P. Pierre-Marie Soubeyrand,
Boldogság Szövetkezete, Franciaország
(2. rész)
A szeretet a Szent Háromság Szívében és Jézusban valójában segített Teréznek igazán kicsivé válni, de Jézus felmagasztalja őt és naggyá teszi. Ismerik azt a történetet a kolostori kórházból, amikor az egyik nővér megkérdezte tőle: „Hogyan hívtunk titeket, amikor a mennyben lesztek?” Azt válaszolta: „A mi nővérünk, nagy kicsi Terézia” (lásd: Vs 195.)
Látjuk nála az állandó ellentmondásokat: nagy a szeretetben, de közben nagyon kicsi marad. És a legnagyobbak az országban, mondja Jézus, éppen azok, akik itt a földön egészen kicsik. Ilyen volt ő is. Nagy szent akart lenni. A szeretet az, ami a szenteket naggyá teszi.
Isten szeret minket. Jézus Isten, aki megmutatta ezt a szeretetet. Tegnap Gaucher atya püspök megpróbálta megmutatni, hogy Jézus valóban megtestesült irgalom, ahogy arról II. János Pál enciklikája is beszél, amelyet idézett: Dives in misericordia.
Meditálnunk kell Jézusra, mint megtestesült irgalomra. Hogyan ismerhetjük meg Istent – a szeretetet ezen a nagy és felfoghatatlan titkon keresztül, emberi módon? Ezt a titkot csak a szeretet által ismerhetjük meg. A szeretet találékony, de az emberi ész sem kitalálni, sem megérteni nem tudja.
Szent János az első levele elején azt mondja, hogy a megtestesülés titka segített nekünk megérinteni az Igét, látni a szeretetet, megismerni a szeretetet és meditálni róla. Ezt az első levele részét e szavakkal zárja: „Mindezt nektek írjuk, hogy a ti örömötök teljes legyen.”
A mi örömünk és Teréz öröme is az: hogy Jézusban meditálhatunk és érinthetjük a szeretet Istenét, hogy magával ragadhat minket Jézus gyengédsége, aki soha nem hagyta el Teréziát egész életében. Jézus élete valóban a szeretetet fejezi ki a végsőkig. Szent János írja: „Isten szeretete így nyilvánult meg közöttünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa életünk legyen.” Így folytatja: „A szeretet ez: nem az, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, mi is tartozunk szeretnünk egymást” (1 Ján 4,9–11). És azért, mert „megtudtuk a szeretetet”, mert Szent János „látott”. Azt mondanám: Szent János és Mária Magdolna szemével – és miért ne Panna Mária szemével is, aki anyánknak adatott a kereszt alatt – nekünk is adatott, hogy meditáljunk az átszúrt Szeretetet, aki a végsőkig szeretett. Jézus Szent Katalin Sienaival mondja: „A kereszten nem a szegek tartottak, hanem a szeretet.” Ez a bizonyíték, hogy Isten szeret minket, ahogy Szent Pál is írja a rómaiaknak: „Isten azonban a mi irántunk való szeretetét azzal bizonyítja, hogy Krisztus értünk meghalt, amikor még bűnösök voltunk” (Róma 5,8). Nincs nagyobb szeretet, mint ez, mondja Jézus: „Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért” (Ján 15,13). Ismét Szent Pál az Korinthusi levélben az ilyen „bolondságot” vagy szeretetet írja le.
Tudják, itt valami olyanról van szó, amit a mai világ elutasít. És ez valami nagyon lényeges. Ami mindig nagyon elképeszt engem, amikor visszatérek ide Nyugatra, az, hogy az, ami annyira megvetett, megalázott, eltorzított, az éppen a szeretet. Ma silány, múló szeretetet akarnak nekünk kínálni, talán hogy elfelejtsük annyi nehézséget. De éppen életünk próbái közepette Jézus arra tanít minket – ahogyan Teréznek is tanította – a végsőkig szeretni. Ez a szeretet azonban bolondság, mondja Szent Pál: „Mivel a világ bölcsességével nem ismerte meg Istent annak bölcs művében, Istennek tetszett, hogy a hitet nyújtó hirdetést bolondsággal üdítse meg. A zsidók csodálatos jeleket kérnek, a görögök bölcsességet keresnek, de mi Krisztust hirdetjük, akit megfeszítettek. A zsidóknak ez botrány, a többieknek bolondság, de a kiválasztottaknak, akár zsidók, akár görögök, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. Mert Isten bolondsága bölcsebb a férfiaknál, és Isten gyöngesége erősebb a férfiaknál” (1 Kor 1,21–25).
Isten bölcsessége a szeretet bölcsessége. Éppen a kereszten Jézus megmutatja nekünk – és Teréz ezt a legjobban az élete utolsó éveiben érti meg – milyen messzire is elmehet a szeretet, különösen a szenvedés rendjében, amely a legmagasabb szeretet kifejezését jelenti, nemcsak neki, hanem sok más szentnek is.
A szeretet átalakítja a szenvedést. Azt mondanám, hogy ez Isten szeretetének csodája, mert annyi betegség van, amellyel a mai világ küzd – a járványokig, amelyekkel nem tudunk megbirkózni, és amelyek előtt tehetetlenek vagyunk… Ha megértenénk, hogy a szenvedés a szeretet által átalakulhat, és így válhat megváltóvá, ez lenne a szeretet csúcsa. Ezt Teréz megértette, mert engedelmes volt a keresztre, és így a szeretete leginkább hasonlít Jézus szeretetéhez.
A szeretet egyesíti a szenvedést és a megpróbáltatásokat a legkisebb szeretet cselekedeteivel, amelyeket percenként megismételnek. Azt hiszem, hogy ez mindannyiunk számára elérhető, mindenki számára köztünk. Nem vagyunk képesek nagy hőstettekre, mint a vértanúk, ezt beismerem. Nagyon jól ismertem Christian testvért – a tiberinai trapistát – és nap mint nap felhívom. Közöttünk sok nézeteltérés volt, az ő végrendeletében azonban van valami, amivel hozzánk is szól. Halála rendkívül erős szeretettel töltött el, mert tudom, hogy ma ő, mint testvérei, a hit hőse, és szeretete a mennyben ragyog, mert a szeretetéért kiontotta vérét.
Teréz ugyanerről tanít minket: a szeretet mozdulatáról. Nem képes hős lenni a hitben. Amúgy is ezt mondja egy levele egyik részében abbé Bellièro-hoz, hogy biztosan jó vágyakozni a vértanúságra, de még nagyobb a szeretet vértanúsága, amelyet cseppekben élünk meg, nap mint nap, egészen a végéig. És Terézről azt is mondhatnánk, hogy ő az első vértanú a szeretet terén, aki megnyitja a nagy évszázadot, amelyben élünk. Reméljük, hogy a 21. században igazán ragyogni fognak az új szeretet vértanúk, ahogyan II. János Pál mondta P. Maximilián Kolbéről: ő a szeretet vértanúja, a testvéri szereteté. A mi évszázadunk a keresztény egyház történetében éppen e szeretet vértanúival fog ragyogni, a szent Teréz példájára és nyomdokaiban.
Azt hiszem, hogy éppen ez a legtipikusabb a korszakunkra: vértanúság korban élünk, ami a szeretet csúcsos tanúságtétele. Teréz írta: Örömöm a szenvedés szeretete. És a kórházban mondta: Nem sajnálom, hogy áldozatává váltam a szeretetnek (lásd: Vs 150). És azzal, hogy a szeretetért áldozta fel magát, átalakítja a szenvedést, és értéket ad neki a megváltás szempontjából. Ahogyan Szent Pál is megerősíti: „… amit Krisztus szenvedéséből hátra hagytak, az én szenvedésemmel egészítem ki az ő testében, ami az Egyház” (Kol 1,24). És ezt mindannyian megvalósíthatjuk, mint Teréz, mint a kicsi, akár betegségben, akár öregkorban, családi megpróbáltatások során, vagy munkahelyi vagy más megpróbáltatások közepette – nap mint nap, újra meg újra felajánlhatjuk a szeretet áldozatait pontosan ott, ahol vagyunk. Megtaníthatják ezt a gyerekeiknek, az ismerőseiknek: hogy áldozzák fel magukat szeretetből, hogy áldozzanak önmegtartóztatást, megpróbáltatást, szenvedést vagy valami nehézséget. Ezt kéri tőlünk Mária is Medjugorjéban. Testvérünk, Emmanuela egy szép nagy könyvet készített a gyerekeknek, címe: „Gyerekek, segítsetek nekem” – győzni a világ fölött a szeretettel, a szeretet cselekedeteivel, amelyek képesek átalakítani a szenvedést, és lehetővé tesznek, hogy a világ közepette, amely annyira megpróbáltatik, ragyogjon Isten óriási kincse – a szeretet.
