A karmelita hagyomány hazánkban már évszázadok óta egy különleges formájával van összefonódva Krisztus iránti tiszteletnek: a Jezús - Isten és Gyermek iránti tisztelettel, ahogy azt a Prágai Kisded szobor képviseli. Ahhoz, hogy jobban megértsük ezt a hagyományos formát, és „ráleljünk”, néhány kérdéssel fordultam a Prágai Kisded templom jelenlegi rektorához, P. Marco Chiolerio OCD-hez, aki a helyi bocskai karmeliták közösségének vezetője.
A Prágai Kisded tisztelete a 16. századi Spanyolországban gyökerezik, és újra hangsúlyozta Jézus emberi mivoltának titkát. Mindig, amikor alapítónk, Szent Terézia Avilai új kolostort alapított, azt kívánta, hogy abban legyen Jézus gyermekének szobra. A 16. század második felében egy viaszszobrot is készítettek, amelyet María Manriques de Lara hozott Spanyolországból Prágába.
Ez valójában a Megváltó iránti tisztelet második hulláma volt, aki gyermekévé vált. Az első hullámot Szent Bernát, Szent Ferenc Assisi (jászol és karácsony) és Szent Antal Padovában, aki mindig Jézussal a karjaiban ábrázolják, képviseli. Tehát a második hullám a barokk Prágába is eljutott, és itt a Prágai Kisded iránti tisztelgés formáját öltötte.
Milyen bibliai háttérre hívhatod fel a figyelmet a Jézus gyermek iránti tisztelettel kapcsolatban, mint biblista?
A Jézus Gyermek iránti tisztelet már a Szentírásban gyökerezik. A Ószövetségben (abba a környezetbe, ahol a gyermek önmagában még nem volt nagy érték) gyakran találunk ígéretet az új gyermekről, mint a remény jele: Isten ígéri, hogy a terméketlen nő gyermeket hoz a világra. Így Aház király korában is ígéretet kapott Immanuel születéséről, de emlékezzünk a hasonló helyzetekre a patriarchák asszonyainak történeteiben. Mindig arról van szó, hogy a gyermek várakozásával összekapcsolt remény. A gyermek születése nemcsak természetesen örömteli esemény, hanem egyben azt is jelenti, hogy a megváltás ígéretei folytatódhatnak. Ez így átlép a Újszövetségbe.
Ott találjuk az utolsó a terméketlen nők közül - Erzsébetet, akivel Mária találkozik, aki szüzen mutatta meg azt a hasonló képtelenséget, hogy gyermeket szüljön. Ám vele csúcsosodik ki Isten Ószövetségi ígérete, és az ő új gyermeke nem csupán Isten hűségének jele, hanem Isten földi jelenlétének jele is.
Az evangéliumokban említést nyer Jézus gyermekkorának története is. A Márk evangéliuma a legkorábbi - ebben ilyen hírek nem találhatók meg - természetesen, mert az evangéliumi prédikálás szívében Jézus halála és feltámadása állt. Csak ezt követően rögzítették Jézus csodáival, tetteivel, Jézus szavaival kapcsolatos tanúságtételeket is. A többi evangélista végül hozzáadja Jézus gyermekkoráról szóló híreket, hiszen az iránt is érdeklődtek a legkorábbi keresztények.
A Jézus gyermekének tisztelete a Krisztus szavaival is szoros kapcsolatban áll: „Bizony, mondom nektek: Ha újjá nem születtek, mint a gyerekek, nem léphettek be a mennyek országába” (Mt 18,3).
Nincs azonban annyira meghatározott kegyelem, hogy mindent magába foglalna; mindig csak a hit és a vallás kincs egyik részét öleli fel az egyházban.
Van-e kapcsolat a Szent Terézia Lisieux-i „a Jézus Gyermekétől” címével a Prágai Kisded tiszteletével?
Mint Szent Terézia Avilai lánya, a boszorkány Karmel alapítója, Szent Terézia a Jézus Gyermekének tiszteletében élt. Ez már nemcsak a spanyol Karmelitákat érintette, hanem más országokat is. Nemrégiben szakértők (P. Conrad de Meester OCD és mások) felfedezték, hogy a lisieux-i nővérek a noviciátus idején a Prágai Kisded szobrának egy másolatával rendelkeztek. És valószínűleg - ezt nem tudjuk biztosan, nincsenek írásos bizonyítékaink - Terézia ezt a nevet a kolostorban őrzött szobor miatt vette fel. 1 Természetesen fontos volt számára az a lelki élmény, amelynek következtében a kicsi Isten gyermekének érezte magát, éppen azokban a Jézus szavak szellemében, amelyeket már említettünk: „Ha nem leszel, mint a gyermekek, nem léphetsz be a mennyek országába...” Ezek a szavak vezették őt afelé, hogy Jézus - Gyermekkel kapcsolatba kerüljön.
