Miriam – Kis Arabnő
17. Egyház. – Az egyház szent leány vagyok: ő az én Anyám. Kitüntetés számomra, hogy az Egyházat anyámnak nevezem. Anyám, Egyház, misztikus rózsa, szeretlek... Az Egyház szenved; a Szentatya szenved, a szíve szomorú... Az Egyház a mi Anyánk... Amikor az anya szenved, minden gyermek együtt szenved az anyával! ... Ó! Mennyire szeretném véremet ontani az Egyházért! Mindenemet felajánlom érte, az egységért, az Egyház győzelméért...
18. A pap imádsága. – Az Egyház leánya vagyok. Ó! Mennyire örömet adnak nekem a pap imái! A papban senkit sem látok, csak magát az Istent. Nem a pap tudását keresem, hanem Isten működését benne...
19. Ad Deum qui laetificat juventutem meam.1 – Az oltárhoz közeledik a pap, öreg, megviselt, beteg, nyomorék; úgy tűnik, nem tud eljutni az oltárhoz. Mondom: Ó, Istenem, ez a pap meghal, mielőtt egy szót is mondana, annyira beteg. És nézd, amint elér a két gyertyához, felemeli a szemét az ég felé. És abban a pillanatban fiatal és erős lesz; akár a hegyeken is járhatna. A gyertyák lángjai is az ő leheletétől táncolnak, mint a por, ami repül a sziklák fölött. Amikor látom, hogy ez a pap átváltozik, megfiatalodik és annyira megerősödik, hogy szinte hegyeket tudna a vállán hordozni, érzem, ahogy a szívem, az egész testem, minden bennem lévő dicsőít az örömmel és új életet nyer... Látom, értem, de nem tudom kifejezni azt a hatást, amit ezek az Istenhez intézett sóhajok, ezek a sugarak gyakorolnak az Isten Szívére... És felemelem a hangom, hogy biztosítsam, hogy a tiszta és szegény pap, ha ő maga a szeretet és az engedelmesség áldozata, Isten megölelt képét mutatja. Ilyen papnak az oltárnál Isten semmit nem utasíthat el, mert ő élő áldozat...
20. Remélni a saját nyomorúsága ellenére. – Uram, ha az anyja elhagyja a csecsemőt, ha mindenki a sárba dobja, mit tehetne? Ha közelítenének a vadállatok, szúnyogok, méhek és kígyók, hogy megcsípjék és megmarják, nem tudna védekezni; éhen és szomjan halna... Uram, a bűneimért megérdemlem ezt a sok rosszat. Olyan vagyok, mint ez a gyermek. De Te vagy az Édesapám; könyörülj rajtam; én a kezed műve vagyok...
21. Remélni a saját bűneim ellenére. – Köszönöm, Istenem. Sokkal jobb ezerszer elesni, ha valaki kétezerszer mondhatja: Remélek Tebenned, Uram! Tekints a gyengeségemre, a nyomorúságomra, Te vagy magam erőssége. Köszönöm, köszönöm, hogy megadtad nekem megismerni és hallani, ki vagyok. Ezt jobban preferálom, mint a csodákat. Sokkal hasznosabb számomra. Szeretném, ha mindenki látná, hogy elesem. Ó, amikor olyan nyomorult és büszke vagyok, akkor mit tápláljak a büszkeségem? 2 Uram, köszönöm, újra köszönöm!...
22. Remélni a saját bűneim miatt. – Bűnözöm! Hogyan remélhetem, hogy a Paradicsomba kerülök? Igen, Istenem, remélek, mert sok bűnöm van. A Paradicsomban több mint a többi nővér, Isten irgalmát fogom árasztani...
23. Remélni a kétségbeesés ellenére. – Uram, látogasd meg házadat. Tekints rá. Nézd, milyen vadállatok hatolnak be és pusztítják el! Látogasd meg, Uram, látogasd meg házadat... Jézus, látogasd meg a kertedet. Nélküled hideg van, nincs benne gyümölcs. Cselekedj, mint a kertész, aki megműveli és trágyázza a földet; vet, figyel, őriz, metsz, öntöz. A te kerted kiszáradt. Ez az én lelkem; senki nem hoz oda egy csepp vizet sem... Jöjj, Uram Jézus; nélküled gyengélkedem, elesem. Csak Te vagy az erőm, csak Te vagy az örömöm... Uram, semmi a világon nem hozhat örömet nekem, sem a teremtés, sem a menny, sem a föld, sem az emberek, sem az angyalok. Semmi nem hozhat nekem örömöt, békét, amit elveszítettem, amikor elveszítettelek téged, Istenem. Könyörülj a szolgálódon. Remélek a Te irgalmadban, Uram, nélküled nem élhetek...
24. Remélni minden remény ellenére. – Istenem, senki sem bűnözött úgy, mint én. De örvendek és nagyon remélek, mert belőlem fog ragyogni a Te nagy irgalmad. Szinte semmi bizalmat nem érzek; nincs reményem; de remélek minden remény ellenére... Érzem, hogy nem haltam meg magamnak. Ezért csak magam miatt félek; nem félek a ördögtől; semmit nem tehet, ha nem segítek neki. Mégis, a haragom és a bűneim ellenére remélek Istenben. Azok a kegyelmek, amelyeket nap mint nap ad, nem nyújtanak vigaszt. De az Istenbe vetett hitre támaszkodom és remélek minden remény ellenére. Ha éhen és szomjan halnék, és Isten nem adna nekem kenyeret, remélném, hogy eljön a pillanat, amikor Ő jön, hogy tápláljon engem. Ó! Mindig remélni akarok és elhagyva lenni tőle...
