bibliai meditáció az első világ rózsafüzér titkára (befejezés)
P. Vojtěch Brož
János evangéliumának üzenete
János evangéliuma, akárcsak Márk evangéliuma, a Jordánnál kezdődik. Meglepetésre azonban itt nincs kifejezett említés Jézus keresztségéről. Ez a hiány talán a keresztények és Keresztelő János követői közötti későbbi vitát tükrözi, aki a Megváltóként van számon tartva. Mintha az evangélista arra akarna rámutatni, hogy Keresztelő János nem a valódi keresztelő; hanem Jézus az; az első, aki ezt vallja, maga Keresztelő János (1,15.26n.29–34; 3,28). János nem Jézus keresztelője, hanem az ő első tanúja (1,6–8.15.19–35; 5,33–35). János evangélista egyedüliként állítja, hogy Jézus maga is keresztelt (3,22–23), bár ezt a megállapítást rövidesen kissé kiigazítja, magyarázva, hogy nem Jézus keresztelt, hanem a tanítványai (4,1–3); talán azt akarja kifejezni, hogy amikor Jézus tanítványai keresztelnek, akkor általa keresztelnek.
Ha Jánosnál hiányzik a tény, hogy Jézust megkeresztelték, akkor a Jordánnál történt események – akárcsak a szinoptikusoknál – Jézus igazi küldetésének kinyilatkoztatását jelentik. Keresztelő János bemutatja Jézust: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (1,29). Ezzel őt összekapcsolja az Úr Szolgájával (vö. Ézs 53,7). A prológusban szintén hangsúlyozzák, hogy János azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról, de ő maga nem volt a világosság (1,7–8; vö. 5,35). Világosság lenni újból az Szolga küldetése (vö. Ézs 42,6–7; 49,6), amely Jézus küldetésében valósul meg (Ján 1,9; 8,12; 9,5).
A keresztelés, amelyet Jézus ad, a Szentlélekkel való keresztség (1,33) a belépés feltétele Isten országába. Ez az ember teljes újjászületését jelent. Jézus erről Nikodémussal beszél: „Bizony, bizony, mondom neked: Ha valaki újjá nem születik (vagy: felülről), nem láthatja meg Isten országát. Bizony, bizony, mondom neked: Ha valaki nem születik vízből és Lélekből, nem léphet be Isten országába” (3,3.5). Ugyanebben a beszélgetésben Nikodémussal Jézus összekapcsolja az örök élet ajándékát saját magasztosabbá tételével, amely beteljesíti a pusztában a kígyó előképet, és az Atyától való önátadásával a világ iránti szeretetből (3,14–16); az örök életre való újjászületés a Lélek ajándékán keresztül a keresztségben tehát közvetlen kapcsolatba kerül Jézus keresztjével. Éppen a Golgotán fogják kiárasztani a Lelket (19,30) és a vizet (19,34), amelyet Jézus a Lélek ajándékának szimbolikájaként használ (7,37–39). A Lélek csak Jézus megdicsőítése által, a dicsőség óráján, a kereszt dicsőségében adható (17,1.4–5).
