Lelki emelkedések (4. rész)

Miriam – Kis Arab

26. Ének a sivatagról és a harmatról. – Látva magamat, mint terméketlen föld, könyörögtem az Úrnak, és ezt mondtam neki:

küldd le rá a nedvességed.

A testem rozsdásodik,
a lábaim már nem bírnak el,
a kezeim már nem mozognak.

A idegeim megfagytak,
a csontjaim kiszáradtak,
a csontvelőm megromlott.

A hajam a fejemen megkeményedett,
mind felállt, és úgy szúr, mint a tűk.

A füleim bezárultak
annyira, hogy nem hallhatok.

A szemeimből távozik a tűz
és már nem látják a fényt.

Az orrom eldugult,
a nyelvem ráragadt a szájpadlásomra,
és már nem tudok szót ejteni,
hogy könyörögve hívjalak téged.

A fogaim annyira összeszorítottak,
hogy nem tud rajtuk levegő áramlani,
és haldoklom.

A szájam már olyan repedezett a hőségben,
hogy nem tudom mozgatni,
hogy segélykérőleg hívjalak.
Uram, küldd a nedvességedet erre az elhagyatott földre,
hogy újra élhessen.

* * *

Szentáldozás után Jézus meglátogatta földjét, és én így énekeltem:

Az Úr meglátogatta a földjét,
és az elhagyatott és égett, ami volt,
az ő jelenlétében termékeny és bőséges lett.

Az Úr esője megérkezett,
fű és zöld növények fakadtak.

A fa, amire támaszkodtam,
édes lett, mint a pálma.

Visszanyertem az erőmet;
a kezeim és lábaim támogathattak.

A testem most, mint egy gyermek teste,
az idegeim felélénkültek.

A csontjaim megerősödtek,
a csontvelőm olyan, mint ízletes étel.

A hajam lággyá vált,
leomlik a fejemre.

A füleim kinyíltak,
hogy hallhassam az Úr édes szavait.

A nyelvem kibomlott,
hogy dicséreteket énekelhessek!

A kedves harmat felfrissítette az ajkaimat,
a szájam résnyire nyílt,
és hagyta áramlani a levegőt, hogy szabadon lélegezhessek.

A száraz ajkaim lággyá váltak,
hogy énekelhessek az Úrnak a hálaénekét.

Az orrom kinyílt,
és belélegeztem a Kedves illatát.

Az egész testem pihent,
és megerősödött ...

27. Ének a szárnyakról és virágokról. – Megfogom Üdvözítőm szárnyait. Látom az egész földet, amely áldást mond nekem. Ó! Milyen édes veled lenni, üdvözítőm! A neved nagy; betölti a mennyeket. Mindenki dicsőít téged, és tele van örömmel a jelenlétedben. Az Üdvözítőm adta nekem a szárnyakat a repüléshez. Az ő tekintete megkönyörült a lelkem felett. Szárnyakat adott nekem, amelyekkel repülni tudtam. Mély volt a szakadék, amelyben voltam; és az Úr kiemelt engem onnan. Attól a naptól fogva örökre az ő karjaiban vagyok. Boldog nap: bárcsak sose érne véget! ... Az Úr elvitt a hazájába. Mit szóltok, föld lakói? Ő ad nekem szárnyakat a repüléshez; ezer virágot ad, hogy azokat szórhassam az útra, amelyet látok; a kezeimbe tette a virágkosaram; minden barátom összegyűjtheti. Szórtam őket az út mellett; a barátok és ellenségek siettek, hogy megszerezzék azokat. Ő szárnyakat adott nekem a repüléshez, és a térdemre virágkosarat. A menny és a föld mosolyogtak makulátlan mosolyukkal...

Olaszból fordította P. Jindřich Zdík Charouz, O.Praem.
Folytatás a következő számunkban