Ma megszólíthatja a keresztényeket a Prágai Kisded iránti tisztelet? Nem várunk inkább megváltót, mint egy gyermeket, akinek együttérzéssel kell lennünk? Nem zavar minket a fején lévő császári korona és a kezében tartott birodalmi almás?
Ahhoz, hogy a történelmi Jézusban megláthassuk az Isten Fiát, valóban szükség van a Szentlélek befolyására. Ahhoz, hogy a Jézus gyermekében megláthassuk az Isten Fiát, erős hit szükséges. A hit nem érzés, ezért nyilvánvalóan nem egy ízlés kérdése... Például számomra a barokk stílus nem túl kedvező. Itt Csehországban sok barokk templom van, az emberek bemennek, és én is (hasonlóan ahhoz, ahogy megkérdezhetnénk, hogyan lehet imádkozni a Prágai Kisded szobrához) mondhatnám: Hogyan lehet imádkozni egy ilyen templomban, ahol ennyi ragyogás, dísz és annyi zavaró impulzus van?...
A kérdés az, hogy a hitünk - a mély hit, amilyennek lennie kellene - megáll-e ezeknél a dolgoknál. A mély hit túllép ezeken a látható dolgokon, és - még ha talán kívül maradnak is nehézségek - meg tudja látni, mi rejlik a látható mögött. És így én nyugodtan tudok imádkozni egy barokk templomban, és imádkozhatunk akkor is, amikor a körülöttünk lévő néhány külső dolog zavaró emlékeket hoz a múltból.
A szobor Kisdedünk nem azáltal szólít meg minket, ahogy Jézust ábrázolja, hanem éppen ellenkezőleg, éppen azzal, hogy így ábrázolja. Jézus gyermekként való ábrázolása sajátos szellemi üzenetet és hatást hordoz magában.
És úgy vélem, hogy nekünk, mai embereknek, meg kell tisztítanunk a Kisded iránti hagyományos szemléletet: ahogy ebben az évben Szent Terézia Lisieux-i jubileumán megismertük, hogy Terézia nem a cukormázzal bevont Tereziaként van jelen, ahogyan általában tartják, így ebben az évben felfedezhetjük, hogy a Prágai Kisded iránti tisztelet nem csupán érzelmekből álló és felszínes lehet, hanem Jézus iránti mély tisztelet kifejezése, az emberi mivoltában és hatalmában egyaránt. Megalázta magát, és közben uralkodik: Jézus gyermek, mégis a fején korona ül. Még ha emberi gyermekré is válik, Jézus nem veszti el Isteni Fiúi méltóságát.
Pontosan így van. Teljes mértékben egyetértek veled. Éppen ezt igyekszem mindig emlékeztetni az embereket.
Az, hogy meglátjuk Jézust, a Jézussal való találkozás értéke - ez mindig valami belső. A külső dolgok zavarhatják... Számomra is szeretetteljesebb, ha Izraelben a pusztában vagyok, vagy egy olyan templomban, amely csak egyszerű kövekből épült, ott érzem, hogy „jobb” imádkoztam. De a hit nem érzelem, ez az. Meg kell tanulnunk, hogy a hit ezek felett áll. Ha romantikát teremtünk az imához: gyertya, ikon... - rendben van. Ez mind segít, de kezdetben. Aztán, amikor valaki tud imádkozni, akkor ezeket a dolgokat csak eszközként látja.
A Prágai Kisdedet korábban annyira kedvelték, tisztelték és „csodálatosnak” nevezték. Nem gondolod, hogy az egyik ok, amiért a Prágai Kisded iránti tisztelet megcsappant, a modern emberek (beleértve a hívőket) csodákkal szembeni bizalmatlansága is?
