a tűzzel volt kapcsolatban, amely megsemmisíti azt, ami benne ég. Így teremtette Terézia Jézussal: "Égesd el áldozatodat a Te isteni szereteted lángjával!" (AS 172.) Ezért Terézia ezt a belső tűz tapasztalatát jeleként értelmezte Jézustól, aki megmutatta neki, hogy az ő odaadása kedves neki és hogy elfogadta. A spirituális teológia szakértői ezt a tapasztalatát "szeretett megsebesülésének" nevezik (a Zsolt 2,5 és 5,8 szerint).

Jól észrevesszük, hogy a szeretet lángja Terézia számára nem a pusztulás, azaz a semmivé válás, a semmivé alakulás szimbóluma. Terézia a szeretet isteni tüzének hatását leírta a következő szavakkal: "Úgy tűnik, hogy attól a boldog naptól A szeretet áthatja és körülveszi my, úgy tűnik, hogy minden egyes pillanatban ez a irgalmas Szeretet megújít, megtisztítja a lelkemet, és nem hagy bennem nyomot a bűnből" (AS 172). A szeretet tüze Teréziát szentté teszi, nem bántja az életét, hanem minőségi szintre emeli.

6. Az irgalmas szeretetnek való odaadás ajánlása a többi nővérnek

Terézia azt is felajánlotta a többi nővérnek, hogy ajánlják magukat a teljesáldozat irgalmas Szeretetnek. A Teréziával és nővérével, Máriával folytatott beszélgetés lehetővé teszi, hogy még jobban megértsük, miként értette Terézia az irgalmas Szeretetnek való odaadást. Amikor ugyanis Mária a javaslatát visszautasította azzal az indoklással, hogy Isten szavát venné és valamilyen szenvedést küldene rá, Terézia így válaszolt neki:

"Teljesen megértem, de az irgalmas Szeretetnek innentől való odaadás nem ugyanaz, mint az igazságossághoz való ajánlás. Az ember nem szenved többet. Csupán arról van szó, hogy jobban szeretjük Istent azokért, akik nem akarnak szeretni Őt."¹⁶

(Folytatás a következő számban.)