Tehát nekünk is érvényes, amit Teréz is szeretett volna élni: szeretni, mint Jézus. Mondható, hogy ezt ő is megvalósította – éppen a könyörületes Istenhez való engesztelő szeretetén keresztül, amelyet 1895. június 9-én írt. Idén a Szent Háromság vasárnapjára esik. Azt akarta, hogy a végsőkig szeressen, egészen az önfeláldozásig. Azt mondja: Hazám az arcodban van, amely a szeretetem királysága (B 25). Már nem tud mást, csak szeretni… Azt hiszem, hogy ebben rejlik az egész keresztény élet átalakulása. Tudják, Teréznek nem voltak nagy extázisai. Az egyetlen, amire emlékezhetünk, az az, amit élete utolsó pillanatában élt át, amikor ezeket a szavakat mondta: Uram, mennyire szeretlek! Itt a szenvedésnek meg kellett húzódnia Jézus világossága előtt, akit annyira szeretett, isteni testvére előtt. A nővérek mondják, hogy azután az arca felszabadult, csodálatos fény jelent meg rajta, és olyan frissességet nyert, mint egy friss rózsa, amelyet természetesen a betegség alatt elveszített (lásd: Vs 151). Ezen az utolsó extázison valóban belépett a mennyek országába.
Teréz nehezen és szegényesen imádkozott. Élete, ahogyan ő mondja, szokványos volt, de folyamatosan próbálta meg azt, hogy teljesen kicsi legyen, és jelentéktelen dolgokat tegyen, folyamatosan megismételt szeretet cselekedeteket, a belső kiszáradás és szenvedés közepette, az áldozat és életének szegénysége monotóniájában. Egyszerű és szegény életéből szeretet gesztust hozott létre. Csak a szeretetben élt.
Az egyik versében – Csak a szeretetből élni – ezt írja:
Élni a szeretetből, az a te életedből élni,
te vagy az üdvözöttek boldogsága, híres Király!
A szentségben élsz értem – a világ előtt rejtve…
Én is rejtve vagyok a világ előtt, ahogyan szeretted.
A szerelemben lévők a magányt kívánják,
a szív egy közös szívet akar dobogni;
a te szemed alatt a legboldogabb tudok
csak a szeretetből élni!
(B 16)
Jézussal minden pillanatban való kapcsolódás teremtette meg Terézia életének nagyságát. Tudják, Teréz nemcsak a szeretet összekapcsolódásaként élte meg Jézussal a napi imádságot, hanem az egész élete átalakult, és szeretetteljes összekapcsolódás lett Jézussal. Ami talán legjobban zavar minket keresztényeket az életünkben, az, hogy még a Jézussal való legszorosabb kapcsolat pillanataiban sem tudunk imádkozni. Az egyik nővérünk – Colette – valami hasonlót élt meg. Élete egy szakaszában számára az imádság közömbösé vált, sőt „bosszantó”. De a szeretet megtöltötte életét, és így megváltoztatta azt, amíg szemtől-szembe találkozik az Úrral, így ma, mint Teréz, ő is megvallhatja a szeretetét Jézussal való örök ölelésében.