Ha a „csodák” szót valami rendkívülire értjük, akkor azt látom, hogy a mai világban nem hiányzik a hit az ilyen „csodákban” és elsősorban az irántuk való érdeklődésben, hanem éppen ellenkezőleg, elég sok van belőle. Az emberek gyakran csak erre várnak és keresnek: amit a rendkívüliség, „csoda” jelent. Evidenciájául sok amerikai utazik Amerikából, hogy különböző templomokat és helyszíneket lássanak, nemcsak a híreseket - mint Medjugorje - hanem különböző „látókat” is Olaszországban, Németországban... És így egész busznyi ember érkezik, akik szeretnék hallani, milyen szavakat mond egy valamilyen nagymama, aki azt mondja, hogy látta a Szűz Máriát. Így inkább azt gondolom, hogy ez a jelenség nem hiányzik. De ha a „csoda” - és ez helyes, biblai szempontból - azt jelenti, hogy felfedezni Isten jelenlétét: a mindennapi dolgokban, akár egy gyermek születésében, akkor ez valóban hiányzik a mai világban. Az a képesség, hogy csodálkozzunk, összekapcsoljuk minden dolgot Jézussal és Istennel, és úgy érezzük, hogy ez is összefügg a vele. Ezt újra meg kell fedeznünk.
Igaz, hogy a világban (még a nagyon távoli országokban is) a Prágai Kisded ma jobban ismert és tisztelt, mint nálunk?
Mindenesetre nem mondanám, hogy Csehországban hiányzik a Prágai Kisded iránti tisztelet. Az elmúlt két év tapasztalata ezt bizonyítja. Például az emberek Costellából Prágába érkeztek, hogy nagy Kisded szobrot hozzanak, hogy azt elhelyezzék a templomban; egy pap Znojmból elhozta minden ministránsát, hogy együtt jöjjenek a Prágai Kisdedhez - mint kirándulásra és zarándoklatra, egyben jutalmazva őket a szolgálatukért. A hívők a Příbram és a Maková Hory környékéről gyakran, akár rendszeresen is zarándokolnak a Kisdedhez. Mindez nem túl feltűnő.
Tehát a Prágai Kisded tisztelete nem csak a külföldiek ügye, hanem a cseh hívők is élnek egy ilyen formával Jézus iránti tiszteletben, amely a cseh földön nőtt ki. Még ha a szobor külföldről érkezett is, az nem számít. Tudjuk, hogy az elején az első emberek, akik Prágában imádkoztak előtte, csehek voltak.
De valóban csodálatos tanúvallomások vannak a Prágai Kisded tiszteletéről a világban. Személyesen találkoztam olyan emberekkel is, akik szándékosan érkeztek Prágába Ausztráliából, hogy köszönetet mondjanak a Prágai Kisdednek, mert valamilyen változást éltek meg. Nem mindig van szó csodáról vagy valami rendkívüliről (ahogyan erről már beszéltünk, hála Istennek). Olyan emberekről van szó, akik esetleg visszatértek a hithez. Megélték a megtérést és úgy érezték, hogy a jugani Jézusnak, amint azt a Prágai Kisded szobra ábrázolja, volt a legnagyobb hatása. Így jöttek és köszönetet mondtak. Vagy a mindennap egy-két zarándokcsoport érkezik Manilából, a Fülöp-szigetekről, ahol nagy tisztelet övezi a Jézus Gyermeket, akit „Santo Niňo”-nak neveznek. Amikor először jöttek Prágába, még a városban is felvonulást tartottak, és csodálkoztak, hogy a helyi emberek furcsán reagálnak. Nem tudták elmagyarázni, hiszen „itt van a Prágai Kisded székhelye”. Vagy a brazil emberek, akik Prágába utaznak: az első dolog, amit keresnek, a Prágai Kisded temploma, és már a reptéren is a védők kérdezik őket, ami persze zavarba ejtheti őket...
Gyakran mondják, hogy a Kisded főként Latin-Amerikában tisztelik. Ez igaz, mert ezt a tiszteletet a spanyolok hozták. De ma már más országokban is megtalálható. Az Egyesült Államokban Oklahomában a cseh kivándorlók alapítottak egy várost, amelynek Praha a neve, és abban felépítettek egy nemzeti templomot a Prágai Kisdednek. Még egy található egy másik államban az USA-ban, Belgiumban, kettő Olaszországban...
Sok külföldi keresi Prágában a Prágai Kisded templomát. Többnyire természetesen a turisták lépnek be a templomunkba - közel vagyunk a központhoz. De zarándokok is érkeznek, akik messziről jönnek. Például Kaliforniából jött egy nő, akinek beteg édesapja nem tudott jól járni: azért utaztak, hogy imádkozhassanak a Prágai Kisdednél.
