P. Pierre-Marie Soubeyrand, Boldogságtársaság, Franciaország
(1. rész)
(Ez az előadás sok olvasó számára ismerős lehet: elhangzott a Boldogságtársaság által tavaly nyáron Lisieux-ban rendezett nemzetközi találkozón, és elérhető írott formában a francia eredminek megfelelően.)
Most fejeztük be a „Jézus, szeretni téged, az én örömöm” éneklését. Első előadásában Efraim testvér emlékeztetett minket arra, hogy a szeretet Terezia számára egy játék, gyermeki játék volt, amelyen keresztül őt azonnal a Királyságba helyezte. Lehet, hogy ismered azt a történetet, ami a „nagy” Teréziával, Teréziával Avilából történt. Lisieux-i Terezia is hasonlót élhetett át. Egyszer találkozott a lépcsőn (azt hiszem, a Testvériség kolostorában) a Kisded Jézussal, és közöttük egyfajta szeretetjáték zajlott. A Kisded Jézus megkérdezte Terezától: „Ki vagy?” Ő válaszolt: „Terézia Jézustól.” A Kisded Jézus azonnal így felelt: „Én vagyok Jézus Teréziától.” Éppen ebbe a szeretet játékba akar minket bevezetni Terezia. Ez egy egészen kisgyermek játékának kell lennie. Terezia ezt a játékot a MI évszázadunk számára játsza, amely azt mondja magáról, hogy a tudomány és a technikai fejlődés évszázada. Ennek az évszázadnak a végén megfigyelhetjük azt a teljes fejlődést, amely a technológia terén zajlik, amely annyira támaszkodik az értelemre, ugyanakkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyre ésszerűtlenebb.
Tehát a gyermek, és elsősorban a gyermek az, akinek meg van nyitva Isten királysága, mert ahogy Jézus mondja, ez a királyság a gyermekeknek és azoknak szól, akik hasonlítanak rájuk. A gyermeknek meg van adatva, hogy megértse a szeretetet. Ezzel a szeretettel, amelyet Terézia Jézusban megismert, élete minden pillanatát el fogja ragadni. Különben is, ő maga választja vagy fogadja el a Terézia Kisded Jézus nevét – éppen ezt a nevet. De nem szabad megfeledkeznünk a második részről: és a Szent Arcáról. Azonban látni fogjuk, hogy ezt a második titkot – a megvetett Jézus Szent Arcát – csak mint gyermek élhetjük meg.
Még ha a szíve mélyéből vágyik is hasonlítani a hősies példákhoz, amelyek már a kezdetektől fogva megjelentek az egyházban – ez különösen a vértanúk esetében van így – semmi sem áll hozzá a nagy hősökből. Érzi, hogy ezek a nagy aszkéták és vértanúk előtt kicsi, és a felhőkbe elvesző csúcsokként látja őket. Terézia kicsiként fog élni, Jézus Kisded képmására, teljesen megmerülve a szeretetben, Isten jelenlétében, a Szeretetben.
Van egy nagyon figyelemre méltó dolog: amikor olvassuk Terézia írásait, amikor kontemplálunk az életéről, látjuk, hogy Terézia a szeretet formája. A szeretet soha nem hagyja el, még a legnagyobb szenvedések idején sem – egészen a haláláig. Utolsó kiáltása így hangzik: „Én Istenem, mennyire szeretlek!” (Vs 151; 169; 178). Eközben átéli a hit éjszakáját, de még akkor sem hagyja abba a szeretetet.
Terézia eljut arra, amire Pál ír, hogy a nagy erények között, amit a hit, a remény és a szeretet jelent, a legnagyobb ebből a hármasból, ami örökké megmarad, az ő a szeretet. Ennek a szeretetnek a középpontjában pedig nem áll más, mint a Szentháromság Szíve. Jézusban Terézia meg fogja találni boldogságát és örömét, hogy úgy tud szeretni, ahogyan ő is. Be lép a Kármelbe elsősorban és kizárólag azért, hogy szeressen. Számára a szeretni annyit jelent: „Lelket menteni és imádkozni a papokért” (AS 145).
Élete egy szakaszában, mielőtt kezdetét veszi a hit, a próbák és a szenvedések éjszakája (e szakaszt először jegyességnek, majd házasságnak éli meg, a nagy szeretet időszakának, amikor Jézus számára mindent jelent), Terézia arra törekszik, hogy mindent megadjon Jézusnak, hogy közöttük ne legyen más, csak szeretet.
Gondolom, Terezka nagy segítséget nyújthat nekünk abban, hogy megtaláljuk az evangélium üzenetének lényegét. Amikor Szent János az első levelében azt mondja, hogy Isten a szeretet (1 Jn 4,8) – akkor Isten nem jelent mást, mint a szeretetet. Ő az a folyamatos szeretetáramlás, amely állandóan áramlik az isteni személyek között, és amely, mondhatnánk, önmagából fakad, hogy nagy szeretetművet végezzen. Ha tehát Isten a szeretet, akkor Jézus mondása, amit János evangéliuma mond: „Ahogyan az Atya szeretett engem, úgy én is szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn 15,9) az az üzenet, amit hordozunk.