25. Imádság a kétségbeesés idején. – Azt kéred tőlem, Uram, hogy áldozatul feladjam a jelenléted; de nem tudok beleegyezni. Hagyj szenvedni, ahogy akarod, de ne hagyj magamra. Istenem, már nem tudok tovább menni. A szívem elszédül. Nézd, a lelkem fogy, a szívem sóhajtozik; siess, Uram, a megérkezéssel, nem tudok nélküled élni. Te vagy az életem, nélküled olyan vagyok, mint egy halott, rothadó és bűzölgő test, amely porrá omlik. Én szegény por vagyok, és ez a szegény por Téged hív: hallgass meg; jöjj, és vedd magadhoz, hogy életet adhass neki, különben megmarad a penészedő földben. Ó, üdvösségem, gyere és melegítsd fel ezt a penészgombát, olvaszd fel a jeget, ami a szívemben van. Amikor a nap elbújik, a hideg miatt jön létre a jég, mint egy kő, és amikor a nap megjelenik, a jég elolvad. Ugyanígy a lelkem, Uram, ha hagysz, olyan lesz, mint a kő, mint egy halott test. Amikor a lélek eltávozik tőle, az lehűl, majd elkezd zöldülni, feketélni, a férgek elkezdik emészteni és porrá omlik... Ugyanígy a lelkem, Uram, amikor elhagysz; lehűl, penészedik, érzem, hogy a csontjaim a velőmig romlanak, a bőröm kiszárad, mint a napra tett bőr... Jöjj, jöjj, ó, életem. Siess, és élessz fel engem. Már nem tudok tovább, haldoklom, porrá omlok. És a por nem dicsérhet téged és nem szolgálhat, Uram, add az életemnek, és ő dicsérni fog Téged és neked fog szolgálni...
A hal víz nélkül elpusztul. Egy órát, kettőt él, de aztán meghal; ha vízbe dobják, újra életre kel. Ugyanígy a lelkem.
Mivel hasonlíthatnám magam? A madarakra, a fészkükben lévő madarakra. Ha az apjuk és az anyjuk nem hozza nekik az ételt, éhen halnak. Ugyanígy a lelkem, Uram, nélküled nem táplálkozik; nem tud élni...
Mivel hasonlíthatnám magam? Egy kis búzaszemre, amit a földbe vetnek. Ha nem esik az eső, ha a napsütés nem melegíti, a kis szem penészes lesz. Ugyanígy a lelkem, Uram, ha nem öntözi meg a kegyelmed esője és nem melegítik a napod sugarai. Ha azonban megadod neki a nedvességet és a napot, a kis szem felmelegszik és megnő, gyökereket ereszt, növényként megjelenik, és kalász hoz sok jó magot.
Ha a fának letépik a gyökerét, a fa kiszárad és elpusztul, már nincs más célja, csak hogy felaprítsák és a tűzbe dobják – de ha legalább egy kis gyökér marad a földben, a fa zöld marad, és hoz leveleket, virágokat, gyümölcsöt. Ugyanígy a lelkem, Uram, nélküled nincs gyökere, nincs értelme, nem tud gyümölcsöt hozni.
Amikor egy levágott ágon kiszárad, a zöld gyümölcs nem tud megérni azon az ágon; zöld marad, kiszárad, penészesedik: ugyanígy a lelkem, Uram. De ha az ág szorosan a fán marad, szép és sok gyümölcsöt hoz.
Mivel hasonlíthatnám magam? A rózsára, amelyet levágnak és a kezükben hagynak megszáradni: elveszti az illatát. De ha a rózsabokron marad, mindig friss és szép marad, és megtartja minden illatát.
Olyan vagyok, mint egy olaj nélküli lámpa; a lámpa kanóc nem tud égni olaj nélkül; ha meggyújtjuk, az üveg megreped és kialszik.3 Ugyanígy a lelkem, Uram, nélküled: Te vagy a lelkem olaja, amely nélküled nem tud lángra kapni és kialszik. Töltsd meg a kegyelmed olajával a lelkem lámpását, hogy égni tudjon előtted.
Mivel hasonlíthatnál Te, ó, Uram? A galambhoz, amely eteti fiókáit, az érzékeny anyához, amely eteti gyermekét.
Mivel hasonlíthatnál Te, ó, Uram? Semmi sem hasonlítható hozzád... Mutasd meg magad nekem, Istenem. Húzd el a függönyt, ami takar; tárd fel, tárd fel a fátylat, hogy láthassalak... Már nem bírom tovább; a szívem elszédül, add vissza nekem az életem. Emeld fel a fátylat, ami takar; már nem tudok élni, amíg nem látlak. Jöjj, Uram, siess, hogy megmutathass.
(Folytatás a következő számunkban.)