Ezek olyan hitvallomások, amelyek lehet, hogy népi, eltérőek attól, amit mi tennénk, de mindenképpen úgy hiszem, hogy Isten országának valójában a hétköznapi emberekhez van köze. Az én templomomban látom azokat az embereket, akik spontán, szívből, valamit véghez visznek, és nem gondolják át, hogy ez megfelelő-e felnőtteknek vagy sem; ez valóban inkább a Jézussal való szeretetkapcsolatról szól, ami minden mást eredményez.
A Kisded tisztelete korábban különösen Jézus neve ünnepén volt, amely a mai egyházi naptárban már nem található. Mikor és hogyan ünneplik a templomotokban Jézus gyermekkorának titkát, mint a Kisded szobrával kifejezve?
Eredetileg a Prágai Kisded ünnepe a szobor megkoronázásának évfordulójához volt kötve - ami húsvét utáni két nappal történt, ami egy teljesen alkalmatlan időpont volt egy zarándoklatra, hiszen átfedésben volt a húsvéti oktávval. Amikor új dátumot kellett keresnünk, éppen ezért, hogy a Jézus neve ünnep már nincs a naptárban, inkább a Vízkereszt ünnepe jutott eszembe - ahogy az különböző Prágai Kisded szentélyekben a világban is történik.
De aztán az oltár, amelyen a Prágai Kisded áll a templomunkban, nagyon szép, és ez inspirált engem. Akik ezt építették, meghatározták a kettős irányt: a vertikális és a horizontális. A vertikális sorban ábrázolják (leszálló sorrendben): a Szentlelket, az Istent Atyát (természetesen öregemberként ábrázolták) és a Jézus Gyermeket. A horizontális vonalon: Jézus szobrával szemben Szűz Mária, a másik oldalán Szent József. E hármas kapcsolatot szerintem nagyon sok minden kifejezi: a Szentháromság titka (ez volt a templom eredeti címe); a szoros kapcsolat a isteni „család” és az emberi család között; a kapcsolatok: a szeretet, amely a Szentháromságban és az emberi családban, az emberi család és az inkarnáció titkában történik.
Most ünnepeljük a fő zarándoklatot a Prágai Kisded tiszteletére május utolsó vagy előtti vasárnapján (attól függően, mikor van a Szentlélek kiáradása). Ez gyakran éppen a Szentháromság ünnepére vagy az Úr mennybemenetelének ünnepére esik, amely szintén illeszkedik a zarándoklathoz, mert a korona azt jelzi: Jézus Király. Így emlékezünk Megváltás munkájára egy egészként: az elejétől kezdve, amely Jézus inkarnációja, egészen az ő megdicsőüléséig és felemelkedéséig.
De nem szeretnénk csak a szertartásokra korlátozni.
Idén májusban először rendeztünk egy szimpóziumot a prágai Pasztorális Központ keretében a testünk ünnepének előkészülete részeként (a Tertio millenio adveniente szerint, ahogy azt a pápa kérte) - a krisztológia témájában. A fő cél éppen az volt, hogy a Prágai Kisded iránti tiszteletnek mélyebb bibliai és teológiai alapokat adjunk. Részt vettek rajta Dr. Petr Pokorný az evangélikus fakultásról, P. Tomáš Halík és a mi bocsásra karmelita atyáink Vojtěch Kohut és Philippe Huguelé. (Remélem, hogy sikerül a szimpózium szövegeit feldolgoznunk és közzétennünk.) Annak érdekében, hogy a szimpózium a lehető legtöbb ember számára elérhető legyen, törekszünk a programot egy napra sűríteni. Az idén a program koncerttel végződött: testvérünk Pierre Eliaue Giacomini énekelte a Szent Teréz Lisieux-i dalaikat. Szeretnénk, ha májusban folytathatnánk ezt, és szimpóziumot készítenénk a Szentlélekről. Ez foglalkozhatna a Lélek és Jézus közötti kapcsolattal (összekapcsolva a pneumatológiát a krisztológiával), talán különösen János evangéliuma alapján. Személy szerint szívesen előkészítenék néhány bibliai témát a Szentlélekről - mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben.
A prágai templomotok hivatalosan azonban Szűz Mária VICTORÍÓLA szenteltetett. Mikor, milyen körülmények között kapta Mária ezt a címét, és mikor ünnepelik Szűz Mária VICTORÍÓLÁját?