A keresztény élet legfontosabb feladata, hogy megmaradjunk a szeretetben, azaz tartózkodjunk Istenben, a három isteni személy között, mint Szűz Mária, aki a fogantatásától fogva soha nem került ki ebből a szeretetáramból. Terézia ezt megvalósította: a szeretet ezen, mondhatnánk, pályáján marad.
Terézia arra fog törekedni, hogy a szeretetben megmaradjon, és egyszerű szeretetteljes cselekedeteit örömmel, mosollyal, figyelmességgel, egyszerű mozdulattal vagy gesztussal sokszorozza, amikor „mások helyett jár” (azaz felajánlja sétáját érte, lásd: Vs 187), amikor a szeretetből egy gombostűt gyűjt.
A Szűzanya Medjugorjéban azt mondja nekünk, hogy csak a szeretetnek van megváltó hatása, és eljut a Királyságba. Még a legkisebb szeretetcselekedet, amelyet végrehajthatunk, és amelyet Terézia is végrehajtott, visszhangzik a föld széléig. Nem tudjuk elképzelni, hogy még a legkisebb szeretetcselekedet is úgy zúg, mint a mennyig, a Királyságig, és izgatja az angyalokat és a szenteket, mert a Szentháromság Szívéből fakad.
Csak a szeretet menthet meg minket. Ezt Terézia megértette, és ezért arra törekszik, hogy szeretetben maradjon, úgy szeretni, ahogyan Jézus szeretett. „Elég szeretni” – mondta Terézia Nagy.
Ez egészen egyszerűen hangzik. Ha követjük Teréziát, aki megnyitotta előttünk ezt a kis utat, gyermekekké válhatunk, akik már anyjuk méhétől fogva csak a szeretet, és akikkel a tudat érzékenyen érzékeli a szeretetet. A kisgyerek minden mozdulata a szeretet mozdulata lesz, ha szeretetben és érzelemben él. Terezja be akar minket vezetni ezekbe az egyszerű gyermeki mozdulatokba, olyan gesztusokba, mint amilyeneket Jézus tett, amikor Máriával és Józseffel élt Názáretben. Terézia élete a fogantatásától kezdve egészen haláláig „a szeretet megnyilvánulása” volt. Ebben az isteni környezetben Terézia mozog, lélegzik. Még akkor is, ha beteg és fuldoklik, még mindig a szeretet lélegzetét adja. És az utolsó lélegzetvétele a szeretet sóhaja.
Egyik versében írja:
„Jaj, hiszen én nem vagyok más, mint a tehetetlenség,
édes Istenem, jól tudod, hogy erényekben szegény vagyok.
De te tudod, hogy az egyedüli szeretet,
amely elbűvöl engem, te vagy, Jézus magad!
Amikor fiatal szívem ezzel a tűzzel fellángolt,
azzal a tűzzel, amellyel a szeretet ég – te kérted, hogy ez legyen.
Szívem csak benned talált mindent,
és szeretni akarlak végtelenül tovább.”
(B 76)
Tehát Terézia ebből a végtelen szeretetforrásból merít végtelen vágyat a szeretetre. Gondolom, hogy az a magyarázat, amiért Terézia világszerte olyan ismert, az az, hogy a végletekig tudott szeretni, a mennyig, a szeretet végtelenségéig, a Szentháromság Szívéig. Úgy tudott szeretni, mint egy egészen kis gyermek. Hogyan utasíthatnánk el egy kisgyermek szeretetét? Nem vonzza egy ilyen gyermek még a legzordabb felnőtteket sem? Éppen e módon Terézia vonzza a lelkeket a szeretethez – nem akar semmit magának, hanem mindent Jézusnak. Ezért marad ebben az isteni környezetben Jézussal összefonódva, és hagyja magát elragadni és betölteni a szent szeretettel.
A Karmelban azonban felismeri, hogy a szeretetben maradni azt is jelenti, hogy el kell fogadni a küldetést. A küldetés, amely ebből a szeretetben való tartózkodásból árad, ebből a Jézust kontempláló állapotból, aki neki örömöt és boldogságot jelent. Ugyanez történik a Szűzanyával is, aki a hirdetés pillanatában észreveszi, hogy az életében hirtelen megjelenik egy új dimenzió, amit eddig nem érzékelt. Ettől kezdve ő, aki teljesen isteni, Jézusen keresztül teljesen fel kell áldoznia másokért, a világért. Ebből a módon Terézia is felfedezi a szeretet mozgalmának értelmét.