A templom részvétele Jézus keresztelésében
Jézus a Jordánnál történt keresztelésekor mindenki példaképe, aki a keresztény keresztelést elfogadja. Az ő keresztelése nem csupán egyszeri esemény volt, amely időben korlátozódik. Nemcsak Jézus számára volt jelentőséggel, aki Isten Fiának tudatában van, és akinek személyes küldetését ismerik és elfogadják. Mint minden, ami Jézus életében történt, az inkarnáció, a születés,... a halál és a feltámadás, a keresztelés is „miért és üdvösségünkért” lett. Így ír Szent Atanáz:
„A Szentléleknek Jézusra való leszállása a Jordánban volt..., a megváltásunk érdekében, hogy részesülhessünk az ő felkenetésében, és hogy rólunk mondhassák: Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és hogy a Szentlélek bennetek lakik? (1 Kor 3,16) Míg ugyanis az Úr, ember lévén, a Jordánnál megmosdatott, mi is az Úrral és az Úr által lettünk megmosdatva, és míg ő magához vette a Lelket, mi voltunk az Úr révén, akik méltók lettünk a Lélek átvételére.”1
Jézus felkenetése értünk történt. „Isten Lelke szállt Jézusra, és felkeneté, ahogyan a próféták megígérték, hogy mi részesedhessünk a teljes felkenetéséből, és megmentsük magunkat.”2 Az ősi homíliák a Keresztelő ünnepén ezt az eseményt a keresztény keresztség megszentelésének tekintik. Jézus azért keresztelkedett meg, hogy eltemesse az ókori Ádámot a vízben, és megszentelje a Jordánt, hogy a Lelken keresztül és a vízen át a megváltásunkhoz vezessen. Miután a vízből kilépett, a világot magával viszi fel. Látja, ahogyan megnyílik a paradicsom, amelyet Ádám bezárt. Jézus hívői a keresztség révén átveszik a Lelket, és így újjászületnek és Isten gyermekévé válnak. A földi víz ebben elengedhetetlen lesz. Szentségi jelként válik, mivel Jézus, aki belépett hozzá, megszentelte.3 A templom részt vesz Jézus keresztelésében, az ő keresztelése az alap és a példa, az archetipus (tehát a kezdet és a modell) a templom által az ő nevében adott keresztségre. Jézus az új Mózes az Exódusban: a hívőket szabadságra vezeti a vízen. Jézus az új Józsué: a hívőket a Jordánban végzett keresztelésével a megígért földre vezeti.
A templomnak különböző módjai vannak arra, hogy kapcsolatba lépjen Krisztus keresztelésével. Az egyik a Keresztelő ünnepének liturgikus ünneplése. A másik a keresztség és a bérmálás szentsége, és szintén a keresztelési vallomás megújítása a Húsvéti vigílián vagy más alkalmakon. Ezek az eszközök hatástalanok maradnának, ha nem ragadnánk meg őket, és nem engednénk, hogy bennünket hassanak. A keresztség után tehát az szükséges, hogy a keresztségből éljünk. A templomnak tehát a keresztség kapcsán kettős feladata van: keresztelni és a keresztségből élni.
1) Keresztelni
Két evangélium a négyből azzal zárul, hogy a feltámadt Jézus elküldi tanítványait keresztelni: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványokká minden népet, keressétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket megtartani mindent, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végéig!” (Mt 28,19–20; vö. Mk 16,15–18). A „keresztelni a névben” kifejezés, nem pedig „a név alatt” kifejezés, bemerítést jelent a névbe, így tehát a háromságos Isten valóságában. A keresztséggel az ember Isten életébe helyezkedik.
Az apostolok teljes mértékben átvették ezt a küldetést, ahogyan azt az Apostolok Cselekedetei tanúsítják. Amikor Péter első prédikációja a Pünkösdkor elérte a hallgatók szívét, így kérdezték: „Testvérek, mit tegyünk?” Péter válaszolt nekik: „Térjetek meg! És mindannyian keresztelkedjetek meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, hogy bűneitek bocsánatot nyerjenek, és mint ajándék a Szentlélek”-et kapjátok.”... Akik örömmel fogadták szavát, megkeresztelkedtek. Éppen azon a napon három ezren csatlakoztak hozzájuk (ApCsel 2,37–38.41). Fülöp diákon férfiakat és nőket keresztel, akik hitét Samáriában elfogadják (8,12) és egy etióp udvarházit (8,36–38). Damaszkuszban Pál megkeresztelkedik (9,18). Péter Césareában megkereszteli a római századost, Kornéliust és egész házát (10,47n.). Pál misszionárius útjain is keresztel: Filippiben megkereszteli Lídát és családját (16,15) és a börtönőröt mindenki előtt (16,32), Korintusban a zsinagóga vezetőjét, Kriszpát és az egész családját, és sok másokat (18,8), Efézusban Jézus nevében keresztel több tanítványt, akiket eddig csak János keresztségében kereszteltek (19,4–6). Minden esetben hasonló eljárást figyelhetünk meg. Az apostolok prédikálására a nép hittel válaszol, és elfogadják a keresztséget. Ebben a sémában – hirdetés–megtérés/hit–keresztelés – a keresztség a folyamat csúcspontja és megkoronázása. A keresztelés elfogadásának feltétele a hit és a megtérés, amelyek az apostoli hirdetés által vannak kiváltva. Pál tudatában van a hirdetés elsődlegességének a keresztséghez képest, és saját küldetését főként hirdetésként látja: „Dicsőség Istennek, hogy Kriszpán és Gájon kívül senkit sem kereszteltem közülletek! Így senki sem mondhatja, hogy az én nevemben kereszteltek benneteket. Csak a Stefániai házát kereszteltem. De másról nem tudom, hogy kereszteltem volna valakit. Krisztus ugyanis nem azért küldött, hogy keresztséget osszak, hanem hogy hirdessem az evangéliumot...” (1 Kor 1,14–17). Másrészt azonban a keresztség gyakran említett szentség az Újszövetségben.