Ez a cím azt akarta kifejezni, hogy Mária segített 1620-ban a fehér hegyi csatában a katolikus oldalnak a győzelemhez. Dominikos bocsás karmelita P. és a Jesu Maria akkor, a Feszített Máriát, akit a nem katolikák meggyaláztak, bátorította a katolikus hadsereget a döntő csata előtt.2 Amikor a császár ezután hálából a luteránus szentélyt és zárdát, a Háromság templomot adta a bocsásra karmeliták számára, előírta, hogy szenteljék újra Szűz Máriának és Szent Antalnak, Padovában. A Szűz Mária VICTORÍÓLÁJÁNAK emlékét már Pius V. pápa vezette be a Lepanto tengeri csata után 1571-ben, amelyben Európában megvédték a török veszélyt. Ahogy II. János Pál is hangsúlyozza, ilyen történelmi sebeket - amilyeneket a keresztények közötti vallásháborúk okoztak - meg kell bocsátanunk egymásnak. Azt hiszem, hogy ma - hála Istennek - nem vagyunk már abban a helyzetben, hogy Mária címét eredeti történelmi értelemben értékeljük. Ma, Szűz Máriát úgy látjuk, hogy segít legyőzni a bűnt. Számunkra, boszorkány bocsás karmeliták számára, akik visszatértek Prágába, Szűz Mária természetesen a Karmel patrónusa, és a fő mariánus ünnepünk tehát a Karmeli Szűz Mária ünnepe, július 16. Azt hiszem, hogy másként nem is lehet. Nincs értelme visszatérni most a Lepanto csatához, stb., a Szűz Mária VICTORÍÓLÁJÁNAK részét valahogy minden keresztény számára érvényessé keresni. Így próbálunk valami kicsit tenni az ökumenikus kapcsolatokért (különösen a templomunk történelme miatt), hogy nyitottak legyünk mindenki felé.
És a végső kérdés: ha alaposabban megnézzük, észrevesszük, hogy Jezus, mint a Prágai Kisded, Gyermek - Ura, de a kezében nem jogart tart, hanem a jobb kezével áldást ad. Mit kifejezés ez - szerinted?
A hitveseink, karmelita nővérünk, Benedikta a Keresztől (Edith Stein), aki hamarosan szentté avatják, említést tett a Prágai Kisdedről, hogy „ott a császár újból a trónján van és ott uralkodik a világ felett” (szabadon idézve). Igen, (ahogy már mondtad) látjuk: bár Jézus gyermek, mégis Isten marad. Közel vagyunk hozzá, bizalommal fordulhatunk hozzá a kéréseinkkel, és - egyben látjuk, hogy segíthet nekünk, mert Király.
Ő király marad - nem a földi királyok értelemben, hanem ahogyan azt a Bibliában találjuk. Emlékezzünk meg a második zsoltárra, ahol Isten, aki a mennyben ül, nevet (a földi királyok gőgjén és haragján)... A Kisded Jézus a kezében tartja az egész világot, áldást ad, mert ő teremtette, szereti és megváltotta. De ugyanakkor megmutatja nekünk, kik vagyunk (nem csak azt, hogy ő kicsoda): mi azt gondoljuk, hogy hatalmassá válunk, hogy mi tartjuk a világot a kezünkben, de ez nem igaz.
Így folytatja az „emberfiának” feladatát (ahogyan Dániel 7,13n. beszél róla): ítélkezik (de nem abban az értelemben, ahogyan félnünk kellene tőle), elválasztja a jót a rossztól, és a kezében tartja az egész világot. Éppen azért, mert gyermek, mert hagyta, hogy megalázzák, mert nem félt attól, hogy elveszíti önmagát és egészen elmegy a végéig. Ez a mi reményünk, mert ha mi is ezt tesszük, ha keresztényekként bátran követjük Jézust a kereszt útján, ha mindent elveszítünk, úgy, mint egy gyermek, akkor nekünk is részesedésünk van a világ uralmas részébe. Akkor már nem kell félnünk attól, ami körülöttünk van, hanem keresztényekként tudjuk, hogy semmi és senki nem választhat el minket Isten szeretetétől, és nyugodt állapotba kerülünk, mint egy gyermek az anyja ölében (lásd: Zsolt 131), mert tudjuk, hogy Jézus mellett mi is királyokká válunk - a keresztség által: aki megkeresztelkedett, részesedett a királyságban, és így uralkodunk a világ felett, ahogyan ez az eredeti feladatunk volt a Teremtés könyvének első fejezeteiben: Ádámnak művelnie és őriznie kell a kertet, és néven kell neveznie a dolgokat. Nekünk van ennek hatalmunk a világ felett. De mindig, amikor azt szeretnénk, hogy a világ urai legyünk Isten nélkül, függetlenül Istentől, akkor elveszítjük ezt.
Gorazd atya O.Carm. feldolgozta.