A C kéziratban, ráadásul, írja: „Idén, édesanyám, Jézus megadta nekem a kegyelmet, hogy megértettem, mi a szeretet. Korábban is értettem, ez igaz, de nem tökéletesen. Nem gondolkodtam alaposan ezekről Jézus szavairól: „A második parancsolat hasonló az elsőhöz: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Különösen arra törekedtem, hogy szeressem Istent, és amikor őt szerettem, megértettem, hogy a szeretetem nemcsak szavakkal kell megnyilvánulnia, mert „nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram, bemegy a mennyek országába, hanem aki teljesíti égi Atyám akaratát.”
Ezt az akaratot Jézus többször is kifejezte, mondanám, szinte az evangéliuma minden lapján. De amikor az Utolsó vacsorán tudja, hogy tanítványainak szíve ég a hozzá való mélyebb szeretettel, amely abból fakad, hogy odaadta magát az eucharistia kifejezhetetlen titkában, ez az édes Megváltó új parancsolatot akar adni nekik, az alábbi néhány szóval mondja el nekik: „Új parancsolatot adok nektek: Szeressétek egymást. AHOGY ÉN SZERETTELEK TITEKET, ÚGY SZERESSÉTEK TI EGYMÁST. Erről fognak mindenki felismerni engem, ha szeretetetek van egymás iránt.”” (AS 214).
Terézia megértett valami alapvetőt. Amit Szent János nekünk emlékeztet: „Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet” (1 Jn 4,8). Ha elolvassuk a levél következő verseit, megértjük, hogy amikor Isten vonz minket a szeretetéhez, amikor Jézus így ragadta el Teréziát, éppen így tudja Jézus kinyilvánítani, kifejezni irgalmas, gyengéd és mindenható szeretetét, a szeretetet, amely soha nem fárad el.
A szeretet az, amit a világunk vár. Van valami, ami nagyon megérint. Afrikában, ellentétben nyugati országainkkal – minden gonoszság ellenére, amit megfigyelhetünk, minden próbán, járványon, betegségen, háborún, éhínségen, minden gonosz teher, sötétség, a boszorkányság és mindenféle szekta virágzása ellenére – afrikai testvéreink szívében van egy bizonyos ártatlanság. Amikor hirdetjük nekik Isten szeretetét, ezt a szeretetet, amely minket megégett, ahogyan Terezia szívét is, nem más, mint Jézus kiáltása, aki a szeretet utáni szomját kiáltja. Ahogy Terézia mondja: „Amikor a kereszten kiáltottál, hogy ‚Szomjas vagyok’, a lelkek iránti szeretetre szomjaztál” (AS 97). Ez a szeretet utáni szomjúság.
Sokszor láttuk ezt a missziók során. Emlékszem, amikor egy evangelizáción, ahol több mint húszezer ember volt (nem számítva azokat, akik a szomszédos épületekben voltak, vagy azokat, akik az utcákon sétáltak), éppen prédikáltam, amikor a müezzin az imádságra szólította a muszlimokat. Mivel tudtam, hogy ott is sok muszlim hallgat minket, arabul egy másik felhívást mondtam: „Ó Isten szeretete, Atya, Fiú és Szentlélek, aki minket annyira szeretettél, hogy elküldted a világba egyszülött Fiadat, aki a mi szeretetünkért meghalt.” Ez az egyszerű kiáltás megtérést váltott ki a muszlimok között.
Ha szeretünk, képesek vagyunk megfordítani a régi kontinentált, és különösen a legidősebb leányát az egyháznak, amely a mi országunk, Franciaország. Szeretni! Ma próbálják ránk bizonyítani, hogy nem vagyunk képesek szeretni, végtelen szeretettel szeretni. Ki kell lépnünk, és hallatni ezt a szeretetet, hirdetni azt egész életünkkel. Ez az, amit Terézia hirdeteni akart egészen a föld széléig: Jézus szeretetének hirdetése, amely annyira szereti a világot.
Ahogy maga Jézus mondta Szent Margit Mária számára, Paray le Monial-ból: „Nézd ezt a szívet, amely ennyire szerette az embereket.”
Terézia e szeretet végső teljességét fogja megismerni, ami a tökéletességhez juttatja, mert nem elég csak mondani: „Uram, Uram, szeretlek téged.” De szükséges – és ne tekintsétek ezt csupán erkölcsi kötelezettségnek – hogy a szeretet lelkesedése, Terézia lángoló szíve ébressze fel a szeretet megnyilvánulásait, a szeretet iránti vágyat, hogy megmentsük a lelkeket. Kifejeződnek benne jelentős ellentétek: egyrészt egy kis gyermek, szegény szerzetesnő – másrészt apostoli, vértanúi lélek, és ahogy ő is mondja a következő részben, harcos lélek: „Jézus, csak te tudod kielégíteni a lelkemet, itt a földön semmi más nem tud elbűvölni. Olyan szeretettel akarom szeretni, mint egy kis gyermek, olyan harcosként akarom küzdeni, mint egy ügyes harcos.”
(Az eredeti francia szöveg alapján feldolgozta Hermína Lachmanová)
tovább