2) Élni a keresztségből
Keresztelkedettként részesedünk Jézus isteni fiúságában és messiási felkenetésében és küldetésében. Az első keresztények számára ez a messiási felkenetés olyan alapvető volt, hogy a saját nevüket is ebből vezették le, „keresztények”. „Ezért hívnak minket keresztények (christianoi), mert a Isten olajával felkenettek (christometha).”4 A keresztények nem csupán „Krisztus követőit” jelentik, ahogyan a pogányok értették Antiochiában, akik elsőként adtak ilyen nevet nekik (vö. ApCsel 11,26), hanem inkább „Krisztus felkenésének részeseit”.5 Érdekes ebben a kontextusban a magyar szó, a „kereszt” etimológiája. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a „keresztény” a „kereszt” szóból származik. Valójában azonban éppen fordítva van. A „kereszt” főnév a régi magyar igéből, a „krstíti” -ből származik (amelyből később a „keresztíti” és végül a „keresztíteni” lett), valószínűleg a régi felsőnémet „kristen” = keresztényé tenni, „keresztényíteni”. Innen ered tehát a „kereszt”.6 A keresztséggel az ember kereszténnyé válik, Krisztushoz tartozó emberré. A „keresztény” nevében Krisztus nevét hordozza. A keresztség során az ember megkapja új, valódi nevét, Krisztus nevét. Itt az ember valóban tudja, ki ő, mert Isten felfedi előtte, ki is ő: saját fia vagy lánya. Krisztussal együtt az, aki megkeresztelkedik, láthatja, hogy megnyílik fölötte a menny és hallja: „Te vagy az én szeretett fiam! Te vagy az én szeretett lányom!” Ez a részesedés Jézus isteni fiúságában a Lélek ajándéka által történik. Ugyanaz a Lélek adatik nekünk, amelyben Jézus is hallotta: „Te vagy az én szeretett Fiam,” és amelyben mondta: „Abba, Atya.” Ugyanabban a Lélekben, Jézus Lelkében mi is együtt kiáltunk: „Abba, Atya!” (Róma 8,15). A keresztségből élni elsősorban azt jelenti, hogy Isten gyermekeiként örömmel és bizalommal élünk.
A keresztséggel a hívő az lesz, aki részesedik Krisztus messiási felkenésében és küldetésében. Ezt szimbolikusan kifejezi a keresztség szentsége, amikor a keresztelés során felkenik krizmával, ha közvetlenül nem követi a bérmálás szentsége, chrismatio, a krizmával való felkenés. Keresztényként önmagunk vagyunk, amennyiben a keresztség révén részesedünk Jézus messiási felkenésében, így a templom önmaga, amennyiben Jézus életével él, és betölti küldetését a Szentlélek erejében. A templom a Pünkösdkor Jézus Lelkének elfogadása által keletkezik, amellyel él és amely által él, és amelyet követ. Ugyanaz a Lélek áramlik Jézussen és rajtunk, ahogyan ugyanaz az élet áramlik a törzs és a hajtások között. Templomként Jézus Teste vagyunk, mert az ő Lelke életre kelt minket. „Nemcsak a mi Fejünket kenték fel, hanem minket is, akik az ő testét képezzük... Mi Krisztus Teste vagyunk, mert mindannyian fel vagyunk kenve, és mindannyian, benne, Krisztus vagyunk, és Krisztus vagyunk, mert a teljes Krisztus a Fej és a Test együtt.”7
A templom a felkentek, a Szentlélekkel megáldottak népe. Így részesedhet Jézus küldetésében, a Szolga küldetésében. Képes követni Jézust a világ bűneiből való megváltásában. Jézust követi a keresztségben, az ő alázatos leereszkedésében, a bűnök elfogadásában, azok megvallásában és vezeklésében. Jézus a Jordánban magára vette a bűnt, melyet aztán vérével mosott le. Amikor őhozzá hasonlóan és vele együtt megvalljuk bűneinket, követjük őt, hasonlítunk rá és Isten tetszését nyerjük. Az Isten szeretett gyermekeivé válunk. Együttműködővé válunk az ő megváltó munkájában ezen a világon. Így részesedhetünk a Szolga küldetésében, aki a népek világossága. A keresztség az ősi templomban illuminatio, megvilágosodás néven volt nevezve. A megkeresztelt az, aki a sötétségből a világosságra lett hívva, aki felismerte Krisztus világosságát és megvilágosodott általa, aki már nem kell bolyongjon a sötétségben, hanem saját magát tudja másokat kihozni a sötétségből és a világ világossága lenni, ami Jézus tanítványainak küldetése (Mt 5,14).
