P. Redemptus Maria Valabek O.Carm., Róma
(5. rész – befejezés. Ezt az utolsó, még mindig elég terjedelmes tanulmányt P. Redemptus, most csak rövid idézetek formájában terjesztjük.)
Imádság és a Szentlélek ma
Ha az imádság autentikus szeretne lenni, szükséges, hogy benne a Krisztustól elküldött Paraklétus működjön. Ha előre szeretnénk lépni az imádság útján, alapvető, hogy a Szentlélek folyamatosan mélyebben befolyásolja azt.
„Az imádság a szeretet szükséglete, nem pedig pszichológiai szükséglet. Megszoktuk, hogy azt mondjuk az embereknek, hogy imádság nélkül nem élhetnek, miközben valójában az imádság nélkül egész jól elboldogulnak, és sokan egyszerűen nem érzik az imádság szükségét. Pedig az imádság szükségét a természetfeletti síkra kell helyezni. Nem nevezhetjük ugyanis Istent Atyának, csak a Szentlélekben... Vagy úgy fogunk viselkedni Isten előtt, mint az ő szeretett gyermekei, és akkor érezni fogjuk az igényt, hogy felnézzünk rá, szeressük őt és ezt a szeretetet kinyilvánítsuk, vagy úgy döntünk, hogy beérjük a parancsok megtartásával. Ebben az esetben azonban a szolgákra korlátozódunk, már nem vagyunk teljesen a fiai. Isten azonban többet szeretne számunkra: 'Már nem nevezlek benneteket szolgáknak, hanem barátaimnak' (Vö. János 15,15).“1
A szeretet, amely az imádság isteni talaja, a Szentlélek által öntetik a keresztények szívébe. Elsősorban a Szentlélek az, aki lehetővé teszi az ember számára, hogy elhagyja a szolgai szellemet, és felvállalja a fiúság lelkét. (...) Az imádság lehetséges, ha meggyőződésünk, hogy szeretve vagyunk, és ez nemcsak az emberi szeretet módján (amelyben mindig van egy törekvés önmagunkra és a saját örömünkre), hanem az isteni szeretet által, amely valóban altruista. „...szeret, még akkor is, ha nem szeretik, köszönt, még akkor is, ha senki nem üdvözli – itt valami új teremtődik, áttörik a gyűlölet és önzés varázskörei. Az ilyen ember a Teremtő Lélekből merít. Ilyen a szülői szeretet. Ez az igazi szeretet, amely hasonlít az Isten szeretetéhez. A szülők nem vonzódnak a gyermekeikhez azért, mert azok jók vagy hálásak, hanem mert azt akarják, hogy a gyermekeik ilyenek legyenek. Soha nem csüggednek, nem vesztik el a reményt. 'Olyan nagyon fogom szeretni, annyiszor megbocsátok... a kedvéért szenvedni fogok, és vele együtt szenvedek olyan sokáig, hogy végül megadja magát, és a szeretetem elnyeri.'“2
Ez az a szellem, amelyet a Teremtő Lélek próbál felébreszteni az emberi szívekben. Ha az imádság autentikus, a következő meggyőződéshez vezet: A pünkösd új valóságot teremtett a földön, új emberiséget teremtett, amelyet a fiúság Lelke tölt el – az Atya fiai, akik ezért testvérek egymás számára. (...)
A megkülönböztetés a családi szeretet légkörének alapvető hozzáállása. Egy család tagjai annyira ismerik egymást, hogy nem tűrik el, hogy maszkot viseljenek egymás előtt. A Szentlélek ajándéka, amely a kegyelem ajándékát hozza magával, lehetővé teszi az ember számára, hogy örüljön Isten jelenlétében álarc nélkül, alázatosan kinyilatkoztatva korlátait, tökéletlenségeit és bűneit, de ugyanakkor meg van győződve arról, hogy Isten atyai szíve lakomát készít, amint a tékozló fiú megvalósul és visszatér az atyai házba. Semmiféle csüggedés, sikertelenség vagy kiszáradt állapot nem győzedelmeskedik Isten gyermekei felett, mert a szeretet által tette őket szeretetreméltóvá az Atya (és nem fordítva).
Az Atya a fiát a jóban és a rosszban is fogadja, és irgalmas és gyengéd szíve kilencvenkilenc juhot hátrahagy, hogy egy elveszettet keressen. Ezért, amikor a Szentlélek az imádságra tanít minket, elsődleges érdeke, hogy bennünk felébressze a határtalan bizalmat az Atya iránt, akinek irgalma örökké tart (éppen a megszámlálható emberek irgalmával ellentétben). A Szentlélek próbálja meggyőzni szívünket az imádságban, hogy nincs mélyebb vagy kielégítőbb intimitás, mint az Atyával való kapcsolat, csak akkor, ha megengedjük, hogy szeressen minket. Mert ha az ember csupán az emberi tapasztalatára támaszkodik, fél attól, hogy megengedi, hogy szeressék, hogy ne használják ki a partnere javára. A Szentlélek próbálja meggyőzni az embert, hogy Isten szeretete teljesen más: Isten az ember iránti szeretetéből semmit sem nyer, viszont az ember mindent nyer. A Szentlélek az imádság által megmutatja az embernek az igazságot, amely túlmutat rajta, nevezetesen, hogy van egy szeretet, amely nem magát keresi: az isteni atyai szeretet. A Szentlélek a kegyelem ajándékán keresztül előkészíti az ember szívét, hogy ezen igazság iránt ragaszkodjon, és egész életét erre áldozza, hogy ezért mindent kockára tegyen. És a szellemi élet szélessége, amely ezen meggyőződésen alapul, az egyik leggazdagabb tapasztalat, amelyet az ember számára felajánlanak.
Az író hozzájárulásával átvett szöveg a Carmelus folyóiratból (22. évfolyam, 1975, 213–222. oldal).
Kiválasztotta és lefordította Kateřina Lachmanová.