Ezt mindenki átélheti. Nem lehetünk hősök vagy vértanúk, de szerethetünk, szerethetjük a Szeretetet, és szeretettel élhetünk, hogy egyszer a szeretetben haljunk meg. Azt hiszem, hogy ez a legmeghatóbb dolog a keresztények életében. Megtanuljuk élni a szeretetből itt a földön, hogy majd szeretetből halhassunk meg, és így elmehessünk a mi Kedvesünkhöz, Jézushoz.
Ugyanebben a versben Teréz a 14. strófában ezt írja:
Halni a szeretetért, az az álmom, otthonom a számomra,
a vértanúság örömeiről gyakran álmodom.
Angyalok, hangoljátok meg az ezüsthúros hárfát,
érzem, hogy véget ér ez a száműzetés! …
Égető nyíl, égesd meg engem habozás nélkül,
pár pillanat alatt nehéz nekem élni!
Jézus isteni, teljesítsd lelkes vágyamat:
szeretném a szeretetért halni!
(B 20)
Szent Ársai plébános is ugyanarról beszél, ő is azt akarta, hogy minden mozdulat, minden szívverés szeretetmozdulat legyen, hogy a szeretet hevületében haljon meg. Meg kell – és erre egy egész életünk van – tanulnunk szeretni. Éppen abban a pillanatban, amikor legjobban fogunk szeretni, mikor a szeretet bennünket a csúcsára ér, akkor Jézus a szeretet halálában eljön hozzánk, hogy átlépjünk az örök szeretet életébe a Szent Háromságban.
Engedjük meg tehát, hogy mint Teréz minket is megéget a szeretet, lépjünk be ebbe a kifejezhetetlen örömbe, mert nincs nagyobb öröm, mint szeretni. Jézus ezt mondja tanítványainak az Utolsó Vacsorán, amikor olyan erősen kinyilatkoztatja a szeretetét. Feltárja előttük az örömét abból a szívszorító pillanatból, amikor átesik a szenvedésén, az örömét a szeretetben. Jézus számára az öröm az Atya szeretete, Teréz számára Jézus szeretete: ez az út nyitva előttünk, a vágy, amely „fájdalmas örömmé” válik, ahogyan keleti testvéreink mondják.
Szeretnék felolvasni egy passzust, amelyet Teréz írt egy versében:
Örömem az, hogy megnyerjem
az életet a te lelkednek, Jézus.
Szívem szeretettel, buzgón és legcsöndesebben
szeretné ismételni:
Számodra, isteni testvér, édes
az szenvedésben élni
és örömöm ezen a földön
a szíved boldogsága.
(B 61)
Teréz már itt a földön megkóstolja a mennybéli örömöt. Az a szeretet, amelyet a földi száműzetésben átél, ugyanaz a szeretet, amit a mennyben is átérezni fog. Ez az a szeretet, amely elragadja őt a kifejezhetetlen örömbe, amely káprázatosnak tűnik, még akkor is, ha még itt marad a földön a sivatagban és a küzdelmekben. Ez a szeretet ad neki a vértanúk erejét, és eljuttatja őt a mennybe, a szeretet csúcsára, ahogyan ő maga mondja az irgalmas Szeretetnek tett felajánlásának végén: Kedvesem, szeretném minden szívverésemnél megszámlálhatatlanul megújítani ezt az áldozatot, amíg az árnyak el nem tűnnek, és nem tudom Jézusnak a szeretetemről biztosítani az örök találkozás színről színre! … (AS 258).
HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK:
(A szent Teréz írásainak cseh kiadásai; a számok az oldalakra utalnak.)
AS: Teréz Lisieux-ból: Autobiografikus írások (A lélek története), Karmelitánus Szellemiség sorozat 8., kiadta a Vimperki Nyomda a Karmeliták Csehországi Általános Delegátusának, 1991.
Vs: Teréz Lisieux-ból: Bemenetel az életbe, Karmelitánus Szellemiség sorozat 22, Karmeliták Kiadója, Kostelní Vydří 1992.
B: Teréz Lisieux-i versei, összeállította és fordította Anděla Janoušková, Karmelitánus Szellemiség sorozat 39, Karmeliták Kiadója, Kostelní Vydří 1995.
előző