A keresztség Szent Pál tanításában
Pál leveleiben folyamatosan körbejárja azt a valódságot, hogy a keresztény új ember, megváltott, megigazult, olyan lény, aki Krisztusban él, és magában hordozza Krisztust és a feltámadásának erejét. Ez az alapja a keresztény élet különféle kérdéseinek kezelésében.
A Krisztussal való kapcsolat a keresztséggel jön létre. Pál erről ír a Rómaiakhoz 6 levélben (e szöveget a Húsvéti vigílián olvassuk): A keresztséggel részesedünk Krisztus halálának és feltámadásának titkában: „Mi mindnyájan, akik Krisztus Jézus keresztségébe merültünk, az ő halálába merültünk... Ha vele egyesültünk az ő halálában, akkor az ő feltámadásában is egyesülni fogunk.” Ez egy titkos valóság, amely konkrét, kézzelfogható hatással van mindennapi életünkre. A keresztségnek jelentenie kell számunkra egy morálisfordulatot (ezért a keresztségi ígéret: a bűn, a kísértés és a sátán tagadása): „Ahogyan Krisztust az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy nekünk is most új életben kell járnunk... Hiszen tudjuk, hogy a régi ember rajta keresztül megfeszíttett, hogy a bűnös természet elveszítse hatalmát, és mi ne valóban legyünk a bűn rabszolgái. Mert aki meghal, az megszabadul a bűntől.” Részesei vagyunk – már most – Krisztus győzelmének a halál fölött, mely megnyilvánul a mindennapi bűn feletti győzelmünk révén, a bűntől való halálunkban: „Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek; aki pedig él, az Istennek él. Így ti is tartsátok magatokat halottnak a bűnnek, de élve Istennek, amikor Krisztus Jézussal vagytok összetartozva. A bűn már nem uralkodhat a halandó testetekben...” Ebben a bűn felett aratott győzelemben és Istennek való életben lépjük a saját feltámadásunk felé, az örök élet végső győzelme felé, amely a keresztség által gyökerezik bennünk.
A Galatákhoz 3,26–28 Pál a keresztség három hatását emeli ki: Isten fiúsága, Krisztusban való felöltözés, az egység mindenkivel Krisztusban: „Ti mindnyájan Isten fiai vagytok Jézus Krisztusba való hit által, ti mindnyájan, akik Krisztusba merültetek, Krisztusba öltöztetek: már nincs zsidó vagy görög, már nincs szolga vagy szabad, már nincs férfi vagy nő; mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban.”
A Kolossébeliekhez 2,11–14 Pál a keresztséget a körülmetéléssel hasonlítja össze, amely Istenhez tartozás és a szövetség megbonthatatlanságának állandó jeléül szolgált. Itt is a keresztség a Krisztus húsvéti titkán való részesedésként van felfogva: „A keresztséggel Krisztuval együtt a sírba merültetek, és így vele együtt fel is támadtatok... Titeket is, amikor halottak voltatok a bűneitekben, és testetek körülmetéletlen volt, ő élesztett fel együtt Krisztussal.”
A Titushoz 3,4–7 Pál a keresztségről mint „újjászületés és a Szentlélek megújulásának fürdőjéről” beszél, ami azt eredményezi, hogy „az ő kegyelme által megigazulva örök életet nyerjünk örökségként.